Június végén hat nap szabadságot kaptam váratlanul (bár korábban is tudtam róla, hogy kapni fogok, de az első napjáig nem hittem el), amit nem szerettem volna tétlenül a szobámban tölteni. Spanyolország és Olaszország szerepelt a választási lehetőségek között, ám az idő rövidsége és a repülés körüli bizonytalanság miatt végül Spanyolországot elvetettem Olaszország javára.
Végállomás: Ravenna
Az utazást az idő rövidsége és a rugalmasság miatt Interrail jeggyel terveztem, és tanulva a korábbi kényelmetlenségekből, most papír alapú, hagyományos jegyet választottam. A tervezett útvonal a Wörgl-Brennero-Bolzano-Bologna-Rimini lett, kiegészítve egy kis tengerparti vonatozással Pescara felé.
Az Interrail mellett szólt, hogy az általam szabadon választott négy napot tetszőleges vonatutazásra felhasználhattam, egy hónapon belül, szabadon megválasztva az útirányt, késés, vagy bármilyen váratlan esemény esetén pedig rugalmasan módosíthattam a tervemen. Anyagilag viszont nem érte meg, a bolognai/rimini-i EC olyan kedvező jegyárakat kínált még az indulás napján is, hogy azzal az Interrail nem versenyezhet.
Az utazás megszervezése közben figyeltem fel arra, hogy mind a Google, mind a Bahn.de mindenképpen Riminiben történő átszállást erőltet, 17:30-as érkezéssel Ravennába.
A végső útiterv tehát az alábbi lett:
* Wörgl-Bologna EC-vel
* Bologna-Rimini nagysebességű olasz vonattam FB
* Rimini-Ravenna személyvonattal.
Észak-Olaszország vasúti térképe, piros vonallal jelölve az olaszországi utamat Brennero és Ravenna között, narancssárgával pedig a 2. napom utazását.
Wörglbe a Münchenből érkező EC pontosan érkezett, élén egy 1216-os négyáramnemű Taurus mozdonnyal. Erre szükség is volt, hiszen Olaszországban egy jelentős szakaszon 3000 V egyenáram alatt haladtunk a német/osztrák 15 kV helyett. A személykocsik az ÖBB IC kocsijai voltak.
Érkezik a vonatom München felől
Az első jegyellenőrzésnél egyből egy hiányosságra is fény derült: Ausztriából Olaszországba tartó, határt átlépő vonatokra egy 10 eurós pótjegy megváltása is kötelező! Ezt a pótjegyet a kalauz felár nélkül oda is adta, mely semmi pluszt nem ad, még ülőhely biztosítást se...
Akár az én vonatom is lehetett volna, de a kép még 2018-ban készült (kép forrása: Wikimedia Commons)
A vonat útja a Brenner-hágón át vezetett, ezt az átkelést ebben az évben immár harmadjára tettem meg, de még így is látványos és izgalmas átkelés volt. Az 505 méter magasan elhelyezkedő Wörgltől egészen az 1371 méter magasan elhelyezkedő Brenneróig kapaszkodtunk fel, néha EC-hez nem méltó vánszorgó tempóban. Itt kereszteztük a vízválasztó hegygerincet egy 7267 méteres alagúttal. A jövőben ezt a meredek emelkedőt fogja kiváltani az új Brenner-bázisalagút 55 km-es hosszával. Míg nem épül meg, élvezzük a kilátást hegyekre és völgyekre a monoton szürke betoncső helyett.
A 2022-es nyári szárazság Olaszországot sem kímélte, Tirol zöldellő mezőit és erdőit a kiszáradt füves pusztaságok váltották fel, néha megszakítva gondozott szőlő és citromültetvényekkel. A folyómedrek többségében alig csörgedezett víz, minden fakónak és élettelennek tűnt. A légkondicionált vonaton ülve még nem sejtettem, hogy a 40 fokos mediterrán hőségbe tartok.
Megérkezés Bologna Centrale-ba, az érkező vonatokat egy hatalmas irányítótorony látványa fogadja
Bolognába pontosan érkeztem a 9. vágányra, átsétáltam az aluljárón és még azt is megtudtam közben, hogy a Riminibe tartó vonat a 6. vágányról indul. Volt idő egy gyors ebédre, majd 10 perccel indulás előtt odaértem a 6. vágányra és türelmesen várakoztam. A koronavírus járvány miatt a hangosbemondók még mindig az FFP2 maszk használatát hangsúlyozták és a vágányok feletti kijelzőkön is csupán ez az információ ismétlődött.
A 6-os vágány, vonat azonban sehol...
Elérkezett az indulás perce, vonat azonban nem volt sehol, a központi kijelzőn egy öt perces késés kírása jelentette a plusz információt. Hirtelen azonban a 6. vágánynál várakozó utasok, mint egy jelre, egyszerre elvágtáztak... Ők tudnak valamit, amit én nem? Gyorsan utánuk rohantam, közben összefutva egy vasúti alkalmazottal. Egy gyors kérdést intéztem hozzá: hol a Riminibe induló vonat? A 6. vágányról indul - jött a válasz - le az aluljáróba, mutatta az irányt. Ekkor döbbentem rá, hogy Bologna Centrale állomásnak bizony kettő! hatos vágánya is van és én a többi utassal együtt bizony pont a rossznál várakoztunk!
Rohanás a jó hatos vágányhoz, ahol éppen gurult is be a Riminibe tartó távolsági nagysebességű motorvonat, a kalauznak lengetem az interrailt messziről, biztos ami biztos... Itt több meglepetés is ért: szerinte Ravennába ne ezzel menjek; a vonat teljesen tele van, nincs már rajta szabad hely; és ha mégis felszállok, az 20 eurónyi pótdíjba fog kerülni. Mivel a vonat már eleve késésben volt, nem tartottuk fel egymást és csalódottan fordítottam hátat a hatos vágánynak, egy alternatíván gondolkozva.
És akkor rám mosolyodott a szerencse: a peron másik oldalán állt egy emeletes Hitachi motorvonat, mely személyvonatként közlekedett közvetlenül Ravennába! És kevesebb, mint 10 perc múlva indult is, mindenféle pót- és helyjegy mentesen. Bár jóval több helyen megállt és a 100 km/h sebességet se érte el, mégis azzal, hogy közvetlenül Ravennába tartott és egy Riminiben történő átszállást kihagytam, majd egy órával korábban érkeztem az eredeti tervemhez képest Ravennába! Furcsa, hogy erről a vonatról se a Google, se a Bahn.de menetrendi kereső nem tudott, miközben ez a leggyorsabb és legegyszerűbb eljutás Riminibe.
Az első napom nagy részét az utazás és bejelentkezés tette ki, így aznap már csak a városi tömegközlekedéssel próbáltam megismerkedni és kideríteni, hogy is lehet a strandra lejutni. Meg kell hagyni, nem egyszerűen, ugyanis a strandra csak óránként van busz, és az is pont az orrom előtt ment el. Végül egy másik busszal és egy olasz autósnak hála jutottam el a célomhoz. A visszaút egyszerűbbnek tűnt, ám én kifogtam az egyetlen olyan buszmegállót, ahol csak a téli szezonban állnak meg a buszok, így itt is csak az elszáguldó buszt láthattam utazás helyett, ami ráadásul aznap az utolsó volt. De aztán mellém szegődött két nyaraló olasz, akik meghívtak vacsorára, majd az autójukkal haza is vittek (ami ráadásul nem is akármilyen autó volt: egy Tesla!).
A következő nap az előző napi ügyetlenkedést, tovább tudtam fokozni, egy átszállásos buszúttal szerettem volna célba érni, ám a sofőr elvitt az isten háta mögé. Nem sikerült közös nyelvet találnunk, így lerakott a buszról és magamra hagyott. Innen kénytelen voltam taxival célba érni. Ennyi izgalom után erre a napra már csak a passzív pihenés maradt az égető 40 fokos hőségben. Este megtaláltam a nyári menetrend buszmegállóját is, így a hazaút a szállodához végre rendben ment.
A következő napon feladtam, hogy valaha is megértem Rimini buszközlekedését, helyette egy vonatozást választottam Pescara városába, végig a Földközi-tenger partján. A végső cél Bari lett volna, azonban ez már csak szűken fért volna bele a napba, így beértem Pescarával.
Az utazás Ravennában kezdődött, majd egy Riminiben történő átszállással folytatódott. először az (Bologna)-Ravenna-Rimini-Ancona-vasútvonalat utaztam be végig, majd tovább az Ancona-Pescara-Lecce-vasútvonal következett.
Rimini vasútállomása
A Bologna-Ancona-vasútvonal Rimini és Ancona közötti szakasza, továbbá az Ancona-Lecce-vasútvonal Ancona és Pescara közötti szakasza végig a tengerparton fut, egy többszáz km hosszúságú, végtelennek tűnő homokos tengerpart mellett. Egymást váltják a parkolók, pálmafás ligetek, nyaralóházak, szállodák és az ezernyi napernyők a strandon, megszakítva egy-egy csinos vasútállomással. Ez a többszáz km-es utazás egészen gyorsan elröppent, miközben élvezhettem a hűvös légkondicionálót a vonatban, miközben nézhettem a strandokat és a tengert.
Megérkezett a vonatom Riminibe, egy AnsaldoBreda V250 "Albatrosz"
Maga a motorvonat is újdonság volt számomra, ilyen típussal ugyanis korábban még nem utaztam. A motorvonatot eredetileg a Holland Államvasutaknak szánta az olasz AnsaldoBreda, ám a rengeteg kritika és meghibásodás miatt a motorvonatokat végül a Holland Államvasutak nem vette át. Túlmelegedő és lángra kapó akkumulátorok, kieső ajtók, rozsdásodás a forgóvázakon, vízszivárgások, rosszul rögzített tetőszerelvények..., csak néhány azok közül, amikkel a hollandok szembesülni kényszerültek. A visszaküldött vonatok így az Olasz Államvasutakhoz kerültek, ahol azóta úgy dolgoznak, hogy nem kerültek be egy magyar újságba se...
Az Albatrosz becenevet kapott motorvonatok legnagyobb sebessége 250 km/h, én azonban csak 170 km/h sebességig próbáltam ki.
Az Ancona-Lecce-vasútvonal rekordidő alatt készült el, mivel nem kellett drága és bonyolult műtárgyakat, hidakat, viaduktokat vagy alagutakat építeni a gyakran közvetlenül a tengerparton futó vasútvonalon. az építkezést egyedül a rossz időjárás hátráltatta. Figyelemre méltó az olaszországi vasútvonalak között, hogy szinte egyáltalán nincsenek alagutak a vonalon, kivéve a Pescara-Vasto szakaszt, ahol hét, köztük három 5000 méternél is hosszabb alagút található. 2004-től a vonalon nagyfokú modernizálás kezdődött. A legtöbb helyen a vasutat kétvágányúvá építették át. Mivel a vasútvonal sokszor közvetlenül a tengerpart mellett fut, ezért az erózió miatt fokozottan veszélyben van, néhány helyen ezért a nyomvonalát is megváltoztatták.
Útban a tengerpart felé
Érkezik a visszafelé tartó vonatom Pescara állomra, egy ETR 500 sorozatú motorvonat
Pescara városában nem sok időt töltöttem, indult ugyanis vissza a vonatom Riminibe. A visszaútra egy ETR 500 sorozatú motorvonat érkezett.
A vonaton utazva Pescarából Rimini felé
"Üdvözöljük utasainkat a Tarantóból Milánóba közlekedő FS 8820 Frecciarossa nagysebességű járatán. Hamarosan Ancona állomásra érkezünk. A kinti hőmérséklet 33 celsius fok, sebességünk 165 km/h. Minden utasunknak kellemes utazást kívánunk!"
A hazaút Ausztriába a tervek szerint ugyanúgy zajlott volna, mint az odaút, ám történt egy csatlakozás-mulasztás Bolognában. Hiába volt 5 percem az átszállásra a Ravennából érkező személyvonatról a Brenneroba tartó IC-re, ha a személyvonat az első vágányra, az IC meg a legutolsó, legtávolabbi vágányra érkezett, és az IC-ről leszálló többszáz utas guruló bőröndökkel és táskákkal a teljes aluljáró szélességét elfoglalták. A hömpölygő emberáradattal szemben még csomagok nélkül is esélytelen volt a kb. 6 vágánnyi távolságot 5 perc alatt megtenni. Az ezután érkező olasz belföldi vonatok, melyek szintén egészen Brenneroig, az osztrák határig közlekedtek, mind pót- és helyjegyes vonatok voltak, csordultig töltve. Gyakorlatilag hétfőn hétfői utazásra már nem lehetett szabad helyet találni egyetlen vonatra sem.
De aztán jött a megmentőm, egy Münchenbe tartó EC vonat képében, mely bár szintén csordultig tele volt, de helyjegy nélkül is igénybe vehető. Az út első felében még akadt szabad hely, ám Bolzanóban az összes ülésnek lett gazdája, a pótjegy nélküliek pedig állhattak egészen Innsbruckig. Innsbrucktól már csak kevesebb, mint egy óra maradt Wörglig és mindössze egy megálló Jenbachban. Jenbachban viszont felszállt egy csapat rendőr migránsok után kutatva, legalább fél órával feltartóztatva a vonatot. A müncheni EC-vel való utazás így igen csak hosszúra és fárasztóra sikeredett. A München-Bologna EC számomra gyalázatos teljesítményéről hamarosan bővebben is szó lesz itt a blogon.
Összességében ez a hat napos kis olasz körút sok érdekességet és izgalmat hozott, utazhattam több számomra még ismeretlen olasz vasútvonalon, kipróbálhattam többfajta számomra új motorvonatot és láthattam az Adriai tengert is. Az "olasz csizma" másik oldalát az elmúlt években már nagyrészt beutaztam Nápolytól egészen Ventimigliáig, idén tavasszal pedig jártam Genovában is.
Utolsó kommentek