Jelenlegi munkahelyem környékét az évek alatt már alaposan bejártam, kipróbáltam öt felvonót, jártam két bányában, meglátogattam több víztározót és vízesést is, de valahogy az igazán közeli látványosságok kimaradtak. Egy nyári délután meghívást kaptam két kollégámtól, hogy biciklivel látogassuk meg kicsiny falunk közelében található vízesést is, a Talbach Wasserfall-t.
A vízeséshez vezető vadregényes út
A rövidke út több tanulsággal is szolgált, és a vízeséshez sem jutottunk végül el, ezt később egy másik út során, egyedül pótoltam. További csalódás számomra, hogy az első út során készült fényképek memóriakártya-hiba miatt elvesztek, ezért ezt a bejegyzést mások fotóival vagyok kénytelen illusztrálni.
A terv egyszerű volt, ám mégis botrányosan rosszul sikerült és számomra nagy csalódást okozott. A hoteltől kaptunk kölcsönbe elektromos kerékpárokat, majd azzal indultunk a néhány kilométerre található vízeséshez. Mivel én most vendég voltam, nem magam szerveztem az utat, teljesen rábíztam magam a két, minden létező modern technikával felvértezett kollégámra, kik mellett én egy múlt évezredből ittmaradt technikai analfabéta vagyok. Ha én nyaralok vagy kirándulok, ósdi, elavult módon ugyanis csak és kizárólag papír alapú térképeket használok, útbaigazító táblákat olvasgatok, ha pedig már minden kötél szakad, nem szégyellek élőszavas útbaigazítást sem kérni.
Ósdi, elavult információs tábla a vízesés felé
A vízesés gyalogosan sem elérhetetlen távolságra volt, de ha lúd, legyen kövér, menjünk hát elektromos biciklivel!.Az útbaigazítást pedig bízzuk a tévedhetelen GPS-re. A két okostelefon és a három elektromos kerékpár árából vehettünk volna egy olcsóbb új autót is, úgy hogy hajrá!
Zell am Ziller térképe, piros X-szel jelölve a hotelt, ahonnan indultunk, a vízesés a térkép bal oldalán látható
A folyóparton való tekeréssel még nem volt gond, az én biciklim is meglehetősen sportos volt, erőlködés nélkül győzte le a távot egészen addig, míg az út emelkedni nem kezdett. Szervező kollégám egyre csak távolodott, miközben az én járművel egyre csak lassult és lassult, végül aztán fel is adta. Mivel nem akartam szégyenbe sem maradni, ezért a tolás mellett döntöttem. A másik kollégám viszont még hozzám képest is úgy lemaradt, hogy nyomát sem láttam, így még a biciklit tolva is reménykedhettem egy szerény 2. helyezésben. A tűző napon végül csak sikerült utolérnem a szervezőt, ki már régóta várt ránk. Itt tudtam meg, hogy a 3. bicikliből az út alatt egyszerűen kiesett az akkumlátor, így egy normál kerékpárrá változott át...
A vízeséstől a faluba visszavezető út. Figyelem: elektromos kerékpárnak felfelé jövet túl meredek!
Végül csak összeért a kisebb csapat, lássuk hát azt a vízesést! Az út folytatása egy meredek falépcső volt, mely biciklizésre teljesen alkalmatlan. Mivel zárakat már nem adott a hotel, és még Ausztriában sem mertünk három db 2000 euró feletti elektromos kerékpárt a fához támasztani őrizetlenül, így a vízesés megtekintése is elmaradt... Az a fránya falépcső megakadályozta a továbbjutást, a telefonok pedig váltig állították, hogy márpedig csak és kizárólag arra lehet csak továbbmenni. Csalódottan hazatekertünk, a három bicikliből kettőt immár hagyományosan, emberi izomerővel meghajtva.
A szurdokvölgy a vízeséssel és a hozzá vezető túraútvonalakkal, első alkalommal a parkolóig eljutottunk, de a vízesést már nem találtuk meg
Két hét múlva én egy újabb próbát tettem és gyalogosan indultam el, hogy megkeressem ezt a fránya vízesést! Az út most könnyebb volt, kevésbé fárasztó, nem kellett még egy nehéz biciklit is tolnom az út egynegyedén át. GPS helyett pusztán az emlékezetemre hagyatkoztam, azt a kettő elágazást, melyet tábla is jelzett, nem volt nehéz nem eltéveszteni.
Ismét meglett a falépcső, de azon immár akadálytalanul továbbjutottam, hogy egy hűvös, kacskaringós erdei ösvényen át feljussak a vízesésig, majd onnan fapallókon és lépcsőkön át, több remek fotóhelyet is érintve egy lankás ösvény következzen.
A vízesés!
Az ösvény keresztülvezetett egy fahídon is, ahonnan még egyszer megcsodálhattam a vízesést, majd visszavitt egészen addig a pontig, ahonnan két hete a biciklit kezdtem el tolni... Igazából kb. 50 méterrel kerültük el azt az utat, melyen végigtekerve átkelhettünk volna a fahídon, és láthattuk volna a vízesést is. A hidat és az azon keresztülvezető túraútvonalat bőségesen jelezték táblák is, ám a modern technikába vetett hit erőssebbnek bizonyult.
Izgalmas út!
Ezt a rövid szurdokvölgyet a bátrabbak nem csak a kiépített úton át fedezhetik fel, hanem egy sziklamászós útvonalon keresztül is. Ahogy a fentebb belinkelt térképvázlaton látható, a kiépített útvonalon kívül több, ún. "vasalt út" is átvezet itt, a sziklákba lépcső- és létrafokok lettek beépítve, melyeket egy biztonsági drótkötél köt össze.
Sziklamászók a vízesés közelében
A bátor sziklamászók a biztonsági kötelet a vezető drótkötélhez kapcsolva lépésről-lépésre küzdhetik át magukat a szurdokvölgyön át. Meglehetősen izgalmasnak és életveszélyesnek tűnik a mutatvány, ám megfelelő felszereléssel és a szabályokat betartva az útvonal biztonsággal leküzdhető, megcsúszás esetén is a biztosítókötél megtartja a mászót. Én még ifjú koromban egy hasonló, ám ettől jóval hosszabb ilyen utat jártam be, mindenféle speciális védőfelszerelés nélkül Németországban Mittenwald közelében, így én azt hiszem, ezt a sportot már kimaxoltam.
A Talbach völgye, én inkább most a könnyebbik utat választottam
A Talbach Wasserfall ingyenesen egész évben látogatható, mind a hagyományos kiépített, mind a sziklamászós útvonalon. Ha valaki a mászós utat választaná, gondoskodjon megfelelő felszerelésről, biztosítókötelekről, túracipőről, védősisakról és kesztyűről is. Mindkét útvonal vezető nélkül, saját felelősségre járható be.
Ez a kis rövid kirándulás bebizonyította, hogy nem is szükséges mindig 100 km-eket utazni egy kis izgalomért és látványosságért, a közelben is bőven akad még felfedeznivaló!
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon is!
Utolsó kommentek