Vonattal? Természetesen!

Olaszország hamar ráérzett a vasúti közlekedés előnyeire, így a nehéz terepen sorra épültek a vasútvonalak, a vasútvonalakhoz pedig az egyre pompásabb állomások. Milánó csakhamar a vasúti közlekedés fontos csomópontjává vált és az első vasútállomását csakhamar bővíteni kellett. Ám még ez sem oldotta meg a sűrűsödő forgalom által okozott problémákat, ezért 1931-ben egy új fejpályaudvart építettek, mely jelentős átépítésekkel, de még ma is a vasutat szolgálja.

Milano Centrale madártávlatból

Milano Centrale egy vasúti fejpályaudvar Milánóban, és a legnagyobb, legforgalmasabb a nagyvárosban. De nem csak Milánóban kiemelkedő, egyike az ország 13 legforgalmasabb pályaudvarának. A 24 vágányos állomáson naponta 320 000 utas fordul meg, így egy igen nyüzsgő és tarka helyszíne Milánónak, melyet a Grandi Stazioni üzemelteti.

Az amerikai Transzkontinentális -vasútvonal megynitása után megindultak a fiatal országot átszelő vasúti járatok, melyek Chicagot és a nyugati part nagyvárosait kapcsolták össze. Egy ilyen hosszú és kalandos útra megfelelő minőségű távolsági járatokra is szükség volt, hogy elszállítsák a a módosabb utasokat. Az Overland Route nevet kapó útvonalon kezdetben az Overland Limited expresszek közlekedtek gőzvontatásal.

Challengernek nevezték el a Union Pacific Railroad és a Chicago and North Western Railway (amelyet 1955-ben a Milwaukee Road váltott fel) személyszállító távolsági vonatait. A szolgáltatás az Illinois állambeli Chicago és az Egyesült Államok nyugati partvidéke között közlekedett. A vonatok teljes Pullman-szolgáltatással és ülésekkel rendelkeztek, és kísérletet tettek arra, hogy a nagy gazdasági világválság korszakában utazókat visszacsábítsák a sínekre. A két végállomás közt a távolság 3581 km volt, ami az akkori technikával többnapos utazást jelentett! Az étkeztetést úgy hirdették, hogy "három étkezés napi egy dollár alatt".

A Challenger 1954 január 10-én (kép forrása: Wikimedia Commons)

Az 1930-as évek végén a Challenger-flotta az amerikai vonatok közül a legkihasználtabbak közé tartozott, és az UP személyszállító flottájának legjobb bevételtermelői voltak. A Challenger nevet 1947-ben megszüntették, de 1954-ben egy áramvonalas vonaton újra megjelent. Amikor 1971-ben az Amtrak átvette az országos személyszállítást, a Challenger márka egyszer és mindenkorra megszűnt.

Marokkó francia segítséggel szintén elindította nagysebességű vasúti járatait, ezzel az első ország lett Afrikában, mely 320 km/h sebességű járatot üzemeltet. Az első ütemben 2018-ban megnyílt 183 km-es vonalat a tervek szerint mintegy 1500 km-esre bővítenék!

A marokkói nagysebességű szerelvény (kép forrása: Wikimedia Commons)

A következő lépésben a jelenleg csak Tanger és Kenitra közötti nagysebességű vasútvonalat egészen Marrakechig fogják meghosszabbítani, később pedig egészen a tengerparti Agadirig.

A Marokkói Államvasutak (ONCF) megerősítette, hogy három konzorcium nyerte el a Kenitra-Marrakech nagysebességű vasútvonal projekt tervezési szerződéseit.

A több mint 100 milliós lakosságú Egyiptom vasúti infrastruktúrája meglehetősen elmaradott. Mind a pálya, mind a járművek meglehetősen korosak és elhasználódottak. Az ország azonban szeretne változtatni ezen, ezért nagyszabású vasútfejlesztésekbe kezdett. Korábbban már megrendeltek 110 mozdonyt a Wabtec-től és 1300 személykocsit a Transmashholdingtól (ezek egy részét Magyarországon gyártották).

Az egyiptomi Talgo vonat

Ennek egyik eleme a Nílus völgyében futó vasútvonal fejlesztése, melyhez a vonatokat a spanyol Talgótól rendeltek. Az első Talgo kocsik már meg is érkeztek az országba, így hamarosan forgalomba is állhatnak.

2022 márciusában ismét véget ért egy hosszú szezon, így már csak az utazás maradt hátra. Mivel az utolsó munkanap dátumát ismét csak +/- 3 nap szórással tudta a cég megtippelni, a vonatjegy vásárlás ismét komoly fejtörést okozott. Végül, haladva a korral, egy online is megvásárolható Interrail mellett döntöttem, így legalább a visszautam is megoldott, továbbá a későbbiekben még lesz 8 szabadon felhasználható napom is.

Wörgl Hauptbahnhof váróterme, a kijelzőn már látható a grazi vonatom!

További előnye az Interrailnak, hogy bármilyen útvonalon hazajöhettem, így szakítva a klasszikusnak számító Wörgl - Linz - Bécs - Hegyeshalom - Győr - Budapest - Kecskemét útvonal helyett a kevésbé ismert Wörgl - Zell am See - Graz - Szentgotthárd - Szombathely - Csorna - Budapest - Kecskemét útvonalat választottam.

Azonban egy online megvásárolt QR kódos vonatjegy az egész úton csak bonyodalmat okozott, melyek miatt nagyon nem ajánlom ezt a lehetőséget senkinek!

A posztom eredetileg a vasútvonalról és a hazaútról szólt volna, helyette azonban kénytelen vagyok eme csodás online vásárolt jegy tulajdonságait is megírni.