Ha a nagysebességű vonatokról hallunk, szinte mindenkinek a francia TGV, a német ICE vagy a japán Sinkanszen neve ugrik be elsőnek, amint keresztülszelik a fél országot, háromszázzal suhanva a nagyvárosok között.
Megérkezett a München-Nürnberg expressz Nürnberg Hauptbahnhofra 2014 júniusában
Pedig a nagysebességű száguldás már 200 km/h felett elkezdődik, ez a sebesség pedig már néhány esetben nem csak távolsági-, hanem a regionális-, sőt a napi ingázó utasoknak is a rendelkezésére áll.
Angliában, Franciaországban és Németországban néhány helyen a nagysebességű távolsági vonatok árnyékában helyi igényt kiszolgáló, rövidebb útvonalon közlekedő, ám még mindig nagysebességű járatok állnak az ingázók rendelkezésére. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindenfelé ilyen gyors regionális vonatok közlekednek az országon belül, csupán csak a már meglévő infrastruktúra jobb kihasználását érik el velük.
Anglia
Anglia a vasút őshazája, innen indult világhódító útjára a gőzmozdony majd hálózták be az egész bolygót az acélsínek. Anglia sokáig a mozdonygyártás központja és a vasúti közlekedés csúcsa volt, ám időközben több más nemzet is felzárkózott melléjük, sőt mára túl is szárnyalták.
A gőzmozdony-korszakban kétségkívül a szigetország volt a csúcs, azonban a dízel- majd a villamos járművek megjelenésekkor elvesztették vezető szerepüket. Először 1964-ben, Japánban indult meg a 200 km/h feletti nagysebességű menetrend szerinti közlekedés, majd néhány évtizeddel később Franciaországban is. Az országok sorra döntötték meg egymás rekordjait, a franciák, a németek és a japánok uralták a nagysebességű vasúti jármű piacot. Eközben a dicső múltú Anglia nem igazán kápráztatta el a világot saját fejlesztéseivel.
A változást az 1994-ben megnyitott Csatorna-alagút kezdte el, mely közvetlen vasúti összeköttetést biztosított London és Párizs vagy London és Brüsszel között.
Amint a nagysebességű vonatok Brit földre léptek, kénytelenek voltak lelassítani, hiszen nem állt rendelkezésre megfelelő vasúti pálya. A 300-zal száguldó Eurostar vonatok elhagyva az öreg kontinenst már csak 120-160 km/h sebességgel haladhattak tovább London felé. Ezért a meglévő, régi vasútvonal helyettesítésére egy új vonal építését határozták el. A 108 km hosszúságú vonal 2007. november 14-ére készült el a Csatorna-alagút és London között, majd a nem túl fantáziadús High Speed 1 nevet kapta. Megnyitása után a kontinensről érkező nemzetközi vonatok menetideje 40 perccel csökkent.
Azonban pazarlás lenne csak a nemzetközi vonatok számára fenntartani egy 300 km/h sebességre épített vonalat, ezért az Eurostar járatokon kívül a Southeastern vasúttársaság is közlekedtet rajta szerelvényeket.
British Rail 395 sorozat (kép forrása: Wikimedia Commons)
A magántársaság a japán Hitachitól rendelt 29 hatkocsis szerelvényt, kimondottan az új High Speed 1 vonalra szánva. A British Rail 395 sorozatú nagysebességű villamos motorvonat a második leggyorsabb Angliában a 225 km/h-s sebességével az Eurostar után. Egyaránt képes üzemelni a nagysebességű vonalokon szinte szabványnak számító 25 kV 50 Hz váltakozó áramról és a az Angliában elterjedt 750 voltos harmadik sínes egyenáramról is.
Az első nagysebességű elővárosi üzemet 2009 júniusban indították meg, hat hónappal a tervezett időpontnál korábban, amikor is London St Pancras pályaudvar-Ashford között a HSL 1 vonalon keresztül megindult a korlátozott üzem. A főváros és a 90 km kilométerre található Ashford között a korábbi 84 perces menetidő mindössze 37 percre csökkent.
A vonatokat a Hitachi tartja karban az ashfordi telephelyén.
Németország
Münchenből Nürnbergbe sokáig csak nagy kerülővel Treuchtlingenen át lehetett eljutni. Pedig Bajorország két legnagyobb városáról van szó, melyeken rengeteg ICE és IC vonal is keresztülhalad. A 2006. május 13-án átadott rövidebb és gyorsabb pálya nem csak a két várost, hanem Németország tartományait is közelebb hozta egymáshoz. A 300 km/h sebességre kiépített vasútvonalon óránként és irányonként akár három ICE vonat is áthalad, összekötve Münchent Németország többi részével.
A München-Nürnberg-expressz Ingolstadban
Az IC és ICE vonatokon kívül azonban az új vasútvonal melletti kisebb településeket kiszolgáló járatok is közlekednek, lassabban, "csak" 200 km/h sebességgel. Ráadásul ezeket a vonatokat a DB Regio üzemelteti, jelentősen kedvezőbb jegyárakkal, mint amiket a DB Fernverkher kínál. Ennek persze ára van: az olcsóbb vonat menetideje jóval hosszabb, mint a drágább ICE.
A München–Nürnberg-expressz egy Németországban szinte egyedülálló módon, nagysebességű vasútvonalon közlekedő regionális vonat. 2006. december 10-én kezdte meg a menetrendszerint 200 km/h-s közlekedését Nürnberg és München között, 2007 óta ez a járat Németország leggyorsabb regionális vonata. A vonatok reggel öt és este tíz között járnak kétóránként, kiegészítve néhány további járattal a csúcsidőben. A 171 km-es távolságot kb. egy óra negyvenöt perc alatt teszik meg, mely tartalmaz egy hosszabb, 15 perces várakozást Ingolstadtban is.
Csak Nürnberg és Allersberg között közlekedik az Alllersberg expressz, mely a 25 km-re található, 8000 fős települést kapcsolja Nürnberghez.
Ezekkel a járatokkal a nagysebességű vonal által érintett, de korábban vasúttal ki nem szolgált kistelepülések is kaptak egy további közlekedési lehetőséget (Kinding például csak 2500 fős kisváros).
Franciaország
Franciaország a TGV szülőhazája, mely mára már szinte nemzeti szimbólummá is vált. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy nem mindenhol megy a TGV nagysebességgel, továbbá a TGV-n túl is van élet, hiszen az országban vannak más, korábban épült nagysebességű vonalak. Így az országban néhány InterCity is figyelemre méltó sebességgel halad, vagy gondoljunk csak a Le Capitole járatra, mely már 1967-ben is 200 km/h sebességgel haladt bizonyos szakaszokon Párizs és Toulouse között.
SNCF Z 21500 sorozat (kép forrása: Wikimedia Commons)
A franciák minden bizonnyal a sebesség megszállottai, mert újabb és újabb sebességrekordokat állítanak fel a vasúti közlekedésben. A TGV hálózat is folyamatosan bővül, de emellett nem feledkeznek meg a régebbi fővonalakról sem.
Bretagne régió Franciaország északi részén található, északnyugati irányba Párizstól. A sorban a következő TGV vonal, az LGV Bretagne-Pays de la Loire is ebbe az irányba vezet, mely várhatóan 2017-ben fog megnyílni. Rennes és Brest városok között egy rövid szakaszon már ma is lehetséges a 200 km/h-s sebesség, így szükségessé vált a legalább ekkora sebességre alkalmas regionális motorvonatok beszerzése. Ezért az államvasút helyi közlekedésért felelős leányvállalata, a TER Bretagne, a régió városainak kiszolgálásához 17 db kétáramnemű, háromrészes villamos motorvonatot rendelt az Alstomtól és a Bombardier Transportationtól 2004-ben. Ezek a motorvonatok az SNCF Z 21500 sorozatba kerültek.
Amennyiben a régiót eléri az új TGV vonal is, az további lehetőségeket jelent majd az itt élők számára, hiszen időben jóval közelebb kerül Bretagne Párizshoz.
A jövőben az SNCF nyolc szerelvényt fog felszerelni a TGV vonatokon is megtalálható TVM vonatbefolyásoló rendszerrel, így ezek a szerelvények akár az új LGV vonalakon is közlekedhetnek majd (A 25 kV váltakozó áramot a sorozat összes járműve ismerni fogja). Ezek a módosított motorvonatok a Z 21700 sorozatba kerülnek majd.
Mint ebből a rövid összeállításból is látható, egy országrészeket összekötő nagysebességű vasútvonal megépítéséből a vasút mellett élő helyi lakosok is profitálhatnak. Kapcsolódó beruházásként elkészülhetnek az új vonalról olyan leágazások, melyekkel más irányokba közlekedők is nyerhetnek. De épülhetnek hatalmas P+R parkolók is, hogy az autókat letéve szélsebesen juthassanak be a dolgozók a belvárosban található munkahelyeikre. Az pedig szinte csak a helyi politikai erőkön múlik, hogy mi valósul meg és mi nem, na és persze az sem mindegy, hogy mindez mennyibe is kerül az országnak.
Utolsó kommentek