Korábban már többször jártam a Tegernsee nevű tó mellett. Kétszer egymagamban, egyszer pedig Tibi barátommal. De azokban a bejegyzésekben főleg csak az oda közlekedő vonatokról és az oda vezető vasútvonalról írtam. 2013 január 1-én ismét elutaztam ide a barátnőmmel is, aki helyettem is fotózott, és ő nem csak a vasutat. A következő válogatás az idei év első túrájának a képeiből készült, némileg több heggyel, épülettel és kevesebb vonattal!
A tóhoz a már korábban is bemutatott Bayerische Oberlandbahn GmbH magánvasúttársaság segítségével juthatunk el legkönnyebben. Mi is így tettünk, három összekapcsolt VT 110 motorvonatal indultunk el Tegernsee irányába. Felszálláskor vigyázni kell, ugyanis a három különböző motorvonat három különböző végállomásra megy és könnyen meglepetés érhet minket, ha rosszra szállunk fel.
Rövid fotómegállás Sollnban, a motorvonat itt válik először ketté
Sollnban kihasználva a szétkapcsolás miatti várakozást, készítettem néhány képet a motorvonatról és az állomásról. Szerencsére itt tartózkodott épp a társaság egyik V 126 sorozatú mozdonya is, így újabb képpel gazdagodott a gyűjteményem. Ezután átadtam a gépemet Ritának, innentől következzenek az ő képei.
Menetirányváltás Schaftlach állomáson
Schaftlach állomásán újabb szétkapcsolódás történt, mi pedig menetirányt váltottunk.
Megérkezés Tegernsee állomásra, a háttérben egy dízel Talent motorvonat
Végre lencsevégre kaphattam a BOB VT 720 motorvonatot is!
A Bayerische Oberlandbahn 17 db VT 105 Integral sorozatú dízelmotorvonattal és 4 db dízel Talenttel rendelkezik. 2,5 év alatt forgalomban én még csak az Integral típust láttam, a Talenteket sohasem. Még közeli fotót sem sikerült róluk készítenem. Most azonban szerencsém volt, az állomáson épp várakozott egy, így ez is kipipálva! :)
Tegernsee vasútállomása és buszállomása
Az állomás épülete elől buszjáratok indulnak további alpesi falvakba, és a híres Walbergi szánkópályához is.
Jellegzetes alpesi stílusú ház a városban
A településnek több látványossága is akad még: az 1902-ben épült vasútállomása és a Kloster Tegernsee, mely egy Bencés kolostor vagy a Quirinus von Tegernsee.
Tegernsee kis temploma a Quirinus von Tegernsee
Szent Quirinus, akiről nevét a helyi templom kapta, egy 3. században élt mártír volt, akit később szenté avattak. Itt a tó partján 1450-ben egy nagyobb templomot építettek, ahol ma a mártír koporsója található.
A Tegernsee tó, a távolban néhány havas hegycsúccsal
Tegernsee a jégkorszak idején alakult ki, jellegzetes alpesi tó. Kb. 50 km-re található Bajorország fővárosától, Münchentől. Partján több település is kialakult: Tegernsee, Bad Wiessee, Kreuth, Gmund, és Rottach-Egern.
A tó 6,5 km hosszú, 1,4 km széles, teljes területe 8,934 km². Legnagyobb mélysége 72 méter, átlagos mélysége pedig 36 méter. Emiatt fürdésre nem igazán alkalmas. Lehet viszont sétahajózni rajta, a hajójáratok egész évben közlekednek. A hajókat a Bayerische Seenschifffahrt üzemelteti egész évben (akárcsak a többi tavon, például a Königssee-n is).
A Kloster Tegernsee bejárata
A Kloster Tegernseet (ismert még mint Schloss Tegernsee is) a 8. században alapította a bencés rend. A bencések (másképp: Szent Benedek-Rend, vagy egyszerűen: Bencés rend) a Római katolikus egyház és a kereszténység első szerzetesrendje, amelyben Szent Benedek reguláját követik, későbbi szabályokkal és modern szokásokkal kiegészítve. Nevüket alapítójukról, Szent Benedekről kapták, aki a 6. század elején, Itáliában kezdett szigorúbb szerzetesi életet élni, és írta meg szerzetesi szabályzatát, azaz reguláját.
A bencések hatása óriási Európa tudomány- és kultúrtörténetében, valamint a katolikus szerzetesség kialakulásában, különösen a kora középkor folyamán. (forrás: magyar wikipédia)
Az egykori bencés kolostor a 8. században alapult. Ez volt Bajorország legjelentősebb bencés közössége 1803-ig. Mind a kolostort, mind a várost a közeli tóról nevezték el. A Tegrnsee szó az ófelnémet tegarin seo szóból származik, melynek jelentése nagy tó. Az alapításáról pontos információk nem maradtak fent, mert 970-ben egy tűzvészben megsemmisültek az alapításról szóló emlékek.
Az egykori Karoling stílusú apátsági templom a 10. században épült. A bazilika a 11. században román stílusban épült meg. A kolostori épületek és a templom felújításra 1684 és 1688 között történt meg barokk stílusban.
Az egykori kolostor helyiségeiben ma étterem és a Tegernsee Gimnázium működik. Jelenleg az épület a Wittelsbach család tulajdona.
Az épületben található templom ingyen látogatható.
Tegernsee egyik sétahajó-kikötője
Kilátás a tóra a közeli dombtetőről
A túraút és egy szobor egy kis pihenővel
A tó partjáról több túraútvonal indul felfelé a közeli hegyekre. Van köztük hosszabb-rövidebb, könnyebb-nehezebb is. Mi csak egy kis kilátóhoz mentünk fel, majd visszaindultunk a városba.
A hazafelé vezető úton tettünk még egy kis pihenőt Gmund állomáson is. Itt keresztezik egymást a motorvonatok az egyvágányú pályán. Az ütemes menetrendnek hála pont egy óránk volt, hogy kicsit szétnézzünk. Nekem bőven elég is volt, mert az idő egyre hidegebb lett.
Egy BOB VT 105 Integra motorvonat elhagyja Gmund állomást Tegernsee felé, háttérben a St Aegidius templom, a város egyik nevezetessége
Számomra a Tegernsee nevű tó, a környező hegyek és a települések még így sokadik utazásra is számos érdekességet tartogattak, így másoknak is mindenképpen ajánlom, hogy ha tehetik látogassanak el errefelé is!
Utolsó kommentek