Ismét eltelt egy év és ismét itt van az éves menetrend-változás. A vasutak a lehetőségeikhez képest igyekeznek az utasok igényeinek változásához igazodni. Ahol kell, ott sűrítenek, ahol csökken az utasszám, ott ritkítanak. Néha-néha pedig saját kockázatukra új járatokat is indítanak. Egy azonban biztos: optimális menetrend nincs, valakinek az érdeke mindenképp sérülni fog.
Railjet indulásra készen Magyarország felé, mellette a Meridian magántársaság DB Regiotól bérelt ingavonata. Ez a kép mára már megismételhetetlen, hiszen forgalomba állt az összes kék Flirt3, a rosenheimi vonalcsoporttól pedig elköszönt a DB 111 sorozat
Bár engem már csak egyszer érint, hiszen január 4-én fogom utoljára megtenni a München-Budapest vonatutat, azért röviden összefoglalom, hogy milyen változásokra kell számítani azoknak, akik a bajor főváros felé fognak vonatozni 2014. december 14-től. Nagy változások egyelőre nem lesznek, de egy újabb év múlva már gyökeresen fog megváltozni Ausztria vasúti közlekedése, ami magával hozza Magyarország és Németország vasúti menetrendjének átalakulását is.




Utolsó kommentek