Trieszt régi, bezárt vasútállomását múzeummá alakították át. Számomra Trieszt látnivalói közül ez volt a legfontosabb, sajnos lelkesedésemet a barátnőm nem osztotta, de azért rá bírtam venni, hogy keressük fel.
Triesztbe érkezés után sétáltunk egyet a városban, megnéztük a főteret, elsétáltunk a kikötő mellett, majd megkóstoltuk az olasz pizzát is. Mire odaértünk a múzeumhoz, az már sajnos bezárt.
A régi Trieszti főpályaudvar, mely napjainkban múzeum
Ejj, ezek az olaszok, Nápolyban is épp zárásra értem oda a legnagyobb olasz vasúti múzeumhoz, így úgy tűnt, itt sem járok szerencsével.
Az épület egy nem épp barátságos környéken feküdt, emiatt Rita szeretett volna minél hamarább visszaindulni, de én nem hagytam magam. Legalább pár fotót szerettem volna a kerítésen át. Kérleltem, hogy legalább kerüljük meg, hátha a másik oldalánál többet láthatunk, de ő hajthatatlan volt.
Szégyen nem szégyen, én bizony magára hagytam és egyedül vágtam neki az útnak. És milyen jól is tettem, a kikötő felöli oldalon a kerítésen volt egy kapu, melyen kényelmesen át lehetett haladni. A kapu túloldalán pedig egy kis lépcső, majd egy kis ösvény vezetett tovább a múzeum területén. Sajnos a barátnőmet nem sikerült rábeszélnem, hogy tartson velem.
A kerítésen túl
Bár nem épp szabályos múzeumi bejárat, mivel az olaszok ennyire hanyagok voltak, nem aggódtam se kutyák, se vad vasútőrök miatt. A kis út a kikötőhöz tartozó teherpályaudvarának vágányain át vezetett, egészen a régi vasútállomás csarnoka felé. A rövid séta során egy árva lélekkel sem találkoztam, aki megszólított volna, hogy mit is keresek ott. Ebben talán szerencsém is volt, hiszen délután két óra lehetett, a hőmérséklet meg a 40 fokhoz közelített.
A csarnok omladozó falai
A kiállított járműveket gyorsan megtekintettem, de az állomás váróterméhez, ahol egy állandó kiállítás is volt, terepasztallal együtt, már nem mentem. Ennyire azért nem akartam kísérteni a sorsot és a szerencsémet.
Barátnőmre való tekintettel a látogatást nem fogtam túl hosszúra, pedig látványosság lett volna bőven. Emiatt a kiállított járművekről sem tudtam meg semmit.
A korabeli csarnok a kiállított személy- és teherkocsikkal
Az elmúlt néhány hónapban ez volt a harmadik olyan vasúti múzeum, melyet miatta voltam kénytelen egészen rövidre fogni (Első volt a Magyar Vasúttörténeti park a Múzeumok éjszakáján, majd Ljubljanában a Szlovén múzeum, és végül itt Triesztben...)
Alkatrészek pőrekocsin
FS motorkocsik felújításra várva
A csarnok peronján
A vasútállomás 1875-ben nyílt meg, amikor létrejött a Trieszt-Bécs kapcsolat a Semmeringbahn-on keresztül. Később a birodalom fővárosával egy alternatív kapcsolat is létrejött Jesenice városon keresztül.
A mai Horvátországból kiindult, a mai Szlovénia területén keresztülvágó 760 mm-es keskeny nyomtávú Parenzaner vasút végállomási is itt volt. Ennek a vasútvonalnak a megmaradt emlékei megtekinthetőek Koperben, Izolában és még sok más városban is.
Az állomás személyforgalma 1959-ben szűnt meg, 1984 óta működik, mint múzeum. Helyét a Stazione di Trieste Centrale nevű új, trieszti pályaudvar vette át.
Régi FS személykocsi
Tartálykocsi
Vasúti daru
Öreg gőzmozdonyok
A trieszti villamos kocsijai, egy kék...
...egy világoszöld...
... és egy sötétzöld
Kismozdony a meredekebb szakaszokhoz, ahol a villamos mint sikló üzemel
A villamosok sora szemből
A sort ez a rozsdásodó villamoskocsi zárta
A rozsdásodó, rossz állapotú vjárműveket elnézve kétségeim merültek fel, hogy a jelenleg felújítás alatt álló trieszti villamos vajon újra fog-e még üzemelni... Vagy ez is csak olyan ideinglenes üzemszünet, mint ami Magyarországon van a bezárt mellékvonalakon?
Így hát némileg más formában, de azért csak sikerült megtalálnom a délelőtt még elveszettnek hitt villamosüzemet.
Fedett teherkocsi
Ismeretlen pályaszámú FS gőzmozdony
Egy jobb állapotú mögötte
A "csarnok" belülről, tető nélkül, háborús állapotok...
Egy komolyabb méretű, pusztuló gőzös a szabad ég alatt
A múzeum elhelyezkedése a Googel térképén Nagyobb térképre váltás
Utolsó kommentek