Miután megépült az első Transzkontinentális vasútvonal az Amerikai Egyesült Államokban, lassacskán a vasútvonal nyomvonala is elkezdett benépesülni. Az építőmunkásokat követték a szerencsejátékosok és kalandvágyók, majd a farmerek, ezután szépen lassacskán pedig a különféle ipari tevékenységek végül pedig a szolgáltatások is.
Mivel a vonaton utazóknak enniük is keleltt valamit, az út pedig napokig is eltarthatott, ezért erre a valós igényre is többféle vállalkozás született.
A Harvey-lányok, akik híressé tették az étteremláncot
Fred Harvey 1876-ban alapította meg a Harvey House étteremláncot, melynek a Fred Harvey Company volt a tulajdonosa. Ez később magába foglalta a szállodák és más vendéglátóipari vállalkozások üzemeltetését is a vasútvonalak mellett az Egyesült Államok nyugati részén. A vállalkozás elsősorban a vonattal utazókat célozta meg.
Amikor Harvey 1901-ben meghalt, a családja 45 éttermet és 20 étkezőkocsit örökölt 12 államban. A második világháború alatt a Harvey-házak ismét megnyíltak, hogy kiszolgálják a katonákat, akik csapatszállító vonatokon utaztak az Egyesült Államokban. 1968-ra, amikor eladták az Amfac, Inc. vállalatnak (2002-től Xanterra Parks and Resorts), a Fred Harvey Company a hatodik legnagyobb élelmiszer-kiskereskedő volt az Egyesült Államokban. A jó ételek, a vásárlók iránti elkötelezettség, az alkalmazottakkal való tisztességes bánásmód és a helyi hagyományok megőrzése terén hagyott hátra maradandó örökséget.
Története
A vállalat eredete 1876-ra vezethető vissza, amikor a Kansas Pacific vasúton három vasúti vendéglő nyílt meg Wallace-ban és Lawrence-ben, Kansas államban és Hugóban, Colorado államban. 1876-ban Fred Harvey, a Chicago, Burlington & Quincy Railroad akkori teherügynöke nyitotta meg ezeket a kávézókat, aki 17 éves korában az angliai Londonból vándorolt be az Egyesült Államokba. A kávézók üzemeltetése egy éven belül véget ért, de Harvey meggyőződött arról, hogy a vasúti étkezdékben magas színvonalú ételek és szolgáltatások nyújtásából származó potenciális nyereséget lehet elérni. Hosszú távú munkaadója, a Burlington Railroad visszautasította ajánlatát, hogy az egész rendszerre kiterjedő étkezdét hozzon létre az összes vasúti étkezdében, de az Atchison, Topeka & Santa Fe Railway (AT&SF) később kísérleti jelleggel több étkezdére is szerződést kötött Harvey-val. Harvey azzal kezdte, hogy átvette a 20 férőhelyes ebédlőt a topekai (Kansas) állomáson, amely az ő vezetésével nyílt meg 1876 januárjában.
A kaliforniai Barstowban található Casa del Desierto ("A sivatag háza") itt látható 2006-ban. A spanyol-marokkói tervezésű épület építése két évig tartott, és 1911. február 22-én nyitotta meg kapuit. Az épületet a 892. számú kaliforniai történelmi műemlékké nyilvánították (kép forrása: Wikimedia Commons)
1878-ban Harvey a Kansas állambeli Florence-ben indította el az AT&SF vasútvonalai mentén az első étkezdét és szállodát. A Harvey-házlánc gyors növekedése hamarosan megkezdődött, és 1879-ben a Kansas állambeli Lakinban megnyílt a második étkezde.
Fred Harvey-nak tulajdonítják az első étteremlánc létrehozását az Egyesült Államokban. Harvey és cége a 19. század végén az amerikai délnyugat turizmusának előmozdításában is vezető szerepet játszott. Harvey a régiót az indián kuriózum boltok, valamint az indián körutak néven ismert, a nyugati országrészbe szervezett túrák ösztönzésével népszerűsítette. A vállalat és alkalmazottai, köztük a híres pincérnők, akiket Harvey-lányok néven ismertek meg, sikeresen hoztak új, magasabb színvonalat mind az udvariasság, mind az étkezés terén egy olyan régióba, amelyet a korszakban széles körben "vadnyugatnak" tekintettek.
Cajon csúcs és a Santa Fe vasútvonal, 1919 körül. A Fred Harvey Co. turisztikai brosúrájából (kép forrása: Wikimedia Commons)
A Harvey lányok népszerűsége 1946-ban még tovább nőtt, amikor Judy Garland szerepelt Samuel Hopkins Adams The Harvey Girls című regényének filmváltozatában.
Annak ellenére, hogy a 20. században az Egyesült Államokban az autó megjelenésével csökkent a személyvonatok kihasználtsága, a társaság túlélte a vasúti személyszállítás hanyatlását és tovább virágzott, mivel szolgáltatásait az autós közönségnek is ajánlotta. 1926 után a Harvey-szeméykocsikat az "Indián kitérő" szolgáltatások nyújtására használták, amelyeket számos Harvey-szállodából kínáltak. Fred Harvey fia, Ford kezdte el a nyugati partok belsejébe vezető túrák sorozatát. A vállalat megvásárolt egy La Fonda nevű hotelt Santa Fe-ben, és ez lett a székhelye az Indian Detours-oknak, amelyeket a Couriers nevű idegenvezetők vezettek. A vállalat továbbra is alkalmazkodott a trendekhez. A második világháború idején a Fred Harvey-házak újra megnyitottak szerte Délnyugaton, hogy ellássák a frontra tartó amerikai katonákat. 1943-ban a Fred Harvey Company becslések szerint havonta több mint egymillió ételt szolgált fel étkezőkocsikban és Harvey Házakban. Az 1950-es évek végén az akkoriban új mérföldkőnek számító Illinois Tollway "Oázisokat" üzemeltette, amelyeket a Standard Oil of Indiana (Amoco) épített az Interstate 294 autópálya fölé Chicago külvárosában.
A Fred Harvey örökség az egyik unoka 1965-ben bekövetkezett haláláig a családban folytatódott. 1968 óta a Fred Harvey Company egyes részei egy nagyobb vendéglátóipari konglomerátum, az Amfac, Inc. részeként működnek tovább, amelyből 2002-ben Xanterra Parks and Resorts lett.
A vállalat növekedése és kapcsolata az AT&SF-fel
Mielőtt a személyszállító vonatokba étkezőkocsik beépítése általános gyakorlattá vált, a vasúti utas egyetlen lehetősége az étkezésre az utazás során az volt, hogy a vasút vízvételező állomások közelében gyakran található útszéli vendéglők valamelyikét kereste fel. Rosszabb esetben az étkezés olyan szegényes is lehetett, mintha csak avas hús, hideg bab és egy hetes kávé állt volna rendelkezésre. Ha az utasoknak nem volt idejük étkezni, akkor a peronon vagy a kocsikban túlárazott szendvicseket és gyümölcsöket vásárolhattak. Ezek a rossz körülmények hozzájárultak ahhoz, hogy a nyugati utazás abban az időben általában kellemetlennek és kényelmetlennek számított.
A Hotel Castañeda, Las Vegas, Új-Mexikó, 2007-ben. Egy korai missziós revival stílusú Harvey-ház (1899) és az Alvarado testvérszálloda az új-mexikói Albuquerque-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)
A Fred Harvey Company későbbi növekedése és fejlődése szorosan összefüggött az AT&SF fejlődésével. Egy szóbeli megállapodás értelmében Harvey 1876 januárjában nyitotta meg első éttermét a kansasi Topekában. A vasúttisztviselőket és az utasokat egyaránt lenyűgözte Fred Harvey szigorú elvárása a kiváló minőségű ételekre és az első osztályú kiszolgálásra. A topekai étterem megnyitása előtt Harvey teljesen új evőeszközöket és edényeket rendelt. Ennek eredményeképpen az AT&SF később szerződéseket kötött Harvey-val, amelyekben korlátlan pénzeszközöket kapott arra, hogy az útvonal nagy részén "étkezdéknek" nevezett étkezdék sorozatát hozza létre. A kiemelkedőbb helyeken ezekből az étkezdékből szállodák lettek, amelyek közül sok ma is megmaradt, mint például az arizonai Winslow-ban található La Posada. Az 1880-as évek végére az AT&SF mentén minden 100 mérföldön volt egy Fred Harvey étkezde, Ez kb. az a távolság volt, melyek során a gőzmozdonyokat újra fel kellett tölteni vízzel és szénnel.
Az AT&SF beleegyezett, hogy a saját hűtőkocsiaival, a Santa Fe Refrigerator Despatch-en keresztül ingyenesen szállítson friss húst és terményeket bármelyik Harvey-házba, és az USA minden szegletéből hozta az élelmiszereket. Gyakran történtek betörések a Harvey-házakhoz vagy a parkoló hűtőkocsikhoz az élelmiszerekért és a hozzávalókért, mivel azok frissebbek voltak, mint más éttermek készletei. A vállalat két tejüzemet tartott fenn (a nagyobbik az új-mexikói Las Vegasban volt), hogy biztosítsa a friss tej folyamatos és megfelelő ellátását. Amikor az étkezőkocsik elkezdtek megjelenni a vonatokon, az AT&SF szerződést kötött a Fred Harvey Company-val az étkezőkocsikban történő étkeztetés működtetésére, és az összes AT&SF-reklám a "Fred Harvey Meals All the Way"-t hirdette.
A Harvey ételeket pazar adagokban szolgálták fel, amelyek jó ár-érték arányt biztosítottak az utazóközönség számára; például a pitéket negyedekre vágták, nem pedig hatodokra, ami akkoriban az iparági szabvány volt. A Harvey Company és az AT&SF egy jelzősorozatot hozott létre, amely lehetővé tette, hogy az étkező személyzet harminc perc alatt elkészítse az egész vonat étkeztetéséhez szükséges előkészületeket. A "csészekód" például lehetővé tette a pincérnőknek, hogy a csésze csészealjra helyezésének módja alapján könnyen láthassák, milyen italt rendeltek a vendégek (a poharak alig észrevehető megjelölése a későbbi gyorsétterem-láncoknál is elterjedt).
A Harvey-házak finom porcelánon és ír vásznakon szolgálták fel az ételeket. Fred Harvey, az igényes fogadótulajdonos, magas követelményeket támasztott a hatékonyság és a tisztaság tekintetében a létesítményeiben, és amilyen gyakran csak lehetett, személyesen ellenőrizte azokat. Azt mondták, hogy semmi sem kerülte el a figyelmét, és még arról is ismert volt, hogy egy rosszul megterített asztalt képes volt teljesen felborítani, ha nem volt vele elégedett. A férfi vendégeknek a Harvey étkezői közül sok étteremben zakót és nyakkendőt kellett viselniük. A Harvey Házak a második világháború alatt a csapatszállító vonatokon utazó katonáknak is szolgáltak fel ételt.
Ez a kölcsönösen előnyös kapcsolat, amelyet a korai amerikai nyugat egyik legsikeresebb és legbefolyásosabb üzleti partnerségeként jellemeztek, egészen 1968-ig tartott, amikor a Fred Harvey Company-t eladták az Amfac Inc-nek, a mai Xanterra Resorts and Parks-nak.
Létesítmények és Grand Canyon-turizmus
Délnyugatra Harvey Charles Whittlesey és Louis Curtiss építészeket szerződtette a befolyásos, mérföldkőnek számító szállodákhoz Santa Fe-ben és Gallupban, Új-Mexikóban. A Grand Canyon volt a Santa Fe vasút fő turisztikai célpontja és a Harvey Company egyik fő tevékenysége, különösen azután, hogy 1919-ben nemzeti parkká nyilvánították. Az ottani zord, tájba illeszkedő és kulturálisan megfelelő tervezési elvek a Nemzeti Parkszolgálat és a Civilian Conservation Corps épületein keresztül a Nagy Gazdasági Világválság alatt és utána épült építményeken keresztül a későbbi nyugati amerikai építészet egy generációjára voltak hatással. Mary Colter, aki 1904 és 1949 között a vállalat építésze volt, különösen arra törekedett, hogy terveit a kanyon természeti pompájába illessze, annak szépségéből merítve. Colter a hitelességre összpontosított. A Hopi House és a Bright Angel Lodge, mindkettő a Grand Canyon déli peremén, kiváló példái munkájának, amelyek befolyásolták a "sivatag" és az őslakos Amerika népszerű értelmezését. 1935-ben, a nagy gazdasági világválság idején készült el a Bright Angel Lodge.
Harvey House étterem az egykori Frisco Depotban Hugóban, Oklahoma államban (kép forrása: Wikimedia Commons)
A Harvey-csapat a Santa Fe vasút támogatásával kulturális képek egész sorát alkotta meg, amelyek a régió jellegzetes és gyakran figyelmen kívül hagyott művészeti hagyományain alapultak, az amerikai őslakosok és a terület korai spanyol telepesei által. Különösen figyelemre méltóak voltak a Grand Canyon déli peremén található épületek, beleértve a kunyhókat, szuvenírboltokat és különleges kilátópontokat, amelyek ma már a National Register of Historic Places listáján szerepelnek.
Azt feltételezik, hogy a Harvey-házakból származik a "blue-plate special", a napi olcsó, teljes értékű, kék mintás porcelántányéron tálalt étkezés; egy 1892-es Harvey-menü említi őket, mintegy harminc évvel azelőtt, hogy a kifejezés elterjedt volna. Az AT&SF mellett a Harvey Company üzemeltette a Gulf Coast & Santa Fe, Kansas Pacific, St. Louis-San Francisco és a Terminal Railroad Association of St. Louis vasutak étkezdéit.
Az AT&SF három személyszállító komphajóból álló flottát tartott fenn és üzemeltetett, amelyek a vízi úton kötötték össze a vasutat San Franciscóval. A hajók nyolc mérföldet tettek meg a San Franciscó-i kompkikötő és a vasút Point Richmond-i terminálja között az öböl túloldalán. A szolgáltatást eredetileg a vállalat névre szóló személyvonatjáratainak, például az Angel és a Saint folytatásaként hozták létre. A két nagyobb hajó, a San Pablo és a San Pedro a főfedélzeten egy-egy újságos-ebédlő pultot, a felső fedélzeten pedig egy-egy étkezőt tartalmazott. Ételt, szendvicseket, édes zsemléket, süteményeket és kávét szolgáltak fel. Az AT&SF 1933-ban a nagy gazdasági világválság hatásai miatt megszüntette a kompjáratokat.
Harvey lányok
1883-ban Harvey bevezette azt a politikát, hogy kizárólag fehér bőrű, női felszolgálókat alkalmazzon. Egyedülálló, jó modorú és művelt amerikai hölgyeket keresett, és hirdetéseket adott fel a keleti part és a középnyugat újságjaiban "fehér, fiatal, 18-30 éves, jó jellemű, vonzó és intelligens nők" számára. 18,50 dollárt fizettek a lányoknak havonta, plusz szállást és ellátást, ami az akkori viszonyokhoz képest nagyvonalú jövedelem volt.
Egy megmaradt "Harvey Girl" egyenruha (kép forrása: Wikimedia Commons)
A nőkre szigorú 22 órai kijárási tilalom vonatkozott, amelyet egy rangidős Harvey Girl felügyelt, aki a házanya szerepét és felelősségét vállalta. A hivatalos keményített fekete-fehér egyenruha (amelyet úgy terveztek, hogy csökkentse a női testalkatot) olyan szoknyából állt, amely legfeljebb nyolc hüvelyknyire lógott a padlótól, "Elsie" gallér, átlátszatlan fekete harisnya és fekete cipő egészítette ki a munkaruhát. A hajat hálóval fogták vissza, és szabályos fehér szalaggal kötötték meg. Mindenféle sminkelés és rágógumizás szolgálat közben szigorúan tilos volt. A Harvey-lányoknak (ahogyan hamarosan nevezték őket) hat hónapos munkaszerződést kellett kötniük, és ha nem teljesítették a szolgálati időt, elvesztették az alapfizetésük felét. A házasság volt a leggyakoribb oka annak, hogy egy lány felmondta a munkaviszonyát.
Judy Garland a Harvey Girls egyik jelenetében (kép forrása: Wikimedia Commons)
A korlátozások fenntartották a Harvey-lányok tiszta hírnevét, és még házasíthatóbbá tették őket. Will Rogers cowboy filozófus egyszer azt mondta: "A korai időkben az utazó a bölényekkel táplálkozott. Ezért a bölény képet kapott az ötcentesre. Nos, Fred Harvey-nak a képe kellene, hogy legyen a tízcentes egyik oldalán, az egyik pincérnője pedig finom sonkával és tojással teli karral a másik oldalon, mert ők látták el a Nyugatot élelemmel és feleségekkel." De már a lehetőség, hogy elhagyhassák otthonukat, élvezzék az utazást, új tapasztalatokat szerezzenek, és az otthonon kívül dolgozzanak, nagyon felszabadító volt fiatal nők ezrei számára.
Csoportkép a Harvey-lányokról (kép forrása: www.thetrain.com)
Munka közben (kép forrása: www.thefeastpodcast.org)
A Harvey-házak és a Harvey-lányok hatása olyan jelentős volt, hogy női alkalmazottaik állítólag segítettek "civilizálni az amerikai Délnyugatot." Ez a legenda Samuel Hopkins Adams 1942-ben megjelent The Harvey Girls című regényében és az abból ihletett 1946-os MGM azonos című musicalfilmben, Judy Garlanddal a főszerepben kapott nagyobb figyelmet.
Étkezőkocsi-szolgáltatás
Harvey kezdetben ellenezte azt a javaslatot, hogy a Kansas Citytől nyugatra közlekedő összes AT&SF-vonaton legyen étkezési lehetőség menet közben. Végül Harvey beleegyezett, hogy támogatja a vasúttársaságot ebben a törekvésében, és a California Limited lett az első AT&SF névre hallgató vonat, amelyen a Harvey Company étkezési szolgáltatást nyújtott útközben. A későbbi vonatok, mint például a híres Super Chief, már a kezdetektől fogva étkezőkocsikat (a Fred Harvey Company személyzetével) tartalmaztak a standard személykocsik részeként. Mary Colter kifejezetten a Super Chief étkezőkocsijaihoz tervezett egy porcelánmintát, a Mimbrenót.
Az AT&SF-től való elválás
Az 1930-as évektől kezdődően a Fred Harvey Company más, az AT&SF hatókörén kívül eső helyekre kezdett terjeszkedni, gyakran távol a vasúti személyszállítási útvonalaktól. Olyan helyeken nyitottak éttermeket, mint a chicagói Union Station (a Harvey által üzemeltetett legnagyobb létesítmény), a San Diego-i Union Station, a San Francisco-i buszpályaudvar és az Albuquerque-i nemzetközi repülőtér; az utóbbit 1939-ben a Los Angeles-i Union Passenger Terminalon hozták létre, és közel 300 vendéget tudott fogadni.
1959-től 1975-ig a Fred Harvey szervezet egy sor éttermet üzemeltetett az Illinois Tollway oázisban, az autópálya pihenőhelyeken, amelyeket az autópálya hídjain építettek. 1954-ben a Harvey család megvásárolta a Grand Canyon szállodáit az AT&SF-től, ezzel biztosítva, hogy a Fred Harvey Company továbbra is pénzt termeljen. 1966-ban Fred Harvey megvásárolta a Death Valley Nemzeti Park közelében lévő Furnace Creek Inn-t a U.S. Borax-tól, miután egy évtizeden át üzemeltette azt. 1966-ban az eredeti Fred Harvey Company, valamint a cég szoros kapcsolata az AT&SF-fel 1968-ig tartott, amikor is a hawaii Amfac Corporation megvásárolta a céget. Az Amfac 2002-ben átnevezték Xanterra Parks & Resorts-ra. 2006-ban a Xanterra megvásárolta a Grand Canyon Railway-t és annak ingatlanjait.
Az Amfac alatt
1968-ban az Amfac megvásárolta a Fred Harvey Co-t. Az 1970-es évektől kezdve a Fred Harvey az Amfac részlegeként a következőket működtette:
Az Airport Marina Hotel a Manchester és Lincoln sarkán, Westchesterben, Los Angelesben, a Los Angeles-i nemzetközi repülőtér közelében.
A Furnace Creek Inn and Ranch a Death Valley-ben (ma Inn at Death Valley).
az Ontario repülőtéren az étel- és italellátás, valamint a fedélzeti étkeztetés.
Irodalom
- Duke, Donald (1997). Santa Fe...The Railroad Gateway to the American West, Volume 2. Golden West Books, San Marino, CA. ISBN 0-87095-110-6.
- Foster, George H. and Peter C. Weiglin (1992). The Harvey House Cookbook: Memories of Dining along the Santa Fe Railroad. Longstreet Press, Atlanta, GA. ISBN 1-56352-357-4.
- Gustafson, Lee and Phil Serpico (1992). Santa Fe Coast Lines Depots: Los Angeles Division. Omni Publications, Palmdale, CA. ISBN 0-88418-003-4.
- Henderson, James David (1969). Meals by Fred Harvey. Texas Christian University Press, Fort Worth, TX.[ISBN missing]
- Poling-Kempes, Lesley (1989). The Harvey Girls, Women Who Opened the West. Paragon House, New York. ISBN 1-55778-064-1.
- Porterfield, James D. (1993). Dining by Rail: The History and Recipes of America's Golden Age of Railroad Cuisine. St. Martin's Press, New York. ISBN 0-312-18711-4.
- Thomas, D.H. (1978). The Southwestern Indian Detours. Hunter Publishing Co., Phoenix, AZ. ISBN 0-918126-11-8.
- Fried, Stephen (2010). Appetite for America: How Visionary Businessman Fred Harvey Built a Railroad Hospitality Empire That Civilized the Wild West. Bantam Books, New York. ISBN 978-0-553-80437-9.
Forrás
* Az angol Wikipédia Fred Harvey Company című cikke
Utolsó kommentek