Vonattal? Természetesen!

Olaszország hamar ráérzett a vasúti közlekedés előnyeire, így a nehéz terepen sorra épültek a vasútvonalak, a vasútvonalakhoz pedig az egyre pompásabb állomások. Milánó csakhamar a vasúti közlekedés fontos csomópontjává vált és az első vasútállomását csakhamar bővíteni kellett. Ám még ez sem oldotta meg a sűrűsödő forgalom által okozott problémákat, ezért 1931-ben egy új fejpályaudvart építettek, mely jelentős átépítésekkel, de még ma is a vasutat szolgálja.

Milano Centrale madártávlatból

Milano Centrale egy vasúti fejpályaudvar Milánóban, és a legnagyobb, legforgalmasabb a nagyvárosban. De nem csak Milánóban kiemelkedő, egyike az ország 13 legforgalmasabb pályaudvarának. A 24 vágányos állomáson naponta 320 000 utas fordul meg, így egy igen nyüzsgő és tarka helyszíne Milánónak, melyet a Grandi Stazioni üzemelteti.

Forgalmát tekintve Európa egyik legnagyobb vasútállomása. Hivatalosan 1931-ben adták át, hogy felváltsa a régi központi pályaudvart, amely 1864-ben épült, amely ugyan átmenő pályaudvar volt, de korlátozott számú vágánnyal és térrel rendelkezett, így nem tudta kezelni a Simplon-alagút 1906-os megnyitása miatt megnövekedett forgalmat.

Aldo Rossi egy 1995 februárjában Cecilia Bolognesi-nek adott interjúban kijelentette: "Azt mondták nekem, hogy amikor Frank Lloyd Wright eljött Milánóba, és csak egyszer járt itt, nagyon lenyűgözte, és azt mondta, hogy ez a világ legszebb pályaudvara. Számomra a New York-i Grand Central Terminalnál is szebb. Kevés olyan pályaudvart ismerek, mint ez".

Története

Az első Milano Centrale pályaudvar 1864-ben nyílt meg a mai Piazza della Repubblica területén, a mai pályaudvartól délre. A pályaudvart Louis-Jules Bouchot (1817-1907) francia építész tervezte, építészeti stílusa a korabeli párizsi épületekre emlékeztetett. Az állomást úgy tervezték, hogy a Porta Tosa állomás (amelyet 1846-ban nyitottak meg a Treviglio és végül Velence felé vezető vonal végállomásaként) és a Porta Nuova állomás (amelyet 1850-ben nyitottak meg a Monza felé vezető vonal második végállomásaként, amelyet végül Chiassóig meghosszabbítottak) helyébe lépjen, és összeköttetésben állt a Milánó környéki összes meglévő vagy épülőben lévő vonallal. A pályaudvar 1931. június 30-ig, a jelenlegi állomás megnyitásáig üzemelt. A régi állomásnak ma már nyoma sincs.

Milánó régi állomása, mely 1931-ben zárt be

III. Viktor Emánuel olasz király 1906. április 28-án tette le az új állomás alapkövét, még mielőtt az állomás tervrajzát kiválasztották volna. Az utolsó, valódi építési pályázatot 1912-ben Ulisse Stacchini építész nyerte meg, aki tervét a washingtoni Washington Union Stationről mintázta, ezzel megkezdődhetett az új állomás építése. Az állítólagos stílus egy "asszír-lombard" nevű eklektikus keverék volt.

Az állomásépület monumentális főbejárata

Az első világháború alatti olasz gazdasági válság miatt az építkezés nagyon lassan haladt, és a kezdetben meglehetősen egyszerű projekt folyamatosan változott, egyre összetettebbé és fenségesebbé vált. Ez különösen akkor történt, amikor Benito Mussolini lett a miniszterelnök, és azt akarta, hogy az állomás a fasiszta rezsim hatalmát képviselje. A legfontosabb változások az új perontípusok és az Alberto Fava által tervezett nagy acéltetők bevezetése voltak; ezek 341 m hosszúak és 66 500 négyzetméter területűek lettek.

Az állomási vágányok feletti acél-üvegtető napjainkban

Az építkezés 1925-ben folytatódott, és végül 1931. július 1-jén Galeazzo Ciano külügyminiszter jelenlétében hivatalosan is megnyitották az állomást.

Egy ekkora pályaudvarnak a váróterme és pénztárai is monumentálisak!

Az állomás fontos szerepet játszott az olaszországi holokauszt idején, amikor a korábban Észak-Olaszországban elfogott és a San Vittore börtönbe zárt zsidó rabokat az állomás alatt húzódó titkos vágányra, a Binario 21-re szállították, hogy a megsemmisítő táborokba deportálják őket. Összesen 15 deportáló vonat 1200 fogollyal indult el innen. Az egykori peronon 2013 januárjában megnyitották a Memoriale della Shoah emlékművet, emléket állítva a deportált olaszoknak.

A holokauszt emlékműve Milano Central állomáson

A pályaudvar homlokzata 200 méter széles, boltozata pedig 72 méter magas, ami rekordnak számított, amikor épült. Az állomásnak 24 peronja van. Naponta mintegy 330 000 utas használja az állomást, összesen mintegy 120 millióan évente. Olaszországban csak a Roma termini előzi meg, De európában is csak kilenc pályaudvar büszkélkedhet több utassal.

Milano Centrale vágányhálózata 1975-ben...

...és 2020-ban, a tárolóvágányok és az állomásra vezető vasútvonalak nélkül

Az állomásnak nincs határozott építészeti stílusa, hanem számos különböző stílus keveréke, különösen a Liberty és az Art Deco, de nem korlátozódik ezekre. Számos szobor díszíti. "A gigantikus és monumentális épület "oda nem illő kőburkolata" (Attilio Pracchi) uralja a Piazza Duca d'Aosta teret.".

Homlokzatát számos szobor és dombormű díszíti, mint ha nem is egy közlekedési csomópont, hanem egy hatalmas modern katedrális lenne.

A külső homlokzatot hatalmas kőszobrok díszítik, többek között ez a hatalmas Pegazus

A pályaudvar és az előtte található tér

2006. szeptember 25-én a tisztviselők bejelentették, hogy egy 100 millió eurós, már folyamatban lévő projekt keretében felújítják az állomást. A teljes költségből 20 millió eurót "bizonyos művészi értékkel bíró területek" helyreállítására különítettek el, míg a fennmaradó 80 millió eurót az állomás általánosabb fejlesztésére fordítják, hogy a jelenlegi vasúti szolgáltatásokhoz jobban illeszkedjen. A projekt része a jegypénztár áthelyezése, valamint új liftek és mozgólépcsők telepítése a jobb megközelíthetőség érdekében.

Az állomáson belül továbbra is maradnak felújítatlan és a nagyközönség számára hozzáférhetetlen területek, köztük egy váróterem, melyet Adolf Hitler fogadására építettek, aki többször is megfordult Milánóban. A lezárt váróterem padlóján mind a mai napig horogkeresztek láthatóak, ezzel is próbálta Mussolini Hitler iránti tiszteletét kifejezni.

Egy múltból itt maradt emlék a pályaudvar egyik várótermének padlóján

Vasútvonalak és forgalom

A Milano Centrale nagysebességű összeköttetést biztosít nyugatra Torinóval, keleten Veronán keresztül Velencével, valamint az észak-déli fővonalon Bolognával, Rómával, Nápollyal és Salernóval. A Simplon- és a Gotthard-vasútvonal a svájci Bernnel és Genffel Domodossolán keresztül, valamint Zürichgel Chiassón keresztül kötik össze a Milano Centrale-t.

Vonatok Milano Centrale kupolája alatt

A városközi és regionális vasútvonalak célállomásai Milano Centrale-ból Ventimiglia (Franciaország határa), Genova, Torino, Domodossola (a svájci Valais/Wallis kanton határa), Tirano (a svájci Graubünden/Grisons kanton határa), Bergamo, Verona, Mantova, Bologna és La Spezia állomásokig húzódik.

A milánói elővárosi vasúti szolgáltatás azonban nem a Milano Centrale, hanem a többi fővonali állomást használja: Porta Garibaldi (északnyugat), Cadorna (nyugat) és Rogoredo (kelet).

Talgo vonat az állomáson 2007 körül. Egykoron közvetlen Euronight járat kötötte össze Milánót Barcelónával

Nagysebességű olasz villamos motorvonatok

A pályaudvar olaszországi kedvező helyzete miatt igazi paradicsom az olasz vasút szerelmeseinek: Nem csak a hagyományos mozdony vontatta vonatok, hanem vezérlőkocsis ingavonatok és nagysebességű motorvonatok is megfordulnak az állomás vágányain. De nem csak az Olasz Államvasutak (FS) járatait csodálhatjuk meg, hanem az NTV magánvasút vörös AGV motorvonatait is!

AGV motorvonatok a csarnokban

Aki pedig már megunta a vonatokat, az az állomás előtti téren a milánói villamosokban is gyönyörködhet, vagy pedig elindulhat gyalogszerrel felfedezni a város 1000 más pazar látványosságát!

Források

* Az angol Wikipédia Milano Centrale railway station szócikke