Az amerikai Transzkontinentális -vasútvonal megynitása után megindultak a fiatal országot átszelő vasúti járatok, melyek Chicagot és a nyugati part nagyvárosait kapcsolták össze. Egy ilyen hosszú és kalandos útra megfelelő minőségű távolsági járatokra is szükség volt, hogy elszállítsák a a módosabb utasokat. Az Overland Route nevet kapó útvonalon kezdetben az Overland Limited expresszek közlekedtek gőzvontatásal.

Challengernek nevezték el a Union Pacific Railroad és a Chicago and North Western Railway (amelyet 1955-ben a Milwaukee Road váltott fel) személyszállító távolsági vonatait. A szolgáltatás az Illinois állambeli Chicago és az Egyesült Államok nyugati partvidéke között közlekedett. A vonatok teljes Pullman-szolgáltatással és ülésekkel rendelkeztek, és kísérletet tettek arra, hogy a nagy gazdasági világválság korszakában utazókat visszacsábítsák a sínekre. A két végállomás közt a távolság 3581 km volt, ami az akkori technikával többnapos utazást jelentett! Az étkeztetést úgy hirdették, hogy "három étkezés napi egy dollár alatt".

A Challenger 1954 január 10-én (kép forrása: Wikimedia Commons)

Az 1930-as évek végén a Challenger-flotta az amerikai vonatok közül a legkihasználtabbak közé tartozott, és az UP személyszállító flottájának legjobb bevételtermelői voltak. A Challenger nevet 1947-ben megszüntették, de 1954-ben egy áramvonalas vonaton újra megjelent. Amikor 1971-ben az Amtrak átvette az országos személyszállítást, a Challenger márka egyszer és mindenkorra megszűnt.

Története

1935 júniusának elején a Union Pacific a Los Angeles Limited nagy tömegű kocsijait és hálókocsijait egy másik járatra, a Challengerre helyezte át. Az új járat olyan sikert aratott, hogy az UP 68 kocsi átépítését rendelte meg, ebből 47 ülőhelyes kocsi, 16 Pullman hálókocsit és 5 étkezőkocsi volt. A kocsik nagyméretű fekvőfoteleket és új színösszeállítást kaptak, hogy a belső tér vonzóbbá váljon, különösen a női utasok számára. A következő év áprilisában egy társalgókocsival is bővítették a kocsikat.

1936 májusában a vonat saját menetrend szerint kezdte meg a közlekedést Chicago és a kaliforniai Los Angeles között. 1937-ben az UP társult a Southern Pacific Railroaddal, hogy vonatot indítson Chicagóból a kaliforniai Oaklandbe, amely a San Francisco Challenger nevet kapta (az eredeti vonatból aztán a Los Angeles Challenger lett).

A társalkodó-kocsikat egyfős, kétfős és asztali ülőhelyekkel tervezték. A vonaton végig portaszolgálat állt rendelkezésre, és a legtöbb állomáson ügynökök segítették az utasokat. A vasúti közlekedésben ritkaságszámba menő módon a vonat élén két kocsiban csak nők utaztak, az egyiket a gyermekes nőkre szabták. Egy képzett nővér-stewardess is a vonaton utazott, ami szintén újdonság volt. Az itt szolgálatot teljesítő nők havi 125 dollár fizetést kaptak, plusz a költségeiket is állta a munkaadójuk.

Nővér-stewardess munka közben a vonaton

A kocsik utasai ingyenes párnákat kaptak, és a jegyeket a kalauzok összegyűjtötték, hogy ne kelljen az utasokat éjszaka felébreszteni jegyellenőrzés céljából (hasonló lehetőség még ma is él az éjszakai európai vonatokon). A rövidtávú utasokat a vonatszemélyzet ébresztette a célállomás előtt. Éjszaka minden világos fényt eloltottak (este 10 óra után csak kék világítást használtak). A kocsik végében társalgókat alakítottak ki azok számára, akik ébren akartak maradni.

Étkezés a vonaton az 1950-es években

A II. világháború alatt a megnövekedett forgalom miatt az UP 1944. december 31-én a Furloughee Challenger vonatot vette fel a menetrendjébe; a vonat nevét 1945. december 23-án Military Challengerre, majd 1946. április 14-én Advance Challengerre változtatták. A járatot 1946. június 2-án szüntették meg; a teljes Challenger flotta a következő évben búcsúzott el az utasoktól.

1953. december 8-án a C&NW és az UP bejelentette, hogy a Chicago és Los Angeles között közlekedő Challenger visszatér. Teljesen áramvonalas járművek érkeztek, és január 10-én az első könnyűszerkezetes szerelvény a sínekre került.

Képeslap az 1950-es évekből a Challenger Midwest Hiawatha járatról

A nyugati irányba tartó Challenger 39 óra 30 perc alatt teljesítette a járatot, míg a keleti irányba tartó 39 óra 45 perc alatt. A 107-es vonat reggel 9:00-kor indult Chicagóból, és másnap délután 10:30-kor érkezett Los Angelesbe; a 108-as vonat délután 2:00-kor indult Los Angelesből, és a második nap reggelén 7:45-kor érkezett Chicagóba. 1955 februárjában kupolás kocsik kerültek a Challengerre, elsőként az UP vonataira.

A Challenger 1955 februárjában

A CNW-vel a személyszállítási bevételek felosztása miatt kialakult nézeteltérések miatt az UP 1955 novemberétől kezdve a chicagói Union Stationre közlekedő Milwaukee Road (MILW) járataira váltott (a vonatok a North Western Stationnél végződtek). A Milwaukee Road újrafestési programba kezdett, és az összes személyszállító gördülőállománya a Union Pacific páncélsárga és kikötői ködszürke színeit kapta (a MILW megtartotta hagyományos narancs-fekete festését a teherszállító egységeknél). A Milwaukee Road megkapta az Omaha és Chicago között keletkezett üzemi bevételek egy részét, mivel a vonalon használt berendezések 25%-át a Milwaukee Road biztosította.

A Challenger Iowa-ban 1954. november 23-án

A Challenger-t Chicago és Omaha között egyesítették a Milwaukee Road Midwest Hiawatha-val, és Challenger-Midwest Hiawatha néven jelent meg a menetrendekben; a Los Angeles-i indulás este 10 órára változott, hogy Omahától keletre egynapos utat tegyen lehetővé. Ennek 1956 tavaszán lett vége, amikor költségcsökkentő intézkedésként a Challenger és a Los Angeles-i City of Los Angeles járatokat egyesítették. A Challenger 1957 és 1958 nyarán és az ünnepi szezonban ismét külön járatként jelent meg (reggeli indulással Chicagóból és délután 2 órakor Los Angelesből), de 1960 nyara után egész évben a City of Los Angeles menetrendje szerint közlekedett.

Utazás a Challengeren az 1950-es években. Ekkor még az emberek beszélgetve utaztak, nem pedig telefont nyomkodtak

Az 1960-as években további összevonásokra került sor, és 1970-re a Challenger, a City of Denver, a City of Los Angeles, a City of Portland és a City of San Francisco egyetlen óriásvonattá egyesült Wyomingon keresztül, amelyet egyesek viccesen a "City of Everywhere" néven emlegettek.

A kupolás étkezőkocsikat 1968-ban a City of Portlandből, 1970-ben pedig a City of Los Angelesből távolították el, a kupolás kocsik és a kupolás társalgókocsik az Amtrak megjelenéséig megmaradtak. Az Amtrak megszüntette az összes UP vonatot, kivéve a módosított City of San Francisco vonatot (a BN-en keresztül Denverbe, onnan az UP Overland Route-on keresztül Ogdenbe és az SP-n keresztül Oakland/San Franciscóba), amikor 1971. május 1-jén átvette a távolsági vasúti személyszállítást az Egyesült Államok egész területén.

Étkezés a vonaton

A Challenger étkezőkocsijában felszolgált ételek, bár egyszerűek (ellentétben a UP áramvonalas kocsik fedélzetén található első osztályú ételekkel, ahol egy étkezés akár 1,25 dollárba is kerülhetett), bőségesek voltak, jellegzetes porcelán étkészleten szolgálták fel őket, és az adagok elég nagyok voltak ahhoz, hogy még a legnagyobb étvágyú utasokat is kielégítsék. Még 1954-ben is a pénztárcabarát utazókra szabták az árakat: a reggeli 65 centbe, az ebéd 85 centbe, a vacsora pedig 1,00 dollárba került (és most képzeljük magunk elé a repülőgépeken felszolgált műanyag tányéros, műanyag evőezközös menüket a 2 dl-es szénsavmentes palackos vízzel együtt).

Étkezés a vonaton az 1950-es években. A képaláírás árait összeadva valóban lehetséges volt az étkezés egy dollárnál is kevesebből egész napra.

Irodalom

• Dorin, Patrick C. (2002). Union Pacific's Challenger: A Distinctive Passenger Train '35-'71. TLC Publishing, Lynchburg, VA. ISBN 1-883089-64-6.
• Solomon, Brian (2000). Union Pacific Railroad. Osceola, Wisconsin: MBI. ISBN 0-7603-0756-3.

Források

 * Az angol Wikipédia Challenger című szócikke