Mit ér a nagysebességű vasúthálózat megfelelő járművek nélkül? A megfelelő minőségű pályákhoz megfelelő járművekre is szükség van. Szerencsére a brit mérnökök és a brit ipar nem csak a pályaépítésben jelentkezik, hanem több, nagysebességű járműtípust is kifejlesztett a 20. században.
Eurostar Three Capitals szerelvények Waterloo állomáson (kép forrása: Wikimedia Commons)
Azonban ezután egy kisebb megtorpanás történt, a patinás ország nem bírt lépést tartani a 21. századdal, ezért külső segítségre szorult és külföldről importálta a további járműveket. Anglia járműállománya így meglehetősen heterogén, mind a gyártókat, mind a meghajtást tekintve, szemben Németországgal, ahol a Siemens (ICE); vagy Franciaországgal, ahol az Alstom (TGV) gyártmányai az egyeduralkodóak.
London, az ország fővárosa délen helyezkedik el, az ipar azonban elsősorban északon. Így az észak-déli országrészek közötti kapcsolat mindig is kiemelkedő fontosságú volt, a Skócia felé tartó fővonalak is kiemelt fontosságot kaptak.
Nem csoda hát, hogy a West Coast Main Line és az East Coast Main Line is szinte végig négyvágányú, vegyesen teher- regionális- és távolsági forgalommal.
Üzemeltetők
Anglia vasúthálózatán számtalan különböző operátor van, melyek általában saját járművekkel nem rendelkeznek, helyette hosszú bérleti szerződést kötnek lízingcégekkel. Mivel a vasúti pályákhoz a megfelelő feltételeket teljesítve bárki hozzáférhet, meglehetősen vegyes és nagyszámú üzemeltetővel találkozhatunk a szigetországban.
Az összes vasúttársaságot még felsorolni is hosszú lenne, így a következő listában csak a nagysebességű járatokat is üzemeltető operátorokat tekintsük át:
* Great Western Railway
* Virgin Trains
* CrossCountry
* Virgin Trains East Coast
* East Midlands Trains
* First Hull Trains
* Grand Central Railway
* Southeastern
* Eurostar - nemzetközi vonatok Franciaország/Belgium felé
Az angolok a gőzvontatással rendkívül látványos eredményeket értek el, máig az LNER A4 sorozatba tartozó "Mallard" (Vadkacsa) becenevű, 4468 pályaszámú angol mozdony tartja a gőzvontatás sebességrekordját 202 km/h sebességgel. Azonban a gőzmozdonyok teljesítménye kevés a rendszeres és megbízható nagysebességű közlekedéshez, így hát másik energiaforrás után kellett nézni.
Míg olcsó volt a kőolaj és a környezetvédők sem voltak hangosak, addig a dízelvontatás tűnt a legmegfelelőbb választásnak. A britek ebben is szép eredményeket értek el, hiszen övék a világ leggyorsabb dízel motorvonata is!
British Rail Intercity 125 sorozat
Az 1975 és 1982 között üzembe állt InterCity 125 sorozat a nevét onnan kapta, hogy az engedélyezett legnagyobb sebessége 125 mérföld/óra (kb. 200 km/h)!
Valójában a vonat nem is annyira motorvonat, ugyanis két 43-as sorozatú vonófejből (mozdonyból) és a köztük lévő nyolc Mk3-as személykocsiból áll. A szerelvény egy zárt egységet alkot, megbontani csak műhelyben lehet (hasonló, mint az olasz FS ETR 500 sorozat).
1973. június 12-én egy teszt során 230 km/h sebességet ért el, majd 1987 november elsején még ezt is megdöntve, 238 km/h sebességgel száguldott, felállítva a máig megdöntetlen dízelmotorvonat-sebességrekordot (ha elfogadjuk, hogy ez az összeállítás tényleg motorvonat, nem pedig két mozdony közé kapcsolt személykocsik).
A British Rail a West Coast Mainline és az East Coast Mainline nevű fővonalakon üzemeltette őket, mielőtt villamosítva lettek volna. Napjainkban különböző magántársaságoknál dolgoznak.
Jellegzetes formája a vasúti számítógépes játékok íróit is megihlették, hiszen bekerült a legendás Transport Tycoon gazdasági-stratégiai játékba, később pedig a Trainz vonatszimulátorba is.
British Rail 43 sorozat (kép forrása: Wikimedia Commons)
Egy átalakított, sárgára festett szerelvényt a Network Rail is üzemeltet, mint pálya-diagnosztikai jármű. A teljesen sárga színre festett vonat a vasútbarátoktól a Flying Banana (Repülő Banán) becenevet kapta. A vonat a Network Rail nagysebességű fővonalait és egyéb vasúti fővonalait ellenőrzi egy 13 hetes ciklus alatt. A 200 km/h-s sebességére pedig igencsak szükség van, hogy a menetrend-szerinti járatok között közlekedhessen Nagy-Britania nagysebességű fővonalain.
A Flying Banana, egy átalakított British Rail 390 (kép forrása: Wikimedia Commons)
Üzemeltetők:
* British Rail
* Cotswold Rail
* CrossCountry
* East Coast
* East Midlands Trains
* GNER
* Grand Central
* Great Western Railway (First Group)
* Midland Mainline
* National Express East Coast
* Network Rail
* Virgin CrossCountry
* Virgin Trains East Coast
British Rail Intercity 225 sorozat
1988 és 1991 között a brit vasút egy újabb típust szerzett be, de immár együttműködve más országok vasúti járműgyáraival. Az Intercity 225 sorozatot a BREL, a GEC-Alsthom és a Metro Cammell gyártotta. Három év alatt 31 kilencrészes szerelvény állt szolgálatba.
Nevében a 225 az elvárt legnagyobb sebességet jelenti, de immár nem mérföldben, hanem kilométer/órában megadva. A névválasztásnak elsősorban marketing oka lehetett, hiszen a korábban bemutatott IC 125-ös sebessége majdnem megegyezik az IC 225-ös sebességével, ám a hatalmas különbséget csupán csak az eltérő mértékegység adja.
Intercity 225 (kép forrása: Wikimedia Commons)
Ezek a járművek azonban már villamos meghajtásúak, mely a teljesítményükön is meglátszik. Míg az előd 4500, addig a 225-ös már 6300 lóerővel gazdálkodhat.
A szerelvények 1990-től a már villamosított East Coast Main Line fővonalra kerültek, néhány pedig a West Coast Main Line fővonal Glasgow és Carstairs közötti részre. Az 1996-os brit vasúti privatizáció után a vonatok a Eversholt Rail Group-hoz kerültek, mely bérbe adja őket különböző vasúti operátoroknak.
Üzemeltetők:
* East Coast
* GNER
* National Express East Coast
* Virgin Trains East Coast
Eurostar
Az Eurostar vonatokat 1992-ben fejlesztette ki az Alstom a francia TGV alapján, kimondottan a Brit-szigetek és az európai kontinens közötti Csatorna-alagútban való közlekedéshez. Külső méretei lehetővé teszik, hogy a kisebb angol űrszelvényen se lógjon túl, a négy áramrendszer és a több biztosítóberendezésnek köszönhetően pedig egyaránt képes biztonságosan közlekedni Franciaországban és Angliában is.
Mikor megindult Párizs és London között a nagysebességű közlekedés, a brit oldalon még nem készült el az európai szabványoknak megfelelő vasúti pálya, továbbá a több, mint 50 km hosszúságú alagút is újabb, biztonságosabb vonatokat igényelt.
Eurostar Three Capitals (kép forrása: Wikimedia Commons)
Mióta elkészült az angliai HSL-1 vonal, a 750 V egyenáramot és az alsó áramszedőket már nem használják. Végsebessége 300 km/h, melyet mindkét országban ki is használ, egyedül csak a Csatorna-alagútban van 160 km/h-s sebességkorlátozás. A Csatorna-alagút biztonsági szabályai és a lehető leggazdaságosabb közlekedés miatt az Eurostar szerelvények Európa leghosszabb vonatai.
A nemzetközi forgalomban közlekedő 31 szerelvény a Three Capitals nevet kapták, ezekkel szolgálják ki a London-Párizs és a London-Brüsszel viszonylatokat.
További hét szerelvényt a GNER üzemeltet London és York között, kizárólag belföldi forgalomban Regional Eurostar márkanév alatt.
Egy húszkocsis Eurostar Franciaországban (Kép forrása: Wikimedia Commons)
A francia SNCF Párizs és Lille között három nemzetközi forgalomra is alkalmas Eurostar szerelvényt üzemeltetett, kizárólag belföldi forgalomban. A vonatokat legkönnyebben arról lehetett megkülönböztetni a többi Three Capitals szerelvénytől, hogy az orruk sárga helyett ezüst színű volt. A szerelvényeket 2014-ben az SNCF kivonta a forgalomból és visszaadta őket az Eurostarnak.
Üzemeltetők:
* Eurostar
* GNER
* SNCF - 2014-ig
British Rail 390 sorozat
Richard Branson és üzlettársa Nik Powell együttesen vezetik a multinacionális Virgin Group konglomerátumot. A megközelítőleg 400 cégből álló birodalom a média után a közlekedésre is szemet vetett és sikeresen pályázta meg a szigetország vasúti személyszállítását is. A West Coast Main Line nagysebességű távolsági forgalmához 53 nagysebességű szerelvényt vásároltak 2001 és 2004 között. A 230 km/h sebességre engedélyezett vonatokat az Alstom és a Washwood Heath gyártotta, és hogy még változatosabb legyen a műszaki háttér, a billenőtechnikát az olasz Fiat szállította.
British Rail 390 (kép forrása: Wikimedia Commons)
Bár a szerelvények képesek lennének a 230 km/h sebességre is, a West Coast Main Line-n "csak" 200 km/h sebességgel közlekedhetnek. A leggyorsabb vonatok a London és Glasgow közötti 645 km-es távolságot 4 óra 31 perc alatt teszik meg. A szolgáltatás minőségét jól mutatja, hogy a West Coast fővonalon az utasok száma 2003 óta 40%-kal növekedett. Emiatt a meglévő vonatok hosszát két kocsival megnövelték és további szerelvényeket is kénytelenek voltak vásárolni 2009 és 2012 között.
A vonatban található aktív billenőszekrényes technika a kocsiszekrényt akár 8 fokkal is képes bedönteni az ívekben, ezzel komfortosabb utazást teremtve az utasoknak.
Üzemeltetők:
* Virgin Trains
British Rail 220 sorozat
A British Rail 220 sorozat 2000 és 2001 között érkezett Angliába, hogy leváltsa a már korosodó InterCity 125-ös sorozatot és a British Rail 47 sorozatot a Cross Country Route-on.
A vonatokat a belga Bombardier Transportation gyártotta, összesen 34 négyrészes szerelvény készült el. A dízel-villamos meghajtású vonatok legnagyobb sebessége 200 km/h.
British Rail 220 sorozat (kép forrása: Wikimedia Commons)
a szolgáltatás lényege a vidéki városok összekötése és átlós összekötettések biztosítása. A Cross Country vonatok fő átszálló pontja Birmingham New Street, amelyet minden járatuk érint.
A Cross Country szolgáltatás olyan átlós viszonylatokat takar, melyek keresztülszelik az egész országot, gyors összeköttetést biztosítva a vidéki nagyvárosoknak egymással London érintése nélkül. A hálózat a skóciai Aberdeentől, Birminghamen át egészen a délkelet-angliai Penzance városáig tart, létrehozva ezzel Nagy-Britannia leghosszabb viszonylatát.
Ebben a közlekedési szegmensben kizárólag dízelüzemű járművek közlekednek, mivel az útvonaluk még nincs mindenhol villamosítva.
Üzemeltetők:
* CrossCountry
* Virgin CrossCountry
British Rail 395 sorozat
A Southeastern magántársaság már nem is Európából, hanem egyenesen a japán Hitachitól rendelte meg a 29 hatkocsis szerelvényét, kimondottan az új High Speed 1 vonalra szánva. A British Rail 395 sorozatú nagysebességű villamos motorvonat a második leggyorsabb Angliában a 225 km/h-s sebességével az Eurostar után. Egyaránt képes üzemelni a nagysebességű vonalokon szinte szabványnak számító 25 kV 50 Hz váltakozó áramról és a az Angliában elterjedt 750 voltos harmadik sínes egyenáramról is.
British Rail 395 sorozat (kép forrása: Wikimedia Commons)
Az első nagysebességű elővárosi üzemet 2009 júniusban indították meg, hat hónappal a tervezett időpontnál korábban, amikor is London St Pancras pályaudvar-Ashford között a HSL 1 vonalon keresztül megindult a korlátozott üzem. A főváros és a 90 kilométerre található Ashford között a korábbi 84 perces menetidő mindössze 37 percre csökkent.
A vonatokat a Hitachi tartja karban az ashfordi telephelyén.
Üzemeltetők:
* Southeastern
Összefoglaló
Most pedig lássuk Nagy Britannia nagysebességű járműveit táblázatos formában is:
Név | Sorozat | Típus | Legnagyobb sebesség | Tervezési sebesség | Menetrend szerinti sebesség |
---|---|---|---|---|---|
Eurostar | 373 sorozat | villamos motorvonat | 334,7 km/h | 300 km/h | 300 km/h |
Javelin | 395 sorozat | villamos motorvonat |
252 km/h |
225 km/h | 225 km/h |
InterCity 225 | 91 sorozat | villamos mozdony | 261 km/h | 225 km/h | 200 km/h |
Pendolino | 390 sorozat | villamos motorvonat | 261 km/h | 225 km/h | 200 km/h |
InterCity 125 | 43 (HST) sorozat | Dízelmozdony | 238 km/h | 200 km/h | 200 km/h |
Adelante | 180 sorozat | dízel motorvonat | 200 km/h | 200 km/h | 200 km/h |
Voyager | 220 sorozat | dízel-villamos motorvonat | 200 km/h | 200 km/h | 200 km/h |
Super Voyager | 221 sorozat | dízel-villamos motorvonat | 200 km/h | 200 km/h | 200 km/h |
Meridian/Pioneer | 222 sorozat | dízel-villamos motorvonat | 200 km/h | 200 km/h | 200 km/h |
A fentebbi leírásból kimaradt járművekről egy későbbi posztban lesz még bővebben szó.
Végszó
Mint látható a brit vasúti privatizáció hihetetlen fejlődést hozott az országnak. gombamód szaporodtak el a különböző üzemeltetők és nem csak a teherszállításban, hanem a személyforgalomban is. A piacnyitás lehetővé tette, hogy az operátorok egymással versengjenek az utasok kegyeiért, gyorsabbnál-gyorsabb és szebbnél-szebb szerelvényekkel. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy egy ilyen színes és színvonalas személyszállításhoz megfelelő minőségű infrastruktúrára is szükség van: modern fővonalakra, akár négy vágánnyal.
Látható azonban az is, hogy villamosítás nélkül is lehet szép eredményeket elérni, a gyors vonatok pedig az autótól, de akár a repülőről is képesek elcsábítani az utasokat.
Az utasszámok változása 1830 és 2015 között Nagy-Britanniában (kép forrása: Wikimedia Commons)
Érdemes még azonban megemlíteni a privatizáció árnyoldalát is: a brit vasút a legdrágább a világon, de még így is, hogy rendkívül magas árakkal dolgoznak, évről-évre nő az utasszám, olyannyira, hogy ezzel már a jelenlegi infrastruktúra nem képes lépést tartani. A magas árak annak is köszönhetőek, hogy a magántársaságok nem adnak szociálpolitikai, csak üzletpolitikai kedvezményt, a brit vasúton az állami árkiegészítés mintegy negyede a francia vagy a német költségeknek.
Utolsó kommentek