Vonattal? Természetesen!

2022-ben ismét egy újabb Ausztriai szezon vette kezdetét, számomra ráadásul egy új helyen, a Ziller-völgyi Zell am Zillerben. Túlélve a karácsony és a szilveszter fáradalmait, az első szabadnapomon az egyik kollégámmal tettünk egy rövid kirándulást a közelben lévő sípályákhoz, ami egyúttal a völgy legnagyobb síközpontja is. Az egész évben közlekedő Rosenalmbahn-kötélvasút a hotel közeléből indult, így nem igényelt nagy szervezést sem a felfelé tartó rövid út.

A felső állomáson

A település télen szinte csak a síelőké, így minden szolgáltatás a síeléshez kapcsolódik vagy azt egészíti ki. Csak télen közlekedő síbuszok járnak a hotelek és a sípfelvonók között, minden sportbolt kinyit rövid időre és a faluban szinte csak síruhát és sífelszerelést lehet kapni. A síruhás, síléces emberek közül mi így igen csak kilógtunk a sorból egyszerű hétköznapi ruhánkkal.

Magyarország vasúti közlekedésének gerincét még mind a mai napig a MÁV V43 sorozat, becenevén a Szili (a szilícium egyenirányítója miatt) jelenti. A villanygépekből 1963 és 1982 között összesen 379-et gyártottak, ezzel a legnépesebb típus Magyarország vasúti közlekedésében.

A MÁV V43 sorozat különböző festésekben a Magyar Vasúttörténeti Parkban (kép forrása: Wikimedia Commons)

A mozdonyok külföldi licenc alapján épültek, az első nyolc még Németországban, Essenben, a folytatás azonban már Magyarországon a Ganz Villamossági Művekben.

A V43-asok azonban nem minden előzmény nélkül születtek, kifejlesztését számos francia típus előzte meg, de később néhány korszerűbb utód is elkészült a francia Alsthom és partnerei gyáraiban.

A motorvonatoknak és az ingavonatoknak hatalmas előnye, hogy a végállomásokon gyorsan képesek irányt váltani, ezzel csökkentve az állomási tolatási műveleteket és munkaerőt takarítanak meg.

A CargoSprinter munka közben (kép forrása: www.forschungsinformationssystem.de)

Ezeket az előnyöket a teherszállítás esetében is lehet kamatoztatni, készült is számos országban teherszállításra alkalmas motorvonat, ám a megoldás mégsem tudott elterjedni. A francia TGV POS, a postaszállító TGV már évek óta megszűnt, ahogyan a közelmúltban az Olasz Államvasutak teherszállító motorvonata is.

A próbálkozók közé a Német Államvasút, a Deutsche Bahn is beállt, mikor kipróbálták a CargoSprinter járművet, ám az ő elgondolásuk sem élt sokáig. 

A Linzer Lokalbahn, röviden a LILO egy helyiérdekű vasútvonal Linz és Neumarkt-Kallham között Felső Ausztriában. Az 59 kilométeres vonalon a forgalom 1908-ban indult meg, túlélt két világháborút és az autózás előretörését. Majd többször is feltámadva és megújulva, napjainkra modern és attraktív közlekedési lehetőséget biztosít az utazóknak.

A LILO Stadler GTW villamos motorkocsija Linzben (kép forrása: Wikimedia Commons)

Az 1987-es mélyponton sikeresen túljutva ma már ismét évente több, mint 2 millió utas választja a LILO vonatait, melyek 30 perces ütemben ingáznak a vonalon. A vasútvonal a linzi S-Bahn része, így nem csak a fennmaradása, de a továbbfejlesztése is biztosítva látszódik.

Egy korábbi cikkben bemutattam a LILO második világháborúig terjedő történetét, a mostani posztban pedig megismerjük a folytatást egészen napjainkig.

Az 1990-es évek folyamán az Olasz Államvasutaknak szükségessé vált a mozdonyparkjának nagymértékű cseréjére. 1940-es és 1950-es évekből származó FS E.424-es és FS E.646-os mozdonyok leváltására nagy mennyiségű korszerű mozdonyt szereztek be. A mozdonyok gyártása egészen 2005-ig tartott és bár a gépek ugyanabba a sorozatba kerültek, a gyártók terén több változás is történt. A típust az ABB Trazione, később az ADTranz (ma a Bombardier csoport része) tervezte, és az olaszországi Vado Ligure üzemben gyártották.

A 637. E.464-es Trieste Centrale állomáson (kép forrása: Wikimedia Commons)

AZ E.464 sorozat kimondottan az ingavonati üzemhez készült, ugyanis csak egy "igazi" vezetőállása van, a mozdonyok így mindig vezérlőkocsival kiegészített személyszállító vonatokkal közlekedhet. Elsősorban a rövid távú, elővárosi forgalomban közlekednek.