Ez a cikk 2011 július 26-án jelent meg a Vonatmagazin.hu blogban.
Planegg állomáson minden nap keresztülrobog jó pár regionális ingavonat a müncheni S-Bahnok mellett. Már sokfelé utaztam, de ezekkel a vonatokkal még nem, így hát utánajártam, hová is mennek pontosan. Az iránytáblájuk szerint minden második egészen Innsbruckig közlekedik.
A DB.de menetrendi keresővel megpróbáltam megkeresni az Innsbruckba közlekedő vonatot. De akárhogy is próbálkoztam, mindig a Rosenheim-on át közlekedő, Milánóba tartó EuroCity-t ajánlotta fel a program, vagy egy több-átszállásos kapcsolatot. Nem találtam a menetrendben közvetlen vonatot. Végül egy trükkhöz folyamodtam: beírtam egy közelebbi, kisebb állomást, majd a menetrendben megnéztem, mi közlekedik oda. Végül csak ráakadtam így a regionális vonatomra. Érdekes, mert ez az eljutás számomra csak kb 30 perccel hosszabb, de árban kevesebb, mint a fele!
Tutzing: Átszállás S-Bahnról Regionalzugra.
Másnap reggel megvettem az automatából a szokásos BayernTicket-em 22 euróért, továbbá egy egy útra szóló S-Bahn jegyet Tutzingig. Erre azért volt szükség, mert a BayernTicket csak reggel 9-tol érvényes. A menetrend szerint a 8:36-os S-Bahn 8:56-ra ér Tutzingba, az innsbrucki vonat meg 9:03-kor érkezik. Tökéletes időzítés!
Ez így is történt, az S-Bahn pontos volt és Tutzingba hamarosan meg is érkezett a vonatom.
A vonatot szokás szerint egy DB 111 sorozatú mozdony húzta, mely egy német Bo’Bo’ tengelyelrendezésű villamosmozdony. 1974 és 1984 között gyártotta a Krauss-Maffei, a Henschel, a Krupp, a Siemens, az AEG és a BBC közösen. Összesen 227 db készült. 1996 után a Deutsche Bahn szétdarabolásával a mozdonysorozat a DB Regio-hoz került, itt a robusztus és nagyteljesítményű mozdonyok főleg rövid távú regionális forgalmat bonyolítanak le, RegionalBahn és RegionalExpress vonatokat továbbítanak, általában ingavonatként. München környékén a regionális forgalomban nagyon elterjedt, afféle német MÁV V43-as mozdony!
A szerelvényt többi része négy Silberling kocsiból és egy hozzájuk tartozó vezérlőkocsiból állt. Én a félig kerékpárszállító-félig személykocsiban utaztam, itt mindig van lehúzható ablak, továbbá nem fülkés elrendezésű, így kényelmesen ki lehet könyökölni. Annyira elbámészkodtam az időt, hogy Garmisch-Partenkirchen-ben úgy körberaktak biciklivel, hogy moccanni se tudtam, csak segítséggel tudtam kiszabadulni a biciklik alól. Németországban a bicikli-szállítás regionális vonatokon ingyenes, ezt sokan ki is használják a különböző biciklis-túrákhoz. Ezért minden vonaton van kerékpárszállító kocsi is, még az S-Bahn motorvonatokon is külön szakasz a kétkerekűeknek.
Itt még kétvágányú a pálya...
...de hamarosan már csak egy!
A vasútvonal változatosságára nem lehet panasz! Pasingtól Planeggen át egészen Stockdorfig négyvágányú, Tutzingig kétvágányú, majd egyvágányú. Később egy állomásköznyi kétvágányú szakasz is található rajta Murnau és Hechendorf között. Végig villamosított 15 kV 16,7 Hz-cel. Még ha egy rövid dízelüzemű szakasz is lett volna benne, akkor teljes lett volna a változatosság. De így legalább nem volt mozdonycsere. Mittenwaldtól pedig az osztrák S-Bahnokkal haladt közösen. A német szakaszon egyetlenegy alagút sem volt, emiatt kicsit csalódott is voltam. De az ausztriai szakaszon minden megváltozott! Az osztrák szakaszra az osztrák kalauztól egy újabb jegyet kellett vennem 15 euróért. Ez oda-vissza szólt, de még így is sokalltam az árát a német 22 eurós jegy után, mely egész Bajorországban érvényes az összes regionális vonatra, buszra, metróra és villamosra. Az osztrák jegy meg csak 2×63 km-re.
A Mittenwaldbahn egy 63,7 km hosszú vasútvonal az osztrák Innsbrucktól a német Garmisch-Partenkirchen állomásig, Németország és Ausztria között. A vonalat 1910 és 1912 között építették, majd 1912. október 28-án adták át. Jelenleg a DB regionális ingavonatai DB 111 sorozatú villamos mozdonnyal és az ÖBB S-Bahn motorvonatai közlekednek rajta. A vonalon számos híd és 18 alagút található. A teherforgalom a nagy emelkedők és a kis sugarú ívek miatt minimális. Csak néhány teherkocsit láttam a közbenső állomásokon, de tehervonatot egyet sem.
A 18 alagút egyike
A vonal gyakran úgy vezetett, hogy az alagút kijárata után közvetlenül egy híd volt, majd a híd után ismét egy alagút. Ezen kívül több helyen a lavinaveszély miatt tető? volt a sínek felett.
Innsbruckhoz közeledve hamarosan feltűnt az Inn folyó völgye is, csodálatos kilátással a hegyoldalban közlekedő vonatból.
A vonatablakból elénk táruló panoráma: Az Inn folyó völgye.
Innsbruckot az Alpok fővárosának is nevezik, nem véletlenül. Teljesen körülveszik a hegyek, melyek rengeteg programot kínálnak: lehet túrázni, kötélvasúttal, siklóvasúttal utazni, télen síelni, nyáron nyári bobbal legurulni a hegyről továbbá múzeumokba menni, villamosozni, nosztalgia- villamosozni.
Innsbruck főpályaudvarára több irányból futnak be a sínek. Innen indul az Arlbergbahn Bludenzbe, a Brennerbahn Olaszország felé, a Mittenwaldbahn (melyen én is érkeztem) Németország felé, a Unterinntalbahn Bécs felé és a keskeny nyomtávú Stubaitalbahn.
Innsbruck: végállomás
A váróterem
Innsbruckban megnéztem a belvárost, majd felkerestem az itteni vasúti múzeumot, de sajnos zárva volt, mivel csak szombat-vasárnap van nyitva. A múzeum mellől indult egy vasútvonal fel a hegyekbe, gondoltam kipróbálom. Megvettem a jegyet az automatából és vártam a vonatomat. Nem vonat jött, hanem egy villamos a főpályaudvartól. Ugyanis a villamos vonalát összekötötték a környékbeli településekig vezető Stubaitalbahn vonallal.
Ez a vasút 1000 mm-es, egyvágányú, az állomásokon rugós váltókkal. Épp felújítás zajlott a vonalon, a síneket cserélték erősebb, vastagabb darabokra. Nekem a régi pályával sem volt semmi bajom, Magyarországon sok vonal megirigyelné! Az villamosom csak Muttersig közlekedett. Itt megismerkedtem egy osztrák vasútbaráttal, aki repülőket és villamosokat jött fotózni Innsbruckba Bécsből egy hétre. Kérdezte, hogy hívnak, de mivel az én nevemet sose értik meg elsőnek a külföldiek, már rutinosan a pénztárcámból átadtam neki egy igazolványt, hogy olvassa el. Véletlenül a lejárt MÁV-Start kártyám volt az, így egyúttal oda is ajándékoztam neki. Ezután készítettünk pár fotót, majd megvártuk a következő villamost, mely a végállomásig közlekedett.
A vonatom és a közben befutott nosztalgia-üzemi jármű
Míg várakoztunk, egy régi villamos jött, mely egy teherkocsit vontatott és csupán néhány munkás utazott rajta. A táblája szerint a motorkocsit 1909-ben gyártották! Mutters állomásnál nagyon jól látszott az épülő új Brenner-bázisalagút bejárata, továbbá az Europa-Brücke. Ezt a hidat tavaly is láttam, mikor Velencébe utaztam a Brennerbahnon. Készítettünk róla pár közös fotót majd továbbindultunk a végállomás felé.
A vonal végállomása: Fulpmes
Az Europabrücke (magyarul Európa híd) egy az A13-as autópályán. Patsch és Schönberg közt hidalja át a Wipptalt (Wipp-völgyet). 1963. november 17- én adták át a forgalomnak. 190 méteres magasságával Európa legmagasabb hídja volt a francia Millau-i viadukt elkészültéig A híd építése során 22 ember halt meg.
Öt vasbeton pilléren áll, a középső pillér 146,5 m-rel a legmagasabb. A híd 657 m hosszú, mindkét irányban 3 sávos.
Az Europa-brücke
Fulpmesben az új ismerősöm meghívott egy italra, készítettünk még pár fotót, majd visszaindultunk a városba. Az én müncheni vonatom pont elment, így még maradt majdnem két órám a városban.
Ez idő alatt megnéztem az egyik siklóvasutat, melynek több állomása is van. Az innsbrucki végállomás a föld alatt van, később a pálya áthalad az Inn folyó felett egy hídon, majd egy újabb alagúton is. A végállomásán pedig egy kötélvasút-állomás van. Érdekes volt még a vonalon közlekedő jármű is: egy nagy keretbe volt négy kabin rögzítve, melyek el tudtak fordulni egy tengelyen. Így bár a jármű nagy emelkedőkön is haladt, az utasok mindig vízszintesen utazhattak. A harmadik megállóig elgyalogoltam, majd visszafordultam, hogy biztosan elérjem a vonatom.
A siklóvasút egyik állomása
Visszafelé ugyanolyan összeállítású szerelvény volt, mint idefelé, azzal a különbséggel, hogy most a mozdony volt leghátul. A vezérlőkocsi érdekessége, hogy a vezetőállás ajtaja üvegből van, így ki lehet látni előrefele is.
Immár hazafelé...
ÖBB Talent
Az osztrák-német határon igazoltattak a rendőrök. Itt döbbentem rá, hogy otthon felejtettem az útlevelemet is és a személyimet is! Szerencsére nincs nagyon bűnöző kinézetem és a csomagom is csak turista-felszerelés volt (térkép, könyv, fényképező, üdítő stb.). Így az igazolásomhoz a jogosítványom és egy telefonhívás elég volt, bár dicséretet azért nem kaptam!
Scharnitz állomás
Hegyen-völgyen át...
Mire Tutzingba értem, elkezdett esni az eső. Visszaúton csak 3 percem volt az átszállásra. A korábbi cikkemben említettem, hogy az S-Bahnok 20 percenként járnak, a végállomásig azonban csak minden második járat megy el, így ott 40 perces ütem van csak. A regionális vonatok 2 óránként (120 percenként) járnak, így könnyen kiszámolható, hogy minden harmadik S-Bahnhoz van egy regionális vonat csatlakozás. Természetesen oda-vissza. Tanulhatna belőle a MÁV!
Vonatkereszt hazafelé
Összességében nagyon jó volt ez a kisebb túra, szerencsém volt a csatlakozásokkal és az időjárással is. Aki teheti, mindenféleképp utazza be ezt a vonalat is!
Utolsó kommentek