2014 május 14-én, épp három nappal a 30. születésnapom után, szerveztem egy kirándulást az ausztriai Dornbirnba és a közelben található Rolls-Royce múzeumba. Az új magyar kollégám, Tamás is elkísért, aki még Magyarországon kívül nem vonatozott más országban. A múzeumon kívül ezen az úton még kipróbálhatta a német és az osztrák vasúti közlekedést is.
Münchenből Lindau felé a München-Lindau-vasútvonalon
A múzeumot már korábban ismertettem, akárcsak Lindaut, így most a München-Lindau közötti út csak röviden, Lindau és Dornbirn közötti út viszont annál részletesebben, sok-sok képpel lesz bemutatva.
A bajor fővárosból a Boden-tóban található aprócska szigeten elterülő Lindauba közvetlenül az ALEX vasúttársaság kék-fehér vonatai közlekednek. A kb. 153 km-es távolságot a vonatok 2 óra 40 perc alatt teszik meg. Ez meglehetősen hosszúnak tűnik, azonban a járat München határától már minden településen megáll, Immenstadt városban a vonatot pedig megfelezik, fele Oberstdorfba, fele Lindauba közlekedik tovább. A sok köztes megálló és a vagonokkal való tili-toli így jelentősen megnöveli a menetidőt. A szerelvényt vontató Siemens Hercules dízelmozdony pedig hiába korszerű, mégiscsak lomhább egy villamos mozdonynál.
A 153 km-es távolságon a vonat 523 méter magasságról egészen 801 méter magasságig kapaszkodik fel, hogy utána 398 méterig ereszkedjen le. Ez idő alatt volt részünk napsütésben, borús időben, ködben, esőben, átkeltünk a havas hegycsúcsok között, majd egy alagúton is, hogy végül megérkezzünk a Boden-tó partjára.
Megérkezés Lindauba, már csak három kocsival
Lindauban egy gyors jegyvásárlás és néhány fotó után már szállhattunk is át egy számomra igen meglepő és különleges szerelvényre. A Montafonerbahn által üzemeltetett kétrészes, sárga-vörös motorvonatba a hagyományos osztrák CityShuttle kocsikat sorozták be betétkocsik gyanánt. Az összeállítás meglehetősen furcsa összképet nyújtott, de működőképes volt.
Az Ausztriába továbbinduló motorvonat, a betétkocsik hagyományos ÖBB CityShuttle személykocsik
Az út alig volt több, mint 20 perc, pár km és néhány megálló után Bregenzen át már meg is érkeztünk Dornbirnba. A vonat jó kihasználtsággal közlekedett, köszönhetően a nagyrészt iskolából hazaigyekvő diákoknak, akik jól megtöltötték a négyrészes szerelvényt.
Megérkezés Dornbirnba
A reggeli indulás óta nem tudta az időjárás eldönteni, hogy inkább jó idő vagy szakadó eső legyen. Egész nap váltakozott a napsütés a borús idővel, néha a változatosság kedvéért egy kis esővel. Lindauban a szebbik arcát mutatta nekünk, de Dornbirnban a leszállás után már ismét a borult idő fogadott minket.
Dornbirn a Rajna-völgyben, a Keleti-Alpok, a Bregenzerwald lábánál fekszik 437 m tengerszint feletti magasságban, közel a német és a svájci határhoz. Közigazgatási területéhez tartozik a 2062 m magas Sünser Spitze nevű csúcs is. A településen folyik keresztül a Dornbirner Ach, melyet később többször is kereszteztünk, sőt az autómúzeum mellett is összetalálkoztunk vele.
Érdekességképp megemlítem, hogy az alig 40 ezer lakosú osztrák kisváros szülővárosom, Kecskemét testvérvárosa, bármit is jelentsen egy ilyen szövetség.
A Rolls-Royce múzeum felől, a Dornbirner Ach egyik hídján állva
Az állomásról leszállva legelőször a szükséges napijegyeket szereztem be a helyi buszközlekedéshez. Az osztrák és a német városi díjszabások érdekessége, hogy már három utazás esetében is a napijegy az olcsóbb megoldás, nem éri meg minden alkalommal jegyeket lyukasztgatni.
A buszállomás és a vasútállomás
A kisvárosnak a helyi autóbusz-közlekedési vállalatát 1991-ben alapították. Napjainkban már 11 autóbuszjárat közlekedik a városban és a környékén. Magyar szemmel érdekes, de hasznos, hogy az autóbuszállomás közvetlenül a vasútállomás előtt található (mint szinte mindenhol Ausztriában, Svájcban és Németországban), az autóbuszok információs irodája és jegypénztára pedig közös az osztrák államvasútéval. Egy ablaknál lehet megvásárolni a vonat- és buszjegyet, és az összes szükséges menetrendet is egy helyen lehet beszerezni.
A hetes busszal elhagytuk a várost,majd az erdőben a hegyek között kanyarogva, követve a Dornbirner Ach folyót, jutottunk el a végállomásra, pont az autómúzeum elé mindössze 20 perc alatt.
Miután a Rolls-Royce múzeumban végeztünk a fotózással és a nézelődéssel, a busz helyett gyalogosan indultunk vissza a város felé. Ez nem volt épp a legjobb ötlet, mert a már régóta a fejünk felett gomolygó esőfelhők épp ekkor gondolták meg magukat véglegesen, hogy mégiscsak jobb nekik lent, mint fent.
Gyalogosan az erdőben a Dornbirner Ach folyó völgyében
A környék jobbnál-jobb túraútvonalai közül az egyik, talán épp Rappenlochschlucht felé?
A szitáló eső meggyőzött minket, hogy mégis inkább busszal utazzunk, így az első megállónál fel is szálltunk egy Dornbirnba tartó távolsági buszra.
Visszatérés a városba
Az itteni helyi autóbuszok piros színűek és a padlójuk szőnyeggel burkolt, akárcsak a minőségibb magyar távolsági buszokénak. Emellett közlekednek még erre sárga színű távolsági forgalmat kiszolgáló Postbus-ok is, melyekre szintén jó a napijegy addig, míg a város határain belül utazgatunk.
A város főutcája
Dornbirn főtere
A kötélvasút felé
Miután az idő ismét jobbra fordult, időnk pedig még maradt, új programot kellett magunknak keresnünk. Mivel Tamás még soha nem utazott kötélvasúttal, rábeszélt, hogy próbáljuk ki az ittenit és utazzunk egyet a Karrenseilbahn-nal. Így visszaindultunk gyalogosan a múzeum irányába, egészen a kötélvasút alsó állomásáig.
A Dornbirne Ach
A Karren kötélvasút alsó állomása
A Karrenseilbahn nem számít különösen hosszúnak vagy magasnak, mindössze 524 métert emelkedik a kb. 1400 méter hosszú pályán. A két állomáson kívül a drótkötelet csak egy 37 méter magas oszlop tartja félúton. A pályán két 16 személyes piros kabin ingázik (közelebbi kép róla itt), a menetidő 5 perc körüli.
A hegyre felfelé
Ezek a fránya ablakok itt is megkeserítik a fotósok dolgát... Nem elég, hogy nem nyithatóak, de ráadásul még mocskosak is voltak, így hiába lett volna az utazás is hatalmas élmény, a tükröződő, foltos üvegek jelentősen lerontották a látványt.
A Boden-tó és Dornbirn a kabinból nézve
Egyre magasabbra
Fent a csúcson egy elegáns panoráma-étterem várja a látogatókat. Az asztalnál ülve nagyszerű kilátás nyílik a Rajnára, a Boden-tóra, az osztrák és svájci hegyekre és természetesen Dornbirnra. Az éttermen kívül viszont fotózni szinte lehetetlen, az épület körül az évek során magas fák nőttek, melyek miatt nem lehet messzire ellátni, be kell érni az ágak között átszűrődő látvánnyal. Az étterem vendégei annyival vannak jobb helyzetben, hogy az étterem magasabban van, mint a kinti kilátóterasz, így valamivel többet láthatnak.
A kötélvasút felső állomásának panoráma étterme
Kilátás a csúcsról
Ereszkedés a völgy felé, hamarosan találkozó a felfelé igyekvő másik kabinnal
Újra a völgyben
A kötélvasút után egy sárga postbus-szal visszatértünk a városba, majd rövid várakozás után egy regionális expresszel (mely most egy ÖBB Talent volt) visszautaztunk Lindauba. Leszállás után az állomáson egyből kiszúrtak minket a helyi német határőrök, de szerencsére nem találtak semmi szabálytalanságot, így gyorsan végeztünk egymással.
Ismét Lindauban, a világítótorony őrzi a kikötő kijáratát a Boden-tó felé
A Boden-tó
Még egy rövid időt eltöltöttünk a városban. lefotóztuk az állomást, a kőoroszlánt, a világítótornyot, majd lóhalálában futhattunk a vonathoz, mely akkor már szinte csak ránk várt.
Visszafelé München irányába
A felszállás, vagy inkább felesés után egy sípszó, és már indultunk is vissza München felé. Szerencsénk volt, ugyanis ez a vonat volt aznap az utolsó!
Az egész nap, vonatjegyekkel, buszjeggyel, Rolls-Royce múzeummal, fotójeggyel, étkezéssel, kötélvasúttal együtt összesen fejenként 45 euróba került. Lehet, hogy sok, de mi úgy gondoltuk, nekünk megérte!
Utolsó kommentek