Újabb év, újabb kalandok: 2026. tavaszán Zell am Zillerből Jenbachon, Innsbruckon, Veronán, Milánón át újra La Speziába utaztam az olasz tengerpartra. Az út során több átszállásom is volt, Milánóban pedig majdnem egy órás szünetet tartottam, míg a következő vonatomra várakoztam. Az állomás hatalmas csarnokában egy váratlan vendég is várakozott, az Olasz Államvasutak egykori prémium vonata, egy FS ETR 250 sorozatú motorvonat.
A négykocsis ETR 250 sorozatú "Arlecchino" motorvonat Milánó főpályaudvarán
A szokatlan formájú villamos motorvonat különvonatként közlekedett és szerencsére bárki közelebbről is megnézhette. A tetszetős járműre sokan kíváncsiak voltak, egy jó fotó kedvéért még sorba is kellett állni. Mint egy mozisztár körül, úgy kattogtak a fényképezőgépek. Természetesen én sem hagytam ki a váratlan lehetőséget, hogy megörökítsem ezt a merész formájú motorvonatot.
Története
Az Elettrotreno Rapido 300 vagy röviden az ETR.300 sorozat, ismertebb nevén Settebello (Szerencsés hetes), egy hétkocsis, villamos motorvonat-sorozat, amely 1952 és 1992 között állt az Olasz Államvasutakon szolgálatban. Az 1950-ben tervezett és az olasz Ernesto Breda vállalat által 1952 és 1959 között gyártott három szerelvény az FS zászlóshajója volt a Pendolino bevezetéséig, amely felváltotta ezeket a Milánó-Bologna-Firenze-Róma útvonalon.
Ennek a villamos motorvonatnak készült egy kisebb, négykocsis változata is, amelyet az ETR.250 sorozatba soroltak, és négy szerelvény készült a római olimpiára. Becenévnek a sorozat az Arlecchino nevet kapta.
Gömbölyű formák és vonalak mindenhol, a háttérben látható piros "orr" szintén egy Breda gyártmány, a hányattatott sorsú
Az FS ETR 300 és az FS ETR 250 sorozatnak is az a különlegessége, hogy a vezetőállás nem a vonat elején, hanem attól kissé hátrébb és magasabban található, így a mozdonyvezető fentről szemlélheti az útvonalat. Mivel így a jármű elülső része felszabadult, itt néhány különleges ülőhelyet alakítottak ki az utasok számára, akik a forgószékeikből nem csak oldalirányba, hanem előrefelé is kitekinthetnek, szinte félkörben csodálva a tájat.
A motorvonat eleje, a fenti "púp" a mozdonyvezető munkahelye, az első ablakok pedig az utasoké!
Az ETR.250-es vonatok a Settebello négyrészes változatai voltak, megtartva ugyanazokat az alapvető műszaki adatokat. Az ülések eltérő színe miatt Arlecchino (Harlequin) nevet kapták, és négy egységet (ETR 251-254) építettek az 1960-as római olimpiára. Az olimpia alatt ezekkel üzemeltették a "Freccia del Vesuvio" (Vezúv nyila) Milánó-Nápoly vonalat, majd az olimpia után az ETR 220-asokkal közösen közlekedtek, szintén Milánó és Nápoly között. Az 1973-74-es téli menetrendben a "Superrapido" (Szupergyors) Milánó-Róma járatot üzemeltették köztes megállók nélkül. A következő menetrendtől kezdve ismét közös fordába álltak az ETR 220-asokkal (Genova), Milánó és Velence között.
Feltűnő vonalak és színek, a jármű törtfehér és élénk zöld színekben tündököl, az első mellgerenda pedig feltűnő vörös színt kapott
Az 1980-as évek közepétől az FS 250-nel kiállított járatok egyre ritkábbak lettek, míg az évtized végére a 250-eseket kivonták a forgalomból. Az 1990-es évek elején a négy vonat közül hármat, az ETR 251-253 pályaszámúakat, azbesztmentesítették, tárcsafékeket szereltek fel rájuk, a kilátóplatformokon triplex ablakokat szereltek fel, a harmadik kocsit pedig átalakították a konyha megszüntetésével és egy bárpult kialakításával.
Különböző charter- és reklámvonatokat üzemeltettek, majd 1998 és 1999 között az ETR 252 kivételével mindegyiket selejtezték.
A 2005-ben Milánóban megrendezett Annicinquanta kiállítás alkalmából az ETR 252 "A" jelű motorkocsiját restaurálták, és a 301-es számmal és a Settebello logóval állították ki, helyettesítve az eredeti gördülőállományt.
Műszaki adatok
Az FS ETR 250 sorozat 1960-ban állt forgalomba, engedélyezett legnagyobb sebessége 180 km/h volt. Csak első osztályú utastérrel rendelkezett, az ülőhelyek száma 170 volt. Az Olaszországban széleskörűen alkalmazott 3000 Volt egyenárammal működött, legnagyobb teljesítménye 1308 kW volt.
Az egyetlen fennmaradt ETR 250 restaurálása
2009-ben az egyetlen megmaradt „Arlecchino”, az ETR.252-es, átkerült a santhiái Magliolából – ahol addig tárolták – a cancello arnone-i műhelyekbe, hogy az olasz vasút 170. évfordulója alkalmából esztétikai felújításon essen át.
Miután továbbra sem használták, 2013. július 4-én elhagyta a Cancello Arnone-i műhelyeket, és a pistoiai Történelmi Mozdonytelepre került, hogy véglegesen történelmi járműként megőrizzék. 2013. október 31-én az ETR.232 vonattal együtt megérkezett a római Termini pályaudvar elnöki mozdonyállomására, ahol egy esetleges, történelmi jelentőségű vonatként való újraindítási projektre várt.
2016-ban a villamos motorvonatot a Trasporto Ferroviario Toscano E.626.311-es számú járműve vette át, és Arezzo-ba szállították, ahol hosszú és alapos esztétikai és mechanikai felújításon esett át, amely 2019 júniusában fejeződött be, amikor a vonat ismét a Fondazione FS rendelkezésére állt. Ebből az alkalomból az esztétikai felújításon túl a vonat megkapta az SSB/SCMT rendszert és az ajtók elektromos reteszelését is. Az előbbit egy piros felirat jelzi a vezetőfülke közelében, míg az utóbbit a szürke alapon lévő fehér LED-ek jelenléte minden bejárat felett.
2019. június 27-én a vonatot hivatalosan bemutatták a nyilvánosságnak és a sajtónak a Roma Tiburtina pályaudvaron, az FS Csoport olaszországi turizmusfejlesztéssel foglalkozó központjának bemutatója során. Ezen az alkalmon a teljesen felújított vonat belső terét is bemutatták.
A vonat első kereskedelmi járatát 2021. október 3-án hajtották végre, a Bologna Centrale pályaudvarról indulva és a Roma Termini pályaudvarra érkezve.
2023-ban néhány járatot teljesített a Bergamo–Brescia vonalon, összekötve a két lombardiai várost az „Olasz Kulturális Főváros” kezdeményezés keretében.
2025-ben a jármű szerepelt a Jay Kelly című brit-amerikai filmvígjátékban.
A motorvonat gyári táblája az ablakok alatt
Felszállni rá sajnos nem tudtam, de készítettem néhány képet a belsejéről az ablakon át. Ezek a képek azonban nem sikerültek túl jól, ezért inkább két Wikimedia Commons képpel helyettesítem őket.
A felújított utastér (kép forrása: Wikimedia Commons)
Ki próbálná ki itt az utazást Olaszországban? (kép forrása: Wikimedia Commons)
Miután vetettem még néhány pillantást a zöld-fehér motorvonatra, már iparkodhattam is a saját InterCity vonatomhoz, mely Genován át a La Speziába repített.
A kevésbé látványos FS ETR 414 sorozatú villamos mozdony az InterCity vonatom végén. Kevésbé elegáns, viszont hatvan darab készült belőle, így országszerte összefuthatunk vele
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon is!
Utolsó kommentek