Vonattal utazni sokfelé és sokféleképpen lehet. Ha vasúti utazásra gondolunk, legtöbbször egy kényelmes személykocsi jelenik meg szemünk előtt, ám nem mindenki ezt a formáját választotta az utazásnak.
Régen és napjainkban is a vonatok gyakran visznek potyautasokat is, akik jegy nélkül, kalandvágyból vagy kényszerből választják a veszélyesebb utat. Potyázni nem csak személyszállító vonatokon lehet, sőt! Nagyon sokan a tehervonatokat választották és még napjainkban is választják az utazásukhoz.
Egy hobó segíti fel társát egy mozgó tehervonatra (kép forrása: National Archives and Records Administration)
Ez a forma bár kalandos, sőt talán még irigylésre méltóan romantikus is, korántsem veszélytelen! Volt idő, hogy több ezren éltek ezzel az Amerikai Egyesült Államokban, főleg a nagy gazdasági világválság idején.
Története
A hobó (egyes forrásokban csavargó) a vándormunkások speciális csoportja volt az Amerikai Egyesült Államokban. A hobókat, a csavargókat és a hajléktalanokat vagy csöveseket általában rokonoknak, de mégis különbözőnek tekintik: a hobó utazik és hajlandó dolgozni; a csavargó utazik, de lehetőség szerint kerüli a munkát; a csöves pedig sem nem utazik, sem nem dolgozik.
Etimológia
A kifejezés eredete ismeretlen. Anatolij Liberman etimológus szerint az egyetlen biztos adat az eredetéről, hogy a szót először az amerikai angol nyelvben vették észre 1890 körül a nyugati - valószínűleg északnyugati - Egyesült Államokban. 1889-re, az Egyesült Államokban pedig 1888-ra datálják a kifejezés megjelenését. Liberman rámutat, hogy sok népi etimológia nem ad választ a kérdésre: "Miért vált széles körben ismertté a szó Kaliforniában (éppen ott) a kilencvenes évek elejére (éppen akkor)?" Todd DePastino szerző megjegyzi, hogy egyesek szerint a szó a "hoe-boy" kifejezésből származik, amely az általuk használt kapából származik, és "mezőgazdasági munkást" jelent, vagy egy olyan köszönés, mint a "Ho, boy", de ezeket nem tartja meggyőző magyarázatoknak. Bill Bryson a Made in America (1998) című könyvében azt gondolja, hogy a szó származhat a "Ho, beau!" vasúti üdvözlésből, vagy a "hazafelé tartó" szótagos rövidítéséből. A "homeless boy" (hajléktalan fiú) vagy "homeless bohemian" (hajléktalan bohém) szavakból is származhat.
H. L. Mencken írta Az amerikai nyelv (4. kiadás, 1937) című művében:
"A hobókat és a csavargókat általában egy kalap alá veszik, de saját szemükben élesen megkülönböztetik őket. A hobó vagy bo egyszerűen vándormunkás; lehet, hogy hosszabb szabadságot vesz ki, de előbb-utóbb visszatér a munkába. A csavargó soha nem dolgozik, ha ez elkerülhető; egyszerűen csak utazik. Mindkettőnél alacsonyabb rendű a csöves, aki sem nem dolgozik, sem nem utazik, kivéve, ha a rendőrség kényszeríti mozgásra."
Története
Bár csavargók mindig is léteztek, nem tudni pontosan, hogy mikor jelentek meg először a csavargók az amerikai vasutaséletben. Az amerikai polgárháború végével, az 1860-as években sok hazatérő, leszerelt veterán kezdett tehervonatokra felugrálni. Mások az amerikai határvidéken (a "vadnyugaton") kerestek munkát, és a 19. század végén a tehervonatok fedélzetén követték a vasutakat nyugat felé.
1906-ban Layal Shafee professzor egy kimerítő tanulmányt követően 500 000-re becsülte az Egyesült Államokban élő csavargók számát (az USA akkori lakosságának körülbelül 0,6%-a). "What Tramps Cost Nation" című cikkét a The New York Telegraph 1911-ben jelentette meg, amikor is becslése szerint a szám 700 000-re emelkedett.
A csavargók száma az 1930-as évek nagy gazdasági világválságának idején nagymértékben megnőtt. Az otthoni munka és kilátástalanság miatt sokan úgy döntöttek, hogy ingyen utaznak tehervonattal, és máshol próbálnak szerencsét. Így váltak egyszerű munkanélküliből hobóvá.
Az 1930-as években a könnyűsúlyú bokszoló Lou Ambers is időnként tehervonattal utazott keresztül az országon
A hobók élete veszélyes volt. A vándorlás, a szegénység, az otthontól és a támogatástól való távoli tartózkodás problémái mellett, valamint sok vasúti alkalmazott ellenségessége mellett a "bikák" becenévre hallgató vasúti rendőrökkel is szembe kellett nézniük, akik a birtokháborítókkal szembeni erőszakosságuk hírében álltak. 1920-ban 2166 birtokháborítót öltek meg a vasúti alkalmazottak, és ezek csak azok az esetek, melyeket feljegyeztek.
Ráadásul a tehervonaton való utazás önmagában is veszélyes. W. H. Davies brit költő, a The Autobiography of a Super-Tramp című könyv szerzője elvesztette az egyik lábát, amikor a kerekek alá esett, amikor megpróbált felugrani egy vonatra. Könnyen be lehetett szorulni a vagonok közé, vagy hideg időben halálra lehetett fagyni. Montanában télen a Sziklás hegységben a hőmérséklet akár -40 Celsius fokig is lesüllyedhetett, emiatt a gőzmozdonyok üzemeltetése is komoly problémákba ütközött.
Sem a rendőrség sem a magánvasutak saját rendfenntartói nem kedvelték a hobókat. A hobók ugyanis nem csak utaztak a vonatokkal, de gyakran meg is dézsmálták a rakományt. És nem csak az volt a baj, amit elfogyasztottak, hanem ezzel a tettükkel a szállítmány nagyobb része is megsérült vagy kárba ment. A helyi rendőrségek a hobó problémát áttolták a magánvasutakra, akik sokkal veszélyesebbekké és kegyetlenebbé váltak, mint hivatásos kollégáik. A városi erők ráadásul nem is akarták börtönbe zárni ezeket az embereket, nekik az volt az érdekük, hogy azoktól minél gyorsabban megszabaduljanak.
De a vasúti rendőrség nem kerülhette el a csavargók problémáját. A "bo chasers"-nek és "car-seal hawks"-nak nevezettek rendkívül agresszív taktikát alkalmaztak. Feladatuknak tekintették, hogy terrorizálják azokat, akik a vasúton közlekedtek, gyakran minden szükséges eszközzel. Amellett, hogy kidobták a hobókat a vonatokból, gyakran kövekkel dobálták, vagy lelőtték őket. "Ő egy vadász" - írta Anderson a vasutas tisztről - "és a csavargó a prédája".
Még olyan esetek is előfordultak, hogy a túlbuzgó alkalmazottak menet közben dobták ki vagy lökték le a vonatokról a hobókat, súlyos sérüléseket vagy a halálukat okozva ezzel, mindenféle következmény nélkül.
Mindez megdöbbentő halálos áldozatokhoz vezetett. 1920-ban 2166 csavargót öltek meg és 2363-at sebesítettek meg a vonatokon vagy a vasúti pályaudvarokon. Ez arra késztette a hobókat, hogy mindent megtegyenek, hogy ne vegyék észre őket.
A hobók számos (veszélyes) módot találtak arra, hogy vonatra szálljanak anélkül, hogy elkapnák őket.
Utazás egy tehervagon tetején. A kép pontos eredete ismeretlen: ezek a csavargók németek lehetnek. De itt láthatóak, ahogyan minden csavargónak szokása szerint "felszálltak" a vonatra.
A vasúti rendőrséget szem előtt tartva, mi volt a legjobb módja annak, hogy felszálljanak egy vasúti kocsira?
1) Üres kocsit találni: Ez volt az ideális. Ez helyet adott a hobóknak a tartózkodásra anélkül, hogy az a veszély fenyegetett volna őket, hogy az elmozduló áruk összenyomják őket, vagy megsérüljenek a rázós utazás során. Előfordult, hogy a csavargók még az ilyen üres vagonok padlóját is feltépték tűzifának.
2) Elbújás a kocsik között: A kocsik közötti elhelyezkedés segített nekik elkerülni, hogy a vasúti rendőrség észrevegye őket. Bár fennállt a veszélye annak, hogy a vagonok között összezúzódnak, a lebukás elkerülése viszonylag biztonságossá tette ezt a módot.
3) A tetőn való utazás: Egy kocsi "fedélzetére" felszállni rendkívül veszélyes volt, mivel könnyen le lehetett esni a vonat tetejéről. Jack London író, aki maga is utazott így, Az úton című könyvében írt erről a gyakorlatról: "És hadd mondjam el itt és most, hogy csak egy fiatal és erőteljes hobó képes egy személyvonat tetején utazni, és azt is, hogy a fiatal és erőteljes csavargónak idegekkel is rendelkeznie kell ehhez."
Ha ez nem működött, volt még egy lehetőség:
4) Utazás a vonat alatt:
Egy férfi 1950-ben bemutatja, hogy a hobók hogyan utaztak a rudakon fekve.
Ma a "síneken való lovaglás" szinonimája minden vonaton való utazás. A múltban azonban alkalmanként a vasúti kocsik alatti síneken való lovaglás konkrét aktusára utalt.
Az 1900-as évek elején, a favázas tehervagonok építésének idején acél rudakat használtak a kocsi aljának alátámasztására, hogy a kocsinak elegendő szilárdságot biztosítsanak a nehéz terhek elviseléséhez. A kocsi padlója alatt négy vagy több ilyen rúd is lehetett, amelyek végigfutottak a kocsi hosszában, és a csavargók "meglovagolták ezeket a rudakat". Néhányan egy deszkát is vittek magukkal, amelyet a rudakra helyeztek keresztbe, hogy rajta feküdjenek. Mások csak az egyik rúdra feküdtek rá hosszában, és erősen kapaszkodtak. A rúdon való lovaglás nagyon veszélyes volt. Amikor a vonat nagy sebességgel haladt, a kocsik ugrálhattak és hevesen ringatózhattak, ha a pálya nagyon rossz állapotú volt, akkor akár vasúti kövek is felpattanhattak, melyek megsebesíthették a potyautast.
Ezeket a rudakat az erősebb acélkocsik megjelenésével, az 1930-as évek körül elhagyták. Ez a mód rendkívül veszélyes volt, de volt egy előnye is: a kalauz nem tudta kirúgni utasát, amíg a vonat meg nem állt.
De volt más veszély is: Ahogy London leírta, egy kegyetlen fékezőkocsi-kalauz leereszthetett egy kötélen lévő fémtárgyat a vonat alá, és ahogy az fel-le csapódott a rudak aljára, addig ütötte az utazókat, amíg azok meg nem sérültek vagy meg nem haltak. És nem ez volt az egyetlen veszélyes lehetőség, mely halált is okozhatott.
5) Hűtőkocsikban utazni: Jack London is egy dicsőséges éjszakát töltött egy hűtőkocsiban. Papírokat égetett a padlón, és úgy aludt egész éjjel, mint egy csecsemő, beszámolója szerint.
Ezek a jéghűtéses kocsik nemcsak a forróságtól jelentettek menekülést, hanem élelmiszert is szállítottak, és a csavargók élelmét is tárolhatták bennük. De sok csavargó számára a hűtőkocsik halálos csapdák voltak.
Általában csak olyan csavargók szálltak be a ezekbe a kocsiba, akik nem tudtak jobbat. Ez azért volt így, mert a vasúti rendőrség tisztában volt a kísértéssel, és ismert volt arról, hogy a csavargókat bezárják a kocsiba, hogy megfagyjanak.
6) Minden más lehetőség: Voltak más, veszélyesebb lovaglóhelyek is. Amint azt Godfrey Irwin 1971-ben írt American Tramp and Underworld Slang című könyvében leírta, a csavargók utazhattak "vak poggyászturistaként" (úgy tettek, mintha jegyük lenne), "szabadtéri navigátorként" (a teherkocsi tetején) vagy "lökhárítós lovasként" (a kocsik közötti csatolókon állva) is.
De mindezen ötletes, adrenalint növelő taktikáknak lejárt az ideje: Az 1930-as évek végére a csavargók vasutas jelensége számos tényező, többek között a javuló gazdaság miatt elhalványult. Az évszázad előrehaladtával a tehervonatok sebességének növekedése, a teherautó-közlekedés és az új törvények miatt a hobók egyre ritkábbak lettek. Ahogy a vonatok egyre gyorsabbá váltak, egyre nehezebb volt felszállni rájuk, és a stoppolás valószínűleg a hobók egy részét is megölte. A vasúti csavargók azonban nem tűntek el, de sokkal ritkábbak lettek.
A második világháború vége felé a vasutak elkezdtek átállni a gőzmozdonyokról a dízelmozdonyokra, ami tovább nehezítette a tehervonatokra való felugrálást. Az 1970-es és 1980-as években a csavargók számát a vietnami háborúból hazatérő veteránok növelték, akik közül sokan kiábrándultak a letelepedett társadalomból (lásd az első Rambo filmet, ami egy leszerelt veterán beilleszkedési nehézségeit mutatja be). Összességében a mobil munkaerő-felesleg iránti nemzetgazdasági kereslet idővel csökkent, ami kevesebb idénymunkáshoz, ezzel kevesebb csavargóhoz vezetett.
Ted Conover szerint a Rolling Nowhere (1984) című könyvében egy ismeretlen időpontban akár 20 000 ember is élhetett csavargó életet Észak-Amerikában. A modern tehervonatok sokkal gyorsabbak és így nehezebb rajtuk utazni, mint az 1930-as években, de a pályaudvarokon még mindig fel lehet szállni rájuk.
Mégis, a csavargás nem tűnt el teljesen. Erről a csavargók kultúrája gondoskodott - talán ezért vannak még ma is csavargókongresszusok. És a résztvevők egy része valószínűleg vonattal utazik majd oda.
Hobo jelek és graffiti
Szinte a csavargók létezésének kezdetétől, már az 1870-es években arról számoltak be, hogy a csavargók rejtjeles "csavargójelek" rendszerével kommunikáltak egymással, amelyeket kiemelkedő vagy fontos helyekre írtak ki, hogy titokban figyelmeztessék a leendő csavargókat a fontos helyi információkról. Ezekről a jelekről számos listát készítettek.
1920-as évekbeli útmutató egy feltételezett hagyományos franciaországi kolduskódexhez:
1. Szegényes fogadtatás, kellemetlen emberek, 2. Veszély. 3. Óvakodj a börtöntől. 4. Semmit se csinálj. 5. Étel. 6. Bármit megkaphat fenyegetéssel. 7. Nem fenyegeti a házban tartózkodó emberek. 8. Bosszút állni. 9. Lehet, hogy beadja a derekát. 10. Vigyázzon a kutyára. 11. Brutális tulajdonos. 12. Pénzt adtak. 13. Támadásra kész emberek és kutyák. 14. Nő egyedül gyermekkel vagy szolgával. 15. A szerencsétlen történetek jövedelmezőek. 16. Jótékonysági adomány. 17. Ragaszkodj és beadják a derekukat. 18. Beszélj a vallásról
Néhány szimbólum a következő volt:
* Egy háromszög kezekkel, ami azt jelzi, hogy a háztulajdonosnál fegyver van.
* Egy vízszintes cikkcakk, amely egy ugató kutyát jelez.
* Egy kör két párhuzamos nyíllal, ami azt jelenti, hogy "Tűnj el gyorsan", mivel a csavargókat nem látják szívesen a környéken.
* Egy macska, ami azt jelzi, hogy egy kedves hölgy lakik itt.
Az e szimbólumokat használó csavargókról szóló beszámolók az újságokban és népszerű könyvekben jelentek meg egyenesen a gazdasági világválság idején, és továbbra is felbukkannak az amerikai populáris kultúrában; John Hodgman The Areas of My Expertise című könyve például tartalmaz egy szakaszt a csavargók jelzéseiről, amelyben felsorolja a korabeli újságokban található jeleket, valamint néhány Hodgman által kitalált szeszélyes jelet, a Free Art and Technology Lab pedig 2011 júliusában kiadott egy QR Hobo Code-ot, QR stencilerrel. A csavargók jeleit bemutató kiállításokat állítottak ki a pennsylvaniai Scrantonban található Steamtown National Historic Site-ban, amelyet a National Park Service üzemeltet, valamint a marylandi Annapolis Junctionben található National Cryptologic Museumban, és a Webster's Third New International Dictionary a "hobo" szócikk alatt felsorolja a csavargók jeleit.
A látszólag erős hitelesítés ellenére azonban kétséges, hogy a csavargók jeleit valóban használták-e valaha is a csavargók a gyakorlatban. Az alternatív hipotézis szerint a jeleket már korán kitalálta egy vagy több író, aki hozzá akart járulni ahhoz a fantasztikus mítoszhoz, amely a csavargókat nem sokkal az első megjelenésük után kezdte körülvenni; ezt a kitalációt aztán az írók az évek során tovább éltették és megszépítették, időnként olyan csavargók segítségével, akik hajlandóak voltak színes történeteket kitalálni vagy fényképezkedni. Több csavargó azokban az években, amikor a jeleket állítólag a legtöbbet használták, azt állították, hogy azok valójában "kitalációk".
1932-ben Nels Anderson, aki maga is csavargó volt, és a Chicagói Egyetem mesterképzésén a csavargókat is alaposan tanulmányozta, azt írta, hogy:
"A könyv [Godfrey Irwin 1931-es American Tramp and Underworld Slang című könyve] másik érdeme, hogy a szerző nem csatlakozott ahhoz a fikcióhoz, hogy az amerikai hobóknak jelnyelvük van, ahogyan azt oly sok professzor szokta hinni."
Ernest Hemingway hobóként utazik 1916-ban (kép forrása: Wikimedia Commons)
Bár az újságok a csavargások korai és csúcsidőszakában (az 1870-es években a gazdasági világválságig) fotókat és rajzokat nyomtattak a csavargókról, akik ilyen jeleket hagynak maguk után, ezek talán megrendezettek voltak, hogy színesebbé tegyék a történetet. Mindazonáltal bizonyos, hogy a csavargók használtak némi graffitit a kommunikációhoz, "monikumok" (néha "monikumok") formájában. Ezek általában egyszerűen egy útnévből (moniker), egy dátumból és az irányból álltak, amerre a csavargó akkoriban tartott. Ezt egy jól látható helyre írták, ahol a többi csavargó láthatta.
Jack London a csavargó napjait elbeszélve azt írta, hogy:
A víztartályok a csavargók útikönyvei. A csavargók nem csak üres kedvtelésből vésik be a monikáikat, dátumaikat és útvonalaikat. Gyakran és sokszor találkoztam csavargókkal, akik komolyan érdeklődtek, hogy láttam-e valahol egy ilyen vagy olyan jelet vagy az ő monikáját. És nem egyszer tudtam megadni a monikát, a friss dátumot, a víztartályt és az irányt, amerre éppen tartott. És a csavargó, akinek az információt átadtam, azonnal elindult a haverja után. Találkoztam olyan csavargókkal, akik, miközben megpróbálták elkapni a haverjukat, végigkergették őt a kontinensen oda-vissza, és még mindig úton voltak.
A monikerek használata a mai napig fennmaradt, bár a mobiltelefonok elterjedése óta a monikereket gyakrabban használják egyszerűen egy vasúti kocsi vagy egy helyszín "megjelölésére". Néhány moniker-író rengeteg vasúti kocsit jelölt meg; az egyik, aki Bozo Texino néven jelent meg az 1970-es és 80-as években, becslések szerint egy év alatt ("amikor a fedélzetre szálltam") több mint 30 000 vasúti kocsit jelölt meg. Azonban nem minden moniker-író csavargó; Bozo Texino valójában a vasútnak dolgozott, bár mások, mint például "A No. 1" és "Palm Tree Herby" hobóként vagy csavargóként vonatoztak.
Két férfi egy teherkocsi alatt utazik 1894-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)
Etikai kódex
A hobókultúra - bár mindig is számos érintkezési pontja volt a korabeli amerikai mainstream kultúrával - mindig is némileg elkülönült és különálló volt, eltérő kulturális normákkal. A hobó-kultúra etikája mindig is ki volt téve a mainstream kultúra rosszallásának; például a tehervonatokon való ugrálás, amely a hobóélet szerves része, mindig is illegális volt az Egyesült Államokban. Mindazonáltal a hobó-kultúra etikája meglehetősen koherensnek és belsőleg következetesnek tekinthető, legalábbis annyiban, amennyiben a kultúra különböző egyes emberei ugyanazokat az etikai normákat tartják be. Vagyis a csavargók etikájának kimerítő felsorolására tett bármilyen kísérletet legalábbis bizonyos mértékig meghiúsít a csavargók és a világról alkotott elképzeléseik sokfélesége. Ez a nehézség nem tartotta vissza magukat a csavargókat attól, hogy megkíséreljék a feladatot. A 63. számú Turistaegyesület (egy csavargóegyesület, amelyet az 1800-as évek közepén hoztak létre, hogy kikerüljék a csavargásellenes törvényeket, amelyek nem vonatkoztak az egyesületi tagokra) 1889-es Nemzeti Csavargóegyesületén egy etikai kódexet hozott létre:
* Döntsd el a saját életed; ne hagyd, hogy más irányítson vagy uralkodjon rajtad.
* Ha a városban jársz, mindig tartsd tiszteletben a helyi törvényt és a tisztviselőket, és próbálj mindig úriemberként viselkedni.
* Ne használj ki senkit, aki kiszolgáltatott helyzetben van, se a helyieket, se a többi csavargót.
* Mindig próbálj munkát találni, még ha csak ideiglenesen is, és mindig keress olyan munkát, amit senki sem akar. Ezzel nem csak egy üzletet segítesz, de biztosítod a munkát, ha esetleg újra visszatérsz az adott városba.
* Ha nincs munkalehetőség, keress magadnak munkát a kézművességben való plusz tehetséged felhasználásával.
* Ne engedd meg magadnak, hogy ostoba részeggé válj, és rossz példát mutass a helyieknek a többi csavargóval való bánásmódban.
* Tartsd tiszteletben az alamizsnát, és ne koptasd el; jön majd egy másik csavargó, akinek ugyanolyan nagy szüksége van rá, ha nem nagyobb, mint neked.
* Mindig tiszteld a természetet; ne hagyj szemetet ott, ahol tartózkodtál.
* Ha egy közösségben vagy, mindig segíts és segíts.
* Próbáljatok meg tiszták maradni, és ahol csak lehet, tisztálkodjatok.
* Ha utazol, utazz tisztelettudóan a vonaton. Ne vállalj személyes kockázatot. Ne okozz problémát az üzemeltető személyzetnek vagy a fogadó vasútnak. Viselkedj úgy, mintha a személyzet egy plusz tagja lennél.
* Ne okozz problémát egy pályaudvaron; később egy másik csavargó fog jönni, akinek át kell haladnia azon a pályaudvaron.
* Ne engedd, hogy más csavargók gyerekeket molesztáljanak; minden molesztálót leplezz le a hatóságok előtt - ők a legrosszabb szemét, ami egy társadalmat megfertőzheti.
* Segítsetek minden szökött gyereknek, és próbáljátok rávenni őket, hogy hazatérjenek.
* Segítsetek csavargótársaitoknak, amikor és ahol csak szükség van rájuk; lehet, hogy egy nap nektek is szükségetek lesz a segítségükre.
* Ha jelen van egy csavargó bírósági tárgyalásán, és van tanúvallomása, tegyen vallomást. Akár a vádlott mellett, akár ellene, a te hangod is számít!
Események
Az Egyesült Államokban minden évben számos hobó találkozót tartanak. A hobó-konvenciók efemer módjai leginkább a házigazdák erőforrásaitól függenek. Egyes konvenciók a vasúti konvenciók vagy "vasúti napok" részét képezik. Mások kvázi magánrendezvények, amelyeket régóta működő hobók rendeznek. Megint mások ad hoc jellegűek - azaz titokban, magánterületen tartják őket. Néhány ilyen találkozót elhagyott kőbányákban tartanak a nagyobb folyók mentén.
A legtöbb nem főáramlatú találkozót jelenlegi vagy történelmi vasúti megállókban tartják. A legjelentősebb az Iowa állambeli Brittben tartott Nemzeti Hobo Konvenció. 1900-ban a város adott először otthont a konvenciónak, de aztán harminchárom év szünet következett. 1934 óta a konvenciót minden évben Brittben tartják, augusztus második hétvégéjén.
Napjaink hobói
Felismerve a vasúti utazás veszélyeit és az ezzel járó károkat, a vasúti üzemeltetők igyekeznek mindent megtenni, hogy ne lehessen ingyen potyázni a tehervagonokon. Az ilyen utazás bűncselekmény, mely veszélyezteti a vasútüzem biztonságát.
Napjaink teherkocsijai nem igazán kedveznek az efféle utazásoknak, hiszen a zárt kocsikba való bejutás nehézkes, még akkor is, ha az üres, a nagy távolságú szállítás pedig többnyire konténerekkel zajlik. A nyitott kocsikon való utazás nem véd az időjárás ellen, a nagyobb sebességek miatt pedig már nehéz a kocsikon csupán kapaszkodva utazni. A tehervonatok átlagsebessége is nőtt, míg régen szinte bárhol fel lehetett vagy le lehetett ugrani egy lassan haladó tehervonatra/tehervonatról, ez ma már többnyire kivitelezhetetlen.
Kivételek azonban vannak, sokan próbálnak még napjainkban is így szerencsét, kockáztatva életüket.
Potyautasok Mexikóban 2009-ben
A leggyakrabban a médiában említett illegális vonatutazás a Franciaországot az Egyesült Királysággal összekötő alagútban történik, mikor is a Franciaországban partot ért afrikai migránsok megpróbálnak vonattal átjutni Nagy-Britanniába. Sok ilyen utazás halállal végződik, de mégis mindig vannak újrapróbálkozók.
Igazi extrém utazást jelent a Mauritánia vasútján utazni. Az ország egyetlen vasútvonala a tengerparti kikötőt kapcsolja össze az ország belsejében található vasércbányával. A sivatagon áthaladó 728 km-es vasútvonal szinte az egyetlen kapcsolatot biztosítja a bánya és a tengerpart között. A vonalon szinte kizárólag csak a vasércszállító vonatok közlekednek, ám a helyiek előszeretettel használják illegális utazásokra is. A 3,5 km hosszú, 22 ezer tonnás vonatok ellenőrzésére nem fordítanak figyelmet, így a lakosok szabadon utazhatnak a rakomány tetején vagy visszafelé az üres kocsikban. Már ha vállalják a kockázatos és kimerítő 14-16 órás utazást a nappali 40 fokban és az éjszakai fagypont közelében.
Mivel a tehervonat rendszeresen közlekedik, a helyi lakosság áruszállításra is használja, ha kell, akár élő állatokat, élelmiszert és más termékeket szállítva.
Hobók a filmekben
Ez az utazási mód több filmben is megjelenik, mikor is a főhősök kénytelenek vonattal menekülni vagy utazni pénzhiány miatt. Ezek az utazások sokfélék lehetnek, a film témájától függően pozitívak vagy veszélyesek, esetleg maguk a negatív szereplők élnek a lehetőséggel.
Néhány példa azokból a filmekből, melyeket láttam és emlékezetes tehervonatos utazás is szerepelt bennük:
* Dennis a komisz - a városba érkező csavargó egy tehervonattal érkezik
* T. S. Spivet különös utazása - egy kisfiú egyedül vág neki a Montana-Washington utazásnak egy tehervonattal
A film előzetese a Youtube-on
* Út a vadonba - egy 21 éves amerikai srác keresztülszeli Amerikát
* Szökevényvonat - két elitélt megszökik egy börtönből, majd egy tehervonattal próbálnak elmenekülni.
Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon is!
Utolsó kommentek