Az ausztriai Tirol tartomány szinte összes vasútvonalát beutaztam már, így új élményekért egy kicsit messzebb kell merészkedni. Tirol határán túl kezdődik Németország Bajorország tartománya, azonban a két ország az évek alatt annyira szorosan összefonódott, hogy néha nem is egyértelmű, melyik országban vagyunk is pontosan.

A vasútvonal 2013-ban (kép forrása: Wikimedia Commons)

Internetes böngészéseim között bukkantam rá egy bezárt keskeny nyomtávolságú iparvasútra, mely egy mészkőbányát köt össze egy cementgyárral. A vonal nemzetközi, hiszen a bánya Ausztriában, míg a gyár Németországban található. A dolgot tovább bonyolítja, hogy az osztrák földön található bánya csak Németország felől közelíthető meg.

A vonal felkeresése már régóta a terveim között szerepelt, 2024. júniusában pedig a felfedezésének napja végre elérkezett!

Az út kezdete a szokásos volt, Erlach megállótól Jenbachig a Zillertalbahn kisvasúttal, majd Jenbachtól az ÖBB CityJet motorvonatával Kufsteinig a szinte állandó kisérőmmel, Dénessel.

Jenbach állomás. Előtérben a Zillertalbahn motorvonata, míg a háttérben a nosztalgiaflotta gőzöse készül a nosztalgiamenetre. Hamarosan mindkét jármű történelem lesz?

Néhány jenbachi fotó után felszálltunk a pontosan érkező Siemens Desiro villamos motorvonatra, mely néhány megállás után Kufstein állomáson rakott le minket.

Itt némi tanácskozás következett, mert a kisvasút igazából a következő megállótól, a már német földön található Kifersfeldentől indul, majd a Kieferbach patak völgyében áttekereg Ausztriába, egészen vissza Kufstein közelébe. A dilemmát az okozta, hogy Kufsteinből menjünk át Németországba, megkeresve a végállomást, majd onnan Kiefersfeldenen keresztül vissza Kufsteinbe, vagy pedig menjünk át vonattal Kiefersfeldenbe, gyalogoljuk végig a bezárt vonalat és a végállomástól vágjunk át hegyen-völgyön-patakmedren keresztül Kufsteinig? Végül egy köztes megoldás mellett döntöttünk, átvágva a hegyeken a Hechtsee tavat céloztuk meg, majd onnan a vasútvonal kb. középpontját. 

Indulás gyalogosan az In nfolyó völgyében az Inntal vasútvonallal párhuzamosan. Visszatekintve magunk mögött láthatjuk az Inn-völgyi autópálya betonhídját, az autópálya innen egészen Innsbruckig, azon túl pedig Olaszországig vezet

A gyalogút az Inn folyóval és az azzal párhuzamos közúttal párhuzamosan haladt, ám néhány 100 méter után elhagyva a civilizációt, bevettük magunkat az erdőbe.

Az Inn folyó és völgye: a folyó, az autópálya, a vasút, a közút, a kerékpárút és a túraút is mind-mind elfér itt egymással közel párhuzamosan. A háttérben még látható a Kufsteini vár tornya, ahol Rózsa Sándor és Kazinczy Ferenc is raboskodott

A Hechtsee, a túlparton magasodó hegyek már Bajorországhoz tartoznak

A túraútvonal néhány 100 méter emelkedés és jópár kanyar után a Hechtsee tóhoz vezetett, ezt megkerülve pedig már szinte karnyújtásnyira kerültünk Németországtól. A tó egyben vízválasztó is Tirol és Bajorország között, lefolyása már a határfolyóba történik.

Követve a tóból kiágazó patakot egy vízesés következett, amiből az is kitalálható, hogy jócskán lefelé vezetett a gyalogút egy szurdokvölgyön át. Eközben észrevétlenül átkeltünk a német/osztrák határon is. Elérve a torkolatot, és a Kiferbach patakot már csak egy gyalogoshídon kellett átkelnünk, hogy megérkezzünk utunk igazi céljához, a Wachtlbahn bezárt vonalához.

Immár német földön! A határátkelés már korábban megtörtént, de az igazi fizikai akadály maga a Kieferbach patak

A Wachtlbahn kisvasút egy 900 mm-es nyomtávolságú, villamosított iparvasút Németországban és Ausztriában.

A korábban 6,1, jelenleg csupán csak 5 km-es vonalon elsősorban mészkő szállítása zajlott a közelmúltig a Kiefersfeldenben található cementgyárhoz, de bizonyos napokon személyvonat is közlekedett a síneken. A vonal 1200 voltos egyenárammal lett villamosítva. Bezárásának oka ismeretlen, de valószínűleg a bánya kimerülése vagy gazdaságtalanná válása okozta a vesztét, ugyanis a Kifersfeldenben található cementgyár is bezárt és már eléggé romos állapotban van. Nem közlekedési mód váltása történt, ugyanis teherautókkal sem találkoztunk, a patak völgye pedig semmiféle olyan ipari tevékenységet nem folytat, amit vonattal kellene kiszolgálni.

A közút szinte végig párhuzamosan fut a vasútvonallal, ám a forgalom ezen is csak egy két személyautó volt, pedig hétköznap dél körül jártunk itt 

Az infrastruktúra még meglepően jó állapotban van, pedig már 8 éve is annak, hogy elment az utolsó vonat itt!

Dénes a menetrendet böngészi az egyik táblás megállónál. A tábla állítása szerint 2016-ban ment el az utolsó vonat...

A gazt leszámítva még egyben van a pálya, valahol ennél rosszabb állapotú síneken is közlekednek még a vonatok, igaz nem Németországban vagy Ausztriában...

Ház a Kiferbach patak partján, az egyetlen lehetséges megközelítése a patakon átvezető magánhíd

Elveszett vágányok nyomában

A vasúti sínek követése nem volt fizikailag megerőltető, hiszen végig a patakot követte, enyhén emelkedve. Mellette pedig egy kisforgalmú közút futott.

A sínek, a felsővezeték, a táblák, a megállók, de még a menetrendek is mind a helyükön voltak! Hihetetlen, hogy immár 8 éve annak, hogy elment itt az utolsó vonat!

A kép kicsit becsapós, a sínek a túloldalt is folytatódnak, csak a természet már jobban visszahódította

A vasútvonalnak három mozdonya volt, ebből kettő villamos- egy pedig dízelmozdony.

A Bo'Bo' g4t tengelyelrendezésű villamos mozdonyokat a Brown, Boveri & Cie. gyártotta 1927 és 1928 között. Legnagyobb sebességük 35 km/h. Ha valahol még megvannak, akkor hamarosan ünnepelhetik a 100. születésnapjukat.

Munka közben 1999-ben (kép forrása: Bahnbilderr.de)

A C tengelyelrendezésű dízelmozdony 1947-ből származik a Gmeinder mozdonygyártótól. Ez a gép sem mai gyerek már.

A négytengelyes dízelmozdony a vonal végállomásánál, a mészkőrakodónál (kép forrása: www.entlang-der-gleise.de)

A kitermelt mészkő végállomása a Heidelberger Zementwerke cementgyár 2002. december 31. óta zárva van. A cementgyártáshoz szükséges mészkövet körülbelül 1880 óta a Wachtl kőbányában termelték ki, amely már osztrák területen található, és amelyet egy 6,1 kilométer hosszú, 900 mm-es keskeny nyomtávú, 1200 voltos egyenárammal villamosított vasútvonal köt össze az üzemmel. A vasútvonal 1970-ig még 820 mm-es nyomtávú volt, és dízelmozdonyokkal üzemelt. Két használt villanymozdonyt a kölni Rheinische Braunkohlenwerke-től vettek át a menetrend szerinti szolgálatra, és az új körülményekhez igazították őket. A később Ausztriából beszerzett mozdonyok nem bizonyultak megfelelőnek, és csak rövid ideig maradtak szolgálatban.

1991 óta a Wachtlbahn turisztikai célú személyszállítást üzemeltet, amelyhez a Wendelsteinbahntól több személykocsit is átvettek. Kezdetben a heidelbergi cementgyár üzemeltette a járatokat, 1994 után azonban a Wachtl Múzeumvasutak Közössége Egyesület üzemeltette.

Ma a vasúti létesítmények a dél-bajor portlandi cementgyár Gebr. Wiesböck és Co. tulajdonában vannak. A tehervonatok később még szórványosan közlekedtek. A kőzetet azonban már nem az egykori cementgyárban dolgozták fel, hanem közvetlenül normál nyomtávú tehervagonokba rakodták és a Rohrdorfban lévő cementgyárba szállították.

Mivel a vonal végállomása bizonytalan célpont volt, hiszen valószínűleg magánterület, ahová nem biztos, hogy érdemes belépni, így lemondtunk a teljes vonal bejárásáról (talán később egyedül ismét nekivágok). Kollégámat amúgy is kevésbé villanyozta fel a múlt rozsdásodó emlékei, így egy új tervet dolgoztunk ki. Az új cél a Gießenbachklamm nevű szurdokvölgy lett!

A szurdokvölgy kezdete

Az út később a sziklafalba vájt gyalogúton folytatódott

Ismét többszáz méter magasra kapaszkodtunk fel lépcsőkön, lejtőkön keresztül

Ez a szurdokvölgy az eddigiek közül a legrövidebb volt, fél óra is elég volt, hogy a végére érjünk. A végétől egy újabb fél órás kanyarral pedig visszatértünk a vasútvonalhoz.

A visszafelé vezető út

Miután újra elértük a vasútvonalat, Kiefersfelden felé vettük az irányt, hogy majd onnan utazzunk végül vonattal haza.

Megérkezés gyalogosan Kiefersfeldenbe. Bal oldalt a gazban a Wachtlbahn elveszett vágányai

Útátjáró fénysorompóval, mely most már örökre szabad utat jelez az autósoknak

A falun átvezető vonal a házak és a közút között kanyarog, hasonlóan mint a Mátravasút vonala a Mátrában

A végpontig itt sem jutottunk el, hiszen a vasút bekanyarodott az ipartelepre, a bezárt cementgyár udvarára.

Ezen a napon egy újabb tétel került kipipálásra azon látványosságok közül, melyek még szerepelnek a kívánságlistámon. Talán ez volt az egyik legközelebbi és legkevésbé fárasztó út, mégis sikerült ismeretlen helyekre eljutnunk és új dolgokat megismernünk.

A bezárt mészkőbánya még azért mozgatja a fantáziámat, de ez már egy másik történet lesz!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon is!