Ismét eltelt egy téli szezon és ismét elérkezett a várva várt szabadság! Egy újabb hosszú út várt rám az ausztriai Tirolból Bécsen és Budapesten át haza, ám én ismét egy kicsit bonyolítottam rajta: a hazaút során egy nagyobb északi kerülőt is beiktattam. Az utam így Tirolból Münchenen, Nürnbergen, Hannoveren át Hamburgba vezetett, majd onnan egy egynapos koppenhágai kitérő következett, végül Berlin, majd a német fővárosból a Hungária EC-vel Drezdán, Prágán, Pozsonyon és Budapesten át haza.
Megérkezés München Hauptbahnhofra egy Innsbruckból jövő ICE4-es motorvonattal. Az elmúlt években már többször megfordultam ezen az állomáson
Az utazáshoz Interrail jegyet vetem igénybe, ezzel a jeggyel körülbelül 3300 km-et utaztam négy nap alatt. A hamburgi utam során több nagy nevezetességet is megtudtam nézni, többek között olyanokat is, melyek már évek óta szerepeltek a saját kívánságlistámon. A következő napokban ezekről a látványosságokról szeretnék beszámolni, de addig is egy kis kedvcsináló előzetest állítottam össze.
Utolsó kommentek