Bátyámnak és barátnőjének már régóta ígérem, hogy elviszem őket Bécsbe a Schönbrunni kastélyba és a Bécsi Műszaki Múzeumba. 2025. májusában végre erre is sor került egy hétköznapon. Az út számomra már nem volt egy izgalmas élmény, ám a két útitársamnak annál inkább, mivel mindketten megrögzött autóhasználók, de most az én tanácsomra nem autóval, hanem vonattal mentünk!
A Bécsi Műszaki Múzeumban
Szerettem volna bizonyítani mindkettejüknek, hogy vonattal legalább olyan kényelmesen el lehet jutni akár távolabbi célpontokhoz is, mint autóval, sőt a vezetésre fordított energiát városnézésre is fordíthatjuk.
Az út szervezését teljesen magamra vállaltam, kezdve a jegyek megvásárlásával. Az eredeti terv szerint Kecskemétről autóval mentünk volna Ceglédre, ahonnan sokkal több vonat tart Budapestre, mint Kecskemétről. Így elkerültük volna az állandóan késő szegedi vonat bizonytalanságát és a csatlakozások elmulasztását. A menetrend azonban nagyon is azt akarta, hogy mégis csak vonattal tegyük meg az egész utat, mindkettő kinézett hajnali ceglédi személyvonat ugyanis Kecskemét irányából érkezett volna...
Mivel nem akartam csalódást okozni a késő vonatok miatt (az eredeti tervben egy hét perces átszállás szerepelt Kőbánya-Kispesten), ezért bővebben kalkuláltam átszállási időkkel, emiatt fél órával hosszabbra nyúlt az út a rizikós változathoz képest. Cserébe majd egy órányi tartalék volt a budapesti átszállásokhoz a menetidőn túl.
Hajnali fél ötkor Kecskeméten a kihalt vasútállomás előtt
Az állomásra a tervek szerint érkeztünk, a hajnali, Szegedről jövő személyvonat is pontos volt, az út jól indult. Én titkon egy emeletes KISS motorvonatra számítottam, de csak egy leharcolt V43-as jutott egy szerelvénnyi "posta-bhv" kocsival.
Felszállás a hajnali vonatra, hamarosan indulunk Budapest felé
Az út innen a megszokott módon folytatódott, úgy, ahogy én is évek óta ingázok Budapesten át Ausztria felé: vonatozás Kőbánya-Kispestig, majd onnan a martonvásári/székesfehérvári Flirt motorvonattal át a fővároson Kelenföldig. Ezeket a pillanatokat is megörökítettem, hogy a jövőben is vissza tudják idézni ezt a számukra különleges utat.
Több mint fél óra kelenföldi várakozás után, pontosan befutott a Münchenbe tartó Railjet vonatunk. Szerencsére tömeg sem volt, az utasok szellősen ültek a kocsikban.
Érkezik a Railjet Kelenföld állomásra
Az út innen már többé-kevésbé ismerős volt számukra is, ugyanazokat a fontosabb településeket érintettük, mint az M1-es autópálya, volt sok ismerős tájékozódási pont, mint például a kisalföldi szélerőművei, határátlépés Hegyeshalom és Bruck an der Leitha között, a pándorfalui óriáskerék...
Néha kicsit lelassultunk, áthaladtunk több építkezésen, majd megcsodáltuk a klederingi rendezőpályaudvart, végül percre pontosan, 9:18-kor begördültünk a Bécsi főpályaudvarra.
A Bécsi főpályaudvar főbejárata
Rövid nézelődés, jegyvásárlás és a szükséges térkép beszerzése után kipróbáltuk a Bécsi metrót is, és egy átszállással eljutottunk Schönbrunn állomásra az egykori bécsi Stadtbahn metróvá átépített vonalán.
Az U4-es metróvonal Schönbrunn állomása
Első célunk a Bécsi Műszaki Múzeum volt, ahol én évekkel korábban már jártam, mikor még a főpályaudvar sem létezett és a budapesti vonatok a Wien Westbahnhof állomásra érkeztek.
A fő célunk: a Bécsi Műszaki Múzeum!
A múzeum a technika történetét mutatja be, számos működő és kipróbálható interaktív modellel, elsősorban osztrák szemszögből. A kiállított darabok többsége Ausztriához kapcsolódik, főleg a kohászati rész. Ne feledjük az Osztrák-Magyar monarchia idején a jelenlegi Ausztria és Csehország területén volt az ipar, a Magyar Királyság területén pedig elsősorban a mezőgazdaság dominált!
1908-ban I. Ferenc József császár úgy döntött, hogy létrehoz egy múzeumot az ipar számára. Az iparos Arthur Krupp és Johann Kremenezky támogatták a projektet anyagilag, de a szponzorok közé tartozott még Bernard Wetzler és a Rothschild bank is. Ebben az évben Prágában már működött hasonló múzeum.
A múzeum épülete volt az egyik első vasbeton épület Ausztriában. 1904-ben már Otto Wagner felépítette a Wiener Postsparkasse-t szintén vasbetonból. Már az eredeti tervekben is szerepelt a múzeum épületének oldalirányú bővítési lehetősége.
Az építmény nagyon modernnek számított abban az időben.
A múzeumban
1909 június 20-án rakta le a császár a múzeum alapkövét, majd 1913-ra készült el teljesen. Az 1914-es megnyitást késleltette az időközben kitört I. világháború, végül 1918 május 6-án nyílt meg. 1919 márciusában már a 100.000 látogatót üdvözölhette a múzeum. 1922-ben államosították, mivel a háború utáni zűrzavarban és a monarchia felbomlása miatt a korábbi pártfogók is eltűntek. 1992 és 1999 között az épületet felújították, és a múzeum további 3200 m²-vel bővült, így a teljes kiállítási terület 28.500 m² lett.
A kiállítás több nagyobb területet ölel fel. Megismerteti a vasúti közlekedést, a hajóépítő ipart, a légi közlekedést és az ipart általánosságban. De itt található Ausztria legnagyobb történelmi hangszergyűjteménye is.
A múzeum bemutatja az osztrák autógyártást is néhány híresebb nemzeti márkával, így megtalálható itt például az Austro-Daimler, a Graf & Stift, a Steyr és a Puch is. De itt van kiállítva Ausztria legöregebb benzines autója is 1893-ból: Eugen Zardetti Benz autója!
A legutolsó felújítás után a vasúti járművek többsége más múzeumokhoz kerültek, mint pl a Eisenbahnmuseum Strasshofhoz és a Eisenbahnmuseum Schwechat-hoz.
Az ÖBB 12.10 sorozatú gyorsvonati gőzmozdonya
A múzeum becses és látványos kincse a BBÖ 214, később ÖBB 12.10 sorozatú gyorsvonati gőzmozdony. Ebbe a sorozatba tartozó mozdonyok voltak a legnagyobb gőzmozdonyok, amelyeket Ausztriában valaha is építettek, és a legerősebb gyorsvonati mozdonyok, a leghosszabb hajtórúddal, amelyek akkoriban Európában rendelkezésre álltak. A mai napig a 214-es rendelkezik a világ leghosszabb, 4,25 méteres hajtórúdjával. Az egyik mozdony a tesztüzemek során elérte a 155 km/h sebességet. A mozdonyokból külföldön is gyártottak, a Román Államvasutak CFR 142 néven licenc alapján szerezte be ezt a típust.
A 107 tonnás (kiszerelve 114 tonnás) mozdonyt sajnos a múzeumban szinte lehetetlen jól lefotózni, nekem is csak néhány részletét sikerült megörökítenem.
Egykori királyi szalonkocsi
Az eredetileg KRB 57–71 sorozat, később kkStB 1 sorozat egyik mozdonya félbevágva, hogy a működési elvét meg lehessen ismerni
Kilátás az első emeletről a fő csarnokra
A központi csarnok a KFNB Ajax sorozatú mozdonyával
Egykori tűzoltókocsik
A múzeum több különböző részterületet mutat be, ezek közé tartozik a közlekedés, az energiatermelés, a különféle anyagok és annak gyártása, a nyomdászat és a mindennapi élet. Minden termet, minden polcot és minden polc minden darabját megnézni egy nap nem is elég, így mi is csak szemezgettünk a hatalmas gyűjteményből.
Egy konténer néhány mindennapi használati tárggyal, a raja szereplő összeg azt mutatja, hogy egy terméket 2015-ben Sanghajból Bécsbe szállítva mennyi szállítási költség rakódik rá
Vasúti személykocsi a vasúti közlekedés kezdetéből
VW Bogár és Steyr-Daimler-Puch 500 az autógyűjteményből
Elhagyva a múzeumot, a következő megálló a Schönbrunni kastély
A múzeumban szinte elröppent az idő, egy gyors ebéd után átmentünk a Schönbrunni kastélyhoz.
A barokk stílusú császári rezidencia Bécs Hietzing nevű kerületében található, nem messze a múzeumtól. Ez Ausztria egyik legismertebb műemléke és turisztikai látványossága: magát a kastélyt évente másfélmillió látogató keresi fel, a parkot további 5,2 milliónyian tekintik meg.
A kastély belső udvarában
A palota több száz szobája közül császári család apartmanjai a kastély leglátványosabb helyiségei, a nyilvánosság számára többségében ezek állnak nyitva(szám szerint 40). A kastély egy része ma is funkcionál, elsősorban önkormányzati lakásokként kerültek bérbeadásra.
A barokk kertben ,ahol több márványszobor és szökőkút is látható
Itt körbejártuk a barokk kertet, majd elsétáltunk a Neptun-kútig.
A Neptun-kút felé
Kilátás a kastélyra és a városra a kúttól
A belső részeket időhiányában már nem tekintettük meg, így visszaindultunk a főpályaudvar felé. Utunkat még megszakítottuk Karlsplatz metróállomáson, megnéztük kívülről a Károly-templomot és környékét.
A Károly-templom, belülről is megnézni már nem maradt időnk
Innen az U1-es metróval már csak két megálló volt a főpályaudvar. Az utolsó percekben még útravalót vásároltunk, majd felszálltunk a már bent álló, Budapestre tartó Railjetre. Kicsivel több, mint 8 órát sikerült eltöltenünk a császárvárosban úgy, hogy mi azért messzebbről érkeztünk és nem a legutolsó vonattal indultunk haza.
Felszállás a hazafelé tartó Railjetre
Budapestre mintegy 10 percnyi késéssel érkeztünk, de a hazaút átszállásaihoz is volt bőven időtartalék, így könnyedén elértük a Kőbánya-Kispest felé tartó személyvonatot, majd, hogy ne azon a szakadt állomáson várjuk ki a szegedi Intercityt, inkább átvonatoztunk Ceglédre a debreceni Inerrégióval. Ceglédtől már csak 30 km maradt, ami már fél lábon is kibírható volt.
Egy utolsó átszállás még Cegléden, hamarosan hazaérünk
Összegzés
Bátyám teljesen az ellentétem, ha utazásról van szó, neki olyanok az autók, mint nekem a vonatok. Ezért is volt egy kisebb győzelem, hogy rá bírtam venni erre az útra. Az eredeti terv szerint, hogy ne legyen túl nagy a kultúrsokk, Kelenföldig autóval, majd onnan Bécsig vonattal mentünk volna. Később ez módosult egy Kecskemét-Cegléd autóútra és egy Cegléd Bécs vonatútra, a végső változat azonban már ennyi autózást sem tartalmazott.
Mindkettőjüknek tetszett a vonatozás, nem bánták meg, hogy nem az autót választottuk, elmaradt így mintegy 660 km-nyi autózás és az azzal járó stressz. Az út időben kicsit hosszabb volt, mint autóval, a vonat- és metrójegyek hármunknak mintegy 32 ezer forintba került. Magamban többször is mosolyogtam, amikor többször is csodálkoztak, hogy nem gondolták volna, hogy az út ilyen egyszerű és kényelmes lesz.
Érdekesség még, hogy a kiút során az emberek többsége nem igazán érzi a különbséget Magyarország és Ausztria között a rendben, a tisztaságban, a kényelemben, a jót vagy jobbat könnyen megszokja mindenki. Azonban a visszaút során a különbségek már sokkal inkább mellbevágóak. Hiába, Kelenföld vagy Kőbánya-Kispest nem egy Wien Hauptbahnhof, a posta-bhv inga pedig nem Railjet...
A MÁV is érdemel egy piros pontot tőlem: nem volt se jelentős késés, se fennakadás, csak egy kisebb hiba a vonatjegynél, de a kalauz azt is rugalmasan és megértően kezelte, nem rontotta el az utunkat. Minden alkalmazott, akivel az utunk során találkoztunk, maximálisan segítőkész és kedves volt. Jó lenne, ha mindig, mindenkinek ilyen jól menne az utazás, mint ahogy nekünk sikerült.
Ti is próbáltatok már valakit rábeszélni a vonatozásra az autózás helyett? Írjátok meg!
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon is!
Utolsó kommentek