Vonattal? Természetesen!

A tégla már évezredek óta ismert és használt építőanyag. Előnye, hogy relatív olcsó és sok helyen előállítható, így nem szükséges messziről szállítani. Ez különösen nagy előny volt az 1800-as évekig, amikor még nem állt rendelkezésre megfelelő szárazföldi közlekedési eszköz. Téglából sok mindent lehet építeni, házakat, templomokat, gyárcsarnokokat vagy akár völgyhidakat is.

Motorvonat halad át a Göltzschtalbrücke viadukton még a villamosítás előtt (kép forrása: Wikimedia Commons)

Az 1842-ben megépült Lipcse-Hof-vasútvonal legnagyobb műszaki kihívása egy völgy áthidalása volt, melyet szintén téglák segítségével oldottak meg, felépítve így a világ legnagyobb téglaviaduktját, a Göltzschtalbrückét.

Az 1890-es évek elejére kiépültek a fejlett országok vasúti fővonalai, melyen gőzmozdonyok pöfögtek egyre nagyobb sebességgel. A vasúti közlekedés volt a szárazföldi közlekedés csúcspontja, sehol nem volt még a menetrend szerinti légi járatok ideje, az autók pedig még lassúak és megbízhatatlanok voltak.

A technika fejlődése lehetővé tette, hogy egyre erősebb és gyorsabb mozdonyok álljanak forgalomba, ezzel megkezdődött a verseny a vasúttársaságok és az országok között az egyre gyorsabb járatok üzembe állításával.

A Chicago–New York Electric Air Line Railroad térképvázlata, piros színnel jelölve a nyílegyenes vonalat (kép forrása: chicagology.com)

1906-ban Alexander C. Miller kezdte el szervezni egy jövőbeli nagysebességű vasútvonal, a Chicago–New York Electric Air Line Railroad építését.A két város között abban az időben a New York Central Railroad és a  Pennsylvania Railroad közlekedtetett vonatokat, a leggyorsabb járat az 1434 km-t 20 óra alatt tette meg.

A Chicago–New York Electric Air Line Railroad ezt a menetidőt szerette volna megfelezni, vagyis 10 órára csökkenteni, miközben számításai szerint egy menetjegy csak 10, előre foglalás esetén pedig csak 2,5 dollár lett volna.

A technika fejlődésével a gőzmozdonyok is egyre gyorsabbak és erősebbek lettek. A legtöbb vasúttársaság a sebességgel és a kényelemmel próbált kitűnni, ezért újabbnál újabb gőzösöket állítottak forgalomba. Bár a villamos vontatás is elszigetelten jelen volt már, mégis az igazi zászlóshajók az áramvonalas gőzmozdonyok voltak.

Talán minden idők legszebb, és biztosan a leggyorsabb áramvonalas gőzöse volt az LNER A4 sorozat (kép forrása: Wikimedia Commons)

Az 1930-as és az 1940-es évek voltak eme vontatási nem csúcspontja, ekkor születtek a legnagyobb és leggyorsabb gőzmozdonyok, hogy azután lassan de biztosan átadják a helyüket a modernebb, tisztább és gyorsabb dízel- és  villamosmozdony utódoknak.

Gőzmozdonyokkal vontatott vonatokkal közlekedni a világűrben a bolygók és a holdak között? Micsoda képtelenség ez, nem igaz? Én is felkaptam rá a fejemet, mikor véletlenül rátaláltam a The Galaxy Railways című japán anime sorozatra.

Egy képkocka a filmsorozatból

A film egy alternatív jövőben játszódik, melyben a világűr több pontja is lakott már. A Föld bolygó vasútállomásairól pedig már nem csak a földi városokba, hanem akár a világűrbe is utazhatunk! A filmelőzetesbe belepillantva láthatjuk, hogy a vonatok létrehoznak maguk körül egyfajta energia-alagutat, melyben aztán roboghatnak a bolygók felé, veszélyes vidékeket átszelve és néha kisebb-nagyobb bonyodalmakba is beleesve.

Mivel én már igencsak idős vagyok a mesefilmek nézéséhez, én csak az előzetest tekintettem meg, továbbá elolvastam a cselekmény kezdetét, mely kifejti, miről is lesz majd szó a részekben.

Olaszország vasúti fővonalai a 19 században épültek ki, melyek vonalvezetése a gőzmozdonyok igényeinek még megfelelőek voltak, ám a 20. században már a sebesség további emelésének az útjában álltak. Ahhoz, hogy a vonatok sebességét tovább emelhessék, a meglévő vasútvonalak komoly átalakításra lett volna szükség, elsősorban az éles, kis sugarú ívek átépítésre. Ám az olasz vasúti mérnökök egy olcsóbb megoldást találtak ki: a billenőszekrényes vonatokat. 

Egy ETR 450 sorozatú villamos motorvonat (kép forrása: Wikimedia Commons)

Az ETR 450 (az olasz Elettro Treno Rapido rövidítéseként, magyarul Villamos Expressz Vonat) volt az első billenő kocsiszekrényű sorozat, mely kereskedelmi forgalomban közlekedett. Az olasz Fiat Ferroviaria (ma az Alstom Csoport része) és Ercole Marelli gyártotta a Trenitalia (az FS, az Olasz Államvasutak része) részére. Először 1984-ben közlekedett, majd az 1988-as nyári menetrenddel a Róma–Milánó útvonalon állt forgalomba.