Barcelonában, a Tramvia Blau végállomásánál kezdődik a Funicular del Tibidabo nevű sikló pályája. A siklóvasút 1901 október 29-én nyílt meg, négy nappal a villamos megnyitása után. Így, igaz két átszállással, de a belvárosból egészen fel a Tibidabo hegyre végig kényelmesen lehetett utazni!
A siklóvasút alsó végállomása
Mivel az oda-vissza jegy 7 euró 70 cent volt, és aznap már igencsak kimerítettem a keretemet (metró, FEVE, Kék villamos...), inkább a gyaloglást választottam. A budavári sikló se közlekedik hosszú távon, így nem tűnt lehetetlen vállalkozásnak a gyaloglás.
A siklóvasút egyik kocsija
Még azért az indulás előtt körbefényképeztem a járművet és az állomást, majd még mielőtt elindult volna a sikló én már útra is keltem.
A siklóvasút alsó állomása a siklóval
Az 1000 mm-es pálya a drótkötéllel
A pálya és környezete
Indulásra várva
A Funicular del Tibidabo nem az egyetlen siklóvasút a városban, ezen kívül üzemel még kettő: a Funicular de Montjuïc és a Funicular de Vallvidrera is Barcelonában.
A hegyre felmenő gyalogút
A felfelé menő gyalogút számomra kellően izgalmas volt, hiszen pálmafák, később kaktuszok, aloe vera és más mediterrán növények között vezetett felfelé, helyenként lépcsővel, híddal, meredek kaptatókkal. És közben tudtam készíteni pár képet a pályáról és környezetéről, na meg a közben elindult siklóról is.
Jön a sikló!
A sikló vonala 1130 méter hosszú, 1000 mm-es nyomtávolságú és összesen 275 méter szintkülönbséget győz le. A pálya maximális emelkedése (vagy lejtése) 25,7 %. Kettő 113 férőhelyes kocsi közlekedik rajta, félúton pedig egy vonatkeresztezési lehetőség is be lett építve (szemben a Budavári siklóval, ahol a két kocsinak végig két párhuzamos vasútvonal épült). Maximális sebessége 4,1 m/s.
A hídról letekintve
Kilátás a város felé a csúcsról
Mire felértem, kellően kifulladtam, de megérte, fentről nagyszerű kilátás tárult elém a városról és a távoli tengerről. A Sagrada Familia tornyai pedig magasan kiemelkedett a környék házai közül. Innen látszik igazán, hogy miylen hatalmas város is Barcelona az 1,621 milliós lakosságával.
A hegytetőn található Sagrat Cor nevű katolikus templom
Fennt a Tibidabo csúcsán további látványosságok is találhatóak, nem messze egy TV-torony kilátóval, a sikló végállomásán pedig egy vidámpark és a Sagrat Cor nevű katolikus templom. A végállomásról vissza a városba a siklón kívül autóbuszokkal vagy taxival is vissza lehet jutni.
A siklóvasút felső állomása szemből...
... és fentről a templom felől nézve
Fent a hegy tetején, a piros-fehér busz hamarosan indul vissza a városba
A Sagrat Cor bejárata
A templomot Enric Sagnier építész kezdte el építeni, majd a fia Josep Maria Sagnier i Vidal fejezte be. Az épület 1902 és 1961 között épült, neogótikus stílusban.
Az alsó épületrész
Az épület két külön szintből áll. Az alsó szint csodálatos freskókkal és domborművekkel van feldíszítve, amiket a rózsaablakokon át beömlő színes fény világít meg. A felső szintet vastag oszlopok tartják, melyek közé egy hatalmas csillár van felfüggesztve.
Az egyik rózsaablak és egy dombormű
A freskók
A felső szintre kívülről lehet feljutni a két hatalmas fehér lépcsők egyikén. Ez már visszafogottabban van díszítve, a falak csupaszok, egyedüli színt az itt is megtalálható rózsaablakok visznek a térbe. Az ember egészen eltörpül benne, hiszen olyan hatalmas és tágas a belső tere. Mikor beléptem a hangszórókból épp akkor csendült fel egy Gregorián ének, amely gyönyörűen szólt ezen a szép helyen.
Minden templom építőjének az a célja, hogy a hívekben alázatot és csodálatot keltsen, hogy érezzék, ez a kapu a földi lét és a túlvilág között. Azt hiszem, ezen a helyen ezt maximálisan elérték az építészek!
A felső szint
Visszafelé szintén gyalog indultam el a gyalogúton, keresztül az erdőn. Még csupán az út elején jártam, mikor a bokrok közül mozgást hallottam. Elsőnek másik túrázóra, vagy kóbor kutyára tippeltem, de ehelyett a bozótból egy jól megtermett vaddisznó lépett elő. Néhány horkantgatás után követte őt egy, kettő, majd összesen három vadmalac is! Mivel egyedül is voltam, és csúnyán horkantgatott is, inkább visszafordultam, ám a vaddisznócsalád is követett. Óvatosan készítettem is róluk pár képet, bár mivel takarásban voltak a sűrű aljnövényzetben, nem sikerültek túl jól.
Vigyázat! Vaddisznó veszély!
A templom bejárata, sajnos egy egy turista pont beleállt a képbe
Később már az úton állva sikerült azért megörökítenem ezt a ritka és izgalmas pillanatot. Mivel kockáztatni nem akartam, egy néháyn száz méteres kerülővel elkerültem őket és folytattam az utat lefelé, bízva abban, hogy nem lesznek további vaddisznók még az erdőben. Hála az égnek, hogy már a 21 században élünk, hiszen néhány száz évvel ezelőtt a spanyol erdőkben nem csak vaddisznók, de még oroszlánok is éltek!
Érkezik a sikló, jobbra már az út túloldalán vaddisznók birodalma található
Szerencsére további meglepetésekben nem volt részem, így épségben visszataláltam a villamoshoz, majd onnan a második villamosozás helyett inkább visszasétáltam a városba. Szép hosszú út volt, de a következő nap ülhettem eleget a TGV-n, mely visszavitt Párizsba...
A barcelónai sikló alsó végállomása
Utolsó kommentek