Az olaszországi nyaralásom alatt, egy esti internetezés közben találtam rá a Guvano Beach nevű öböl leírására, amely vagy hajóval vagy gyalogosan közelíthető csak meg. Az ajánló szerint ez egy vadregényes és legendás eldugott strand a Cinque Terre Nemzeti Park szívében Corniglia és Vernazza között. Kristálytiszta vizéről és eldugott, sziklás környezetéről ismert.

Lent az öbölben, egy felhagyott vasúti alagút mellett. Itt a képek alapján egy kőfalnak kellene állnia lépcsővel, de annak nyoma sem volt, ugyanis néhány nappal korábban komoly földcsuszamlás történt itt!

Az odavezető gyalogút igen nehéz és veszélyes, mivel az öböl egy meredek hegyoldal lábánál található. A beszámolók szerint az ösvény igencsak technikás és fizikailag is megerőltető, de az apró öböl megéri a fáradságot, ráadásul némi vasúti érdekességet is kínál!

Eldöntöttem, hogy én is vállalkozom erre az útra, reménykedve abban, hogy megtalálom a kiépített gyalogútról leágazó titkos ösvényt. Ehhez először vonattal La Speziából Cornigliába, a kedvenc olasz állomásomra utaztam.

Corniglia állomás peronján a tengerparton

Corniglia állomást 1874. október 24-én avatták fel, a Sestri Levante–La Spezia-vasútvonal megnyitásával egy időben, míg az utasépület emelete 1931-ben készült el.

A vonal kétvágányúsításának és bővítésének keretében az állomást teljesen átépítették, így a váltók végpontjai közötti távolság 800 méterre, a mellékvágányok hasznos hossza pedig 567 méterre nőtt. Ekkor, hogy elkerüljék a hatalmas földmunkákat, a vasúti pálya szintjét 7 méterrel megemelték, és egyidejűleg elvégezték az érintett patakok szabályozási munkálatait is. Az építkezés után a régi pályán megszűnt a forgalom.

1962. január 15-én avatták fel a Monterosso és Corniglia közötti kétvágányú pályát, amely magában foglalta Vernazza megállót is.

Mindez azért érdekes, mert aluljárón át a régi állomási vágányok helye is megközelíthető, mely az elmúlt egy évben csinos sétálóúttá épült át!

Régen itt volt az állomás, ma sétány. Az új vasútállomás hét méterrel magasabbra került a tengertől

Ahhoz azonban, hogy az öbölhöz eljussunk, sajnos nem követhetjük a régi vágányok helyét, helyette fel kell kapaszkodnunk Cornigliába, 105 méteres magasságba!

Corniglia állomás Cornigliából fotózva, mintegy 105 méterre a tenger szintjétől és kb 92 méterrel magasabban az állomástól

Egy trenino szerelvény Cornigliába

Egy rövid séta után elindultam Varnezza irányába, még további métereket emelkedve felfelé. A térképvázlat szerint a leágazás kb félúton található, szinte a túraútvonal legmagasabb pontján.

Valahogy a tengerhez kellene itt akkor most lejutni. Az éles szeműek láthatják a kép közepén az egykori vasútvonal alagútkapuját is

A túraútvonal többszáz méteres magasságban vezetett a tenger szintjétől, csodálatos kilátással a tengerpartra. Hamarosan meg is láttam az elhagyatott öbölt, sőt még az egykori Guvano-alagút alagútkapuját is megláttam a magasból. Most már csak az ösvényt kell megtalálnom, mert vakmerően csak keresztülvágva a bozóton az öböl helyett inkább a biztos halál várt volna rám.

A titkos ösvény mellett elsőre gyanútlanul elhaladtam, de néhány 100 méter után visszafordulva sikerült megtalálnom. Jókora bizonytalansággal, de azért elindultam rajta, néhány méter után eldobált kólás dobozokra bukkantam, így biztossá vált, hogy szoktak erre más emberek is járni rajtam kívül. Megkezdődött az ereszkedés  lefelé a sűrű őserdőn át a tenger felé. Hamarosan egy fa törzséhez kötözött régi kötélhez értem, melyet megfogva biztosabban ereszkedhettem lefelé. A kötelet újabb és újabb kötelek követték, így szerencsére nem volt veszélyes ez a különös felfedező út.

A következő fél órában valóságos Indiana Jonesnak éreztem magam, ahogy a túraútvonaltól légvonalban mintegy 100 méterre található öbölig legalább 200 métert ereszkedtem lefelé a hegyoldalon kötelekbe kapaszkodva, kiszáradt patakmederben gyalogolva, látszólag távol mindenféle civilizációtól..  

A lefelé menet izgalmai közepette még fényképezni is elfelejtettem, de azt a visszaúton bepótoltam.

A sűrű növényzet bár próbálta visszafoglalni a területet magának, hamarosan kiderült, hogy azért mégsem egy őserdő ez a terület. A korábban itt élő gazdálkodók itt is kialakítottak évszázadokkal korábban szőlőteraszokat, lépcsőket, falakat, ám ezek szépen lassan az enyészeté lettek.

Az egykori Genova-Pisa vasútvonal mementója, a Guvano-alagút

Egyszer csak elértem az egykori vasútvonal gazzal benőtt nyomvonalát. Itt végre sík területen lehetett tovább gyalogolni, bár a fáktól és cserjéktől csak néhány métert lehetett előre látni. De egyre hangosabbá vált a tenger és néha a leveleken át látszódott is a víz kékje.

És akkor, szinte a semmiből előbukkant a Guvano-alagút sötétfekete bejárata. Bár tudtam, hogy valahol itt kell lennie, az, hogy egyszer csak előttem termett az emberi civilizáció elhagyatott emléke, mégis meglepetésként ért, az egésznek posztapokaliptikus filmes hangulatot adva  Ez az alagút így magában, elhagyatottan, sínek nélkül olyan volt, mintha valami katasztrófa miatt mindenki elmenekült volna...

Ekkor azt gondoltam, sikerült a tervem és elértem a titkos Guvano-öbölt, már csak néhány méter választ el a tengertől, de ettől nem is tévedhettem volna nagyobbat! Az egykori vasútvonal földsávja szinte minden átmenet nélkül folytatódott a tengerrel, a hátralévő kb 3 méteres mélység egyszerűen áthidalhatatlannak tűnt.

A part közelében, már csak pár méter hiányzik a tengerig

Csalódottan fordultam vissza és inkább az alagutat vizsgáltam meg jobban. A leírások között találtam olyat is, mely azt állította, hogy az öböl az egykori Guvano-alagúton át is megközelíthető, legrosszabb esetben én is keresztülsétálok benne Varnezzáig.

Az elveszett vasútvonal alagútkapuja közelebbről

Az alagút belsejében. Régen itt végig lehetett sétálni egészen Varnezzáig, azonban utólag egy téglafallal lezárták ezt a titkos utat

Az alagutat azonban néhány méter után befalazták, bár volt rajta egy ember nagyságú rés, bátorságom már nem maradt, hogy megnézzem, mi van a falon túl...

Tettem még egy próbát, csak le lehet innen jutni valahogy a tengerig, olyan nincs, hogy itt adjam fel ezt a látványosságot! Próbálkozásom nem volt hiábavaló, egy újabb kötelet találtam, melyen tovább ereszkedhettem lefelé, egészen a tengerig! Elértem hát a Guvano-öbölt! 

Lent a parton, szinte holdbéli a táj, a képeken nagyon nem így nézett ki

Az öbölben állva az alagútkapun kívül semmi nem utalt arra, hogy én emberlakta vidéken járok, ameddig csak a szem el látott nem voltak házak, utak, hidak, de még távvezetékek se... Egyedül csak a hajók látszódtak a tengeren: motorcsónakok, vitorlások, a távolban pedig a Genovába tartó konténerhajók körvonala. Ez tényleg egy igazi titkos hely Olaszországban, ahová rajtam kívül áprilisban senki sem merészkedik.

Néhány fotó után ideje volt továbbindulni, ki tudja, milyen nehéz lesz a visszaút? 

Egykori szőlőültetvényen keresztül. Néhány időtálló műanyag cső jelzi, hogy voltak itt próbálkozások, de a természet nyert

Visszakapaszkodva az alagút magasságába

Néha ilyen lépcsőkön is kellett haladni, de a legtöbb helyen még ilyen se volt...

A visszaúton sikerült jobban megfigyelni ezt a környéket, itt bizonyosodtam meg róla, hogy korábban a gazdálkodók komoly energiát fektettek ennek a szegletnek a megművelésébe, de mára már csak a kőfalak egy része maradt meg néhány lépcsővel.

Itt már teljesen elpusztultak az egykori teraszok, én épp a kötélen kapaszkodtam, miközben a fotót készítettem

Felfelé haladva csak a köteleket kellett követni

Visszatérés a civilizációba, már látható a kiépített túraútvonal kerítése, ezt a leágazást kellett idefele jövet megtalálni

Hihetetlen, de a tengerpartról küzdöttem ide fel magamat! A távolban látható település Corniglia

A túraútvonal Varnezza irányába

Megérkezés Varnezzába, a kép jobb oldalán láthatóak a teraszok, melyen a szőlőt termesztik

Visszatérve a kalandos túráról ismét megnéztem a képeket az öbölről az interneten, mert én mintha máshol jártam volna. A megoldás hamarosan meg lett: néhány héttel korábban már figyelmeztető táblákat helyeztek el, hogy földcsuszamlás várható, ezért nem látogatható az öböl. nos a földcsuszamlás valóban megtörtént, tanúsíthatom, olyannyira, hogy még a figyelmeztető táblákat is maga alá temette. Ezért nem találtam se lépcsőt, se kőfalat, mert a partfal többszáz méter hosszan egyszerűen a tengerbe omlott... Valószínűleg mások jobban tájékozottabbak voltak, ezért sem találkoztam senkivel a Guvano-öbölben.

A kép, mely alapján ellátogattam az öbölbe. Túl későn érkeztem...

Varnezzában a tengerparton. Egy ilyen kőfalnak kellett volna lennie a Guvano Beach oldalánál is, az alagút előtti vasúti töltésnél, azonban a földcsuszamlás miatt semmi nem maradt belőle

Érdekesség, hogy az öböl a nehéz megközelíthetősége miatt nyáron kedvelt célpontja a meztelenül fürdőzőknek is.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon is!