Az elmúlt évek során lassacskán beutaztam egész Magyarországot Kecskemétről, majd átlépve az országhatárt is egyre távolabb és távolabb jutottam, míg végül már közel 20 országban jártam vonattal. Ám valahogy mindig úgy alakult, hogy a Kecskemétről Budapestre vezető legrövidebb (ám egyáltalán nem a leggyorsabb) irányt mindeddig kihagytam.
A tavaszi szabadságom alatt, két barátom javaslatára is végre időt szakítottam rá, hogy meglátogassam ezt az elhanyagolt vonalat is.
Bevallom, nem voltak nagy elvárásaim, ismertem már a vonalat mások beszámolóiból. Egy mellékvonal, melyen azért van jelentős forgalom, mert Budapest elővárosi vasútvonala, az utolsó, mely kimaradt az elmúlt évek fejlesztéseiből. A vonalon jelentős műtűrgy vagy látványosság nincs, alföldi, így se híd, alagút, nagyobb lejtő vagy emelkedő nem teszi érdekessé az utazást.
Én igyekszem mindenhez pozitívan hozzáállni, ráadásul most nem is időre mentem, nem siettem, az alacsonyabb műszaki színvonalat tudomásul vettem. Ám még is, ezen a rövid utazáson szembesültem szinte minden rosszal, ami a magyar mellékvonalakon csak előfordulhat.
De kezdjük a legelejétől.
A vasútvonal Kecskeméttől vezet Budapest széléig, Kőbánya-Kispestig, a járatoknak azonban nem itt van a végállomásuk, tovább közlekednek egészen a Nyugati pályaudvarig.
A beutazott alföldi kanyar. Kék színnel a számomra újdonságot jelentő Kecskemét-Lajosmizse-Kőbánya-Kispest-vasútvonal, zöld színnel pedig a visszaút. A piros vonal a busz útvonalát jelöli.
A teljes vonal beutazása meglehetősen nehézkes, nincs olyan járatpár, mely végigmenne a teljes útvonalon. Bár az elmúlt évben Kecskemét-Hetényegyháza között jelentősen megnőtt a vonatok száma, Lajosmizse és Budapest között is óránként van vonat, Hetényegyháza és Lajosmizse közötti 12 km-en azonban csak egy járatpár megy végig. Mivel az nekem túl korán volt, így maradt a buszozás Kecskeméttől Lajosmizséig... Külföldi útjaim után meglehetősen szokatlan, hogy a sofőrtől nem lehetett busz-vonat jegyet venni, a 25 km-es távolságra pedig a 380 Ft-os teljesárú jegyár pedig valami elképesztően olcsónak hatott.
A buszozás rendben is volt, időben megérkeztünk Lajosmizsére, ahonnan egy kisebb gyalogút vezetett a település széli vasútállomásra. Ismét egy hétköznapi magyarországi élmény, mely külföldön ritka: a busz nem érinti a vasútállomást, az átszálláshoz gyalogolni kell kb. 2 km-et.
A lajosmizsei állomás tiszta és rendezett, nem volt gazos, szemetes, ám az elmúlt évtizedek nem múltak el nyomtalanul, a sínek között vastag olajsár feketéllett. Jegypénztár nem volt, csak jegyautomata, ami viszont éppen nem működött. A vonatra várakozó kalauzhölgy azonban megnyugtatott, tőle tudok majd venni jegyet a vonaton.
Az orosz motorkocsi 10 perc késéssel futott be, majd az egyik ajtaja rögvest meg is adta magát és megszorult. Az ajtó javításával való próbálkozás miatt további 10 percet várakoztunk, mire elindultunk.
Jegyet venni csak Kőbánya-Kispestig tudtam, a kalauz hölgy nem tudott a gyorsabb, ceglédi irányon át vezető visszaútra is jegyet adni, ezt Kőbánya-Kispesten pótoltam.
A vasútvonal alföldi jellegű, a településeket inkább csak érinti, mint hogy keresztülhaladjon rajtuk. A koszos vonatablakból kinézve sivár akácerdők, legelők, elvadult, gondozatlan dzsungelek, romos házak, szemétkupacok látványa váltakozott. A házak szinte mindig a rosszabbik felét fordították a vasút felé, maradék anyagokból épített melléképületek, ősszedőlő garázsok és a házak és a garázsok maradék anyagának maradékából épített egyéb építmények szegélyezték az utat, az udvarokon jelentős mennyiségben felhalmozott lommal, kimaradt építési anyagokkal és szeméttel kiegészítve. Hihetetlen, hogy sem az ott lakókat sem az önkormányzatokat nem zavarja ez az állapot...
A fényképezésről gyorsan letettem, nem igazán volt fotózni való, a koszos-rozsdaporos ablakokon át pedig úgy sem lett volna éles kép.
Az első megállónál felszálló fiatalok egyike gyorsan meg is talált magának, a vonaton ugyanis én voltam a kisebbség, mindjárt el is kezdődött a kéregetés, melynek a kalauznő vetett gyorsan véget.
Az út ezt leszámítva eseménytelenül telt, az elvadult akácosok továbbra is felváltva követték a lakatlan tanyák sorát, néha dülöngéltünk, néha egészen lassan mentünk, néha a kerekek csattogtak is a sínek illesztésein... A pálya semmiképpen nem nevezhető homogénnek. Több állomáson is jelentős mennyiségű bontott vasbetonalj és sínanyag volt felhalmozva, talán kisebb-nagyobb beavatkozások továbbra is tervben vannak? Néhány éve már biztosra mondta Vitézy Dávid, hogy megindul a felújítás és fejlesztés, a felhalmozott építőanyagok láttán úgy gondolom, ebben már a MÁV sem hisz és saját kezébe veszi a pálya karbantartását.
Budapest felé haladva a motorkocsi lassan megtelt, pedig délelőtti vonaton utaztam, valóban van igény a járatra, még így is, hogy ritkán és pontatlanul jár.
Kőbánya-Kispestre jelentős késéssel érkeztünk, az állomás látványa itt sem volt túl szívderítő. Itt sikerült jegyet vennem az automatából, majd Ceglédi kerülővel, a már unalomig ismert útvonalon át hazaérkeztem.
Tizenöt évvel ezelőtt bizonyára még hatalmas élmény lett volna ez az út is számomra, azóta azonban már sokfelé megfordultam, így az itt tapasztaltak inkább lehangolóak voltak, mint új élmények. Ez a vonal pillanatnyilag szinte az összes magyarországi vasúti problémát egy helyen bemutatta, az ütemtelen menetrendet Kecskemét környékén, az alibi menetrendet Hetényegyházán túl, a műszaki okokból nem működő ütemes menetrendet Lajosmizse után, a korszerűnek mondott, ám egyáltalán nem korszerű járműveket és a rémesen leromlott infrastruktúrát. Kár érte...
Azonban nem mindenki van egy véleményen velem, Kuhár Bencének például kifejezetten tetszett ennek a vonalnak a hangulata, ahogy a Youtube-videójában is kifejtette.
Mivel videóanyagot én nem készítettem, helyettesítse ezt az Ő videója.
Utolsó kommentek