Tibor barátom már megismerkedésünk óta gyűjti a H0-s vasútmodelleket, azok közül is a magyar vonatkozásúakat. Első szerelvénye egy holland ICE3 volt még 2007-ben, mellyel egyből megszerette a vasútmodellek világát, ám a gyűjtést szinte kizárólag magyarországi, vagy a magyar pályákra rendszeresen bejáró típusokkal folytatta (később így az ICE is távozott a gyűjteményéből).
A GYSEV bérelt villamos Vectron sorozatú mozdonya halad át szerelvényével, miközben nyitott és fedett autószállítókat vontat. A szerelvény akár a kecskeméti Mercedes gyárból is érkezhetne, igaz vagy csak a nyitott vagy csak a zárt kocsikkal. A modellmozdonyt a PIKO forgalmazza, az autószállító kocsikat pedig a ROCO készítette.
Mára aligha nem a legnagyobb és legteljesebb magyar vonatkozású modellgyűjteménye van. Hála a gyártóknak, kik minden évben újabb és újabb modelleket dobnak piacra, a gyűjtés sohasem pihen. Az újdonságokat pedig rövid Youtube videókban mutatja be.
Ezekből láthatunk egy kisebb összeállítást itt a blogon!
Csatolt emeletes TGV, összesen több, mint 1000 férőhellyel! Óránként tizenegyszer, de mégis kevés?
Az első találkozás Szegeden!
Az RhB svájci magánvasút ingavonata S-chanf és Zuoz között vezérlőkocsival előrefelé (Kép forrása:
Utolsó kommentek