Az Osztrák Államvasutak, az ÖBB jelenleg egy hatalmas járműbeszerzési programot futtat, melynek során az összes szegmens a regionális vonatoktól kezdve a távolsági vonatokig le lesz fedve valamilyen új járművel. Legutóbb az éjszakai utazás híve ikaptak néhány szerelvényt a Nightjet formájában, 2024 tavaszán viszont a távolsági utasok következnek, ugyanis hamarosan forgalomba áll a Railjet 2. generációja
Az új generációs Railjet még több helyet, kényelmet, szolgáltatást és magánszférát kínál az utasainak.
Az új Railjet a Bécsi főpályaudvaron (kép forrása: www.unsereoebb.at)
Jó hír elsősorban azoknak, akik alig várják, hogy utazhassanak velük: Az új Railjetek 2024 évi húsvétkor már a Westbahn útvonalon közlekednek Bécs-St. Pölten-Linz-Salzburg-Kufstein-Wörgl-Innsbruck-Feldkirchen között.
Új koncepció az Ön kívánságai szerint
Az ÖBB, a Siemens és a neves brit tervezőstúdió, a PriestmanGoode által alkotott tervezőcsapat az alapoktól kezdve újratervezte a vonatot ("Greenfield Approach"), és az utazók jelenlegi igényeihez igazította. Ez mindenekelőtt több magánéletet, több kényelmet és több egyéniséget jelent. Egy másik újdonság a nappali világításvezérlő rendszer napszakfüggő világítással.
A teljes kilenc kocsis szerelvény a Velim tesztpályán (kép forrása: www.zelpage.cz)
A több mint 500 ülőhely nem csak a termes kocsikban van elosztva, a népszerű Business Class és 2. osztályú fülkék is visszakerültek. Ez különösen az üzleti utazóknak és a családoknak nyújt nagyobb magánéletet. A pihenő- és családi zónák is visszakerültek a fedélzetre.
Az Economy osztály fülkés része (kép forrása: www.unsereoebb.at)
A Business osztály (kép forrása: www.unsereoebb.at)
Az ülésnek el kell férnie
És mivel nem csak az számít, hogy hol ülsz, hanem mindenekelőtt az, hogy hogyan ülsz, az új Railjeteken minden a kényelmes ülésről szól. Az újonnan kifejlesztett, különösen kényelmes ülésekben nincsenek előre gyártott "kagylók". Egyénileg két pozícióban állíthatóak, lábtartóval vannak ellátva, és a dupla ülések néhány egyszerű lépéssel egyfajta teljes hosszúságú ülőgarnitúrává alakíthatók. Ehhez a középső háttámlát vagy felhajtják, vagy leengedik. Mindez nagyobb szabadságot biztosít az egyéni üléspozícióhoz és gyakoribb pozícióváltást, ami különösen hosszabb utazások alkalmával egészségesebb.
Az Economy osztály termes része (kép forrása: www.unsereoebb.at)
Emellett egyes ülések kissé megemelkedtek - így mindig szem előtt van a csomagunk: kényelmesen és biztonságosan elpakolva közvetlenül a saját ülése alatt vagy az új, zárható csomagtartókban. Az 1. osztályon is kiváló minőségű bőr ülésen ülhetünk, és valódi fa berakás vesz minket körül. Minden ülésen, legyen az 1. vagy 2. osztály, van konnektor és USB-töltési lehetőség. A termes kocsik ülései indukciós töltési lehetőséggel is rendelkeznek, így vezeték nélkül is tölthetjük mobiltelefonunkat vagy egyéb hordozható készülékünket. Minden termes kocsiban található ülőhely egy összecsukható asztallal és egy kis polccal is fel van szerelve, például egy okostelefon számára.
Csomagtartó, a biztonságról a számzáras biztosító kötelek gondoskodnak (kép forrása: www.unsereoebb.at)
Indukciós töltés a mobilok számára (kép forrása: www.unsereoebb.at)
Szórakozás útközben
A modern utazási információs rendszer, az ingyenes Wi-Fi és a továbbfejlesztett mobilhálózati kapcsolatok gondoskodnak arról, hogy az utazás csak úgy repüljön. A kellemes utazáshoz természetesen a megfelelő étkezés is hozzátartozik. A fedélzeti étteremben 6 ülőhely van a bisztrópadokon, a bárban pedig további 6 ülőhely. Ha inkább a saját ülőhelyünkön szeretnénk enni, akkor a vonaton található számos büfé- és melegital-automata egyikében - ahol egy-két hasznos utazási kelléket, például fejhallgatót is találhatunk - kiszolgálhatjuk magunkat.
Snack zóna italautomatával. Remélhetőleg az árak is barátságosak lesznek (kép forrása: www.unsereoebb.at)
A fedélzeti étterem a bárszékekkel és a boxokkal (kép forrása: www.unsereoebb.at)
Akadálymentes utazás
A vonatok nem csak az akadálymentes utazásra vonatkozó aktuális uniós követelményeknek felelnek meg, de az ÖBB az Osztrák Mozgássérültek Tanácsával (ÖBR) egyeztetve a fogyatékkal élők számára optimalizálta és a lehető legjobban az ő igényeikhez igazította a koncepciót. Például az új Railjetekben a kerekesszékesek számára fenntartott helyeken lévő asztalokat megnövelték. A 9 kocsiból 7-ben akadálymentes alacsonypadlós feljutás lehetséges. Az alacsonypadlós kocsikban lévő WC-k természetesen lépcső nélkül elérhetők az alacsonypadlós ülésekről.
Kerékpárok is szállíthatóak
Jó hír azok számára, akik szívesen viszik magukkal kerékpárjukat az utazás során: A kerékpár rögzítésére szolgáló hurkoknak köszönhetően a 6 parkolóhelyen nem kell felemelni a kerékpárt - ez különösen az e-biciklisek számára fontos előrelépés. Természetesen a síléceket vagy a snowboardot is tárolhatjuk itt. Minden parkolóhely egy alacsonypadlós kocsiban található, és egy kerékpáros rámpán keresztül könnyen megközelíthető.
Kerékpár parkolóhely, most már nem kell a bicikliket magasra emelni és fellógatva tárolni (kép forrása: www.unsereoebb.at)
Tesztelje az új Railjetet a húsvéti ünnepek alatt
Az új Railjetekj 2024 áprilisától már szolgálatba is állnak, egyenlőre azonban tesztüzemben az alábbi járatokon:
* Március 22-én, pénteken: IC 19782 Bécs főpályaudvarról Feldkirchbe (13.35-től 20.37-ig).
* Március 23-án, szombaton: IC 19780 járat Bécs főpályaudvarról Feldkirchbe (08.45-től 16.34-ig).
* Március 24-én, vasárnap: IC 19781 járat Feldkirchből Bécs főpályaudvarra (12.55-től 20.15-ig).
* Március 28-án, csütörtökön: IC 19782 járat Bécs főpályaudvarról Feldkirchbe (13.35-től 20.37-ig).
* Március 29-én, pénteken: IC 19784 járat Bécs főpályaudvarról Feldkirchbe (13.35-től 20.37-ig).
* Március 30-án, szombaton: IC 19780 járat Bécs főpályaudvarról Feldkirchbe (08.45-től 16.33-ig).
* Április 1-jén, hétfőn: IC 19781 járat Feldkirchből Bécs főpályaudvarra (12.55-től 20.15-ig).
Április 8-tól az új vonatok rendszeresen közlekednek a Brenner útvonalon München-Innsbruck-Bolzano/ Verona között.
Technikai jellemzők
Az eredeti Railjet szerelvények egy mozdonyból (jellemzően ÖBB 1016 vagy ÖBB 1116 sorozat), hat betétkocsiból és egy vezérlőkocsiból állnak. A vezérlőkocsi vezetőállása megegyezik a "Taurus" becenevű mozdonyok vezetőállásával. Szükség esetén két Railjet összekapcsolható és egy vezetőállásból irányítható. Maximális sebességük 230 km/h.
Az új Railjet szerelvények ezzel szemben azonban már nyolc betétkocsiból és egy vezérlőkocsiból állnak, így biztosítva több férőhelyet a járatokon az utasok számára. Két szerelvény összekapcsolása nem valószínű, így ugyanis túlságosan hosszú szerelvény adódna. A megváltozott biztonsági előírások miatt a vezérlőkocsi vezetőállása már az újabb "Vectron" vezetőállást kapta. Jelentős változás még az alacsonypadlós kocsik megjelenése a könnyebb beszállás érdekében. A szerelvények rokonságban állnak az ÖBB Nightjet szerelvényeivel, sok elemük megegyezik. Maximális sebességük szintén 230 km/h.
Mivel az olasz biztonsági előírások szigorúbbak, mint az osztrák, ezért sokáig nehézségbe ütközött a hagyományos Railjetek olaszországi üzeme. Az új Railjet azonban már az olasz előírásokat maximálisan figyelembe véve készült és üzembe állásuk is a München-Innsbruck-Bolzano/Verona útvonalon lesz, kiváltva a jelenleg ott közlekedő hagyományos ÖBB EuroCity-ket. A vontatójármű még kérdéses, de az olaszországi üzem sajátosságai miatt mindenképpen olyan mozdony kell, mely ismeri az olasz egyenáramú rendszert is, ez jelenleg az ÖBB 1216 és az ÖBB 1293 sorozat.
Az ÖBB összesen 21 kilenckocsis szerelvényt rendelt 2018-ban, melyhez további 19-et rendelt 2023 decemberében. Az utolsó szerelvény a tervek szerint 2028 közepén fog forgalomba állni.
Az új szerelvény mozgásban Bologna Centrale állomáson
Forrás
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon is!
Utolsó kommentek