A 2025-ös őszi kirándulásom Olaszországban nagyon tartalmasra és emlékezetesre sikerült, ezért a 2026-os tavaszi szabadságomat is a Cinque Terre régióban töltöttem. A tavalyi utazás után úgy éreztem, még messze nem láttam mindent ebből a különleges tengerparti régióból. Utazásom fő célja a La Spezia -Genova-vasútvonal felhagyott részeinek a bejárása, különösen a Levanto-Framura közötti szakaszé volt, mely kerékpárúttá lett átalakítva.
Bonassola felé, az egykori vasút nyomvonalán
Ebben az egy hétben jártam Milánóban, Genovában, La Speziában, Levantoban, a Cinque Terre öt falujában és Portovenerében, majd a rövid nyaralás végén az ÖBB Nightjet éjszakai vonatával Bécsen keresztül érkeztem vissza Magyarországra. A következő bejegyzés ezt a néhány napot foglalja össze, majd a jövőben mindegyik látnivalót részletesen is bemutatom.
1. nap - az utazás
Az út hétfőn korán reggel kezdődött a hűvös ausztriai Zell am Zillerből, majd minden simán és zökkenőmentesen történt: átszállás Jenbachban, majd következett a leghosszabb útszakasz Veronáig, ahol már kellemes tavaszi idő fogadott. Veronából egy kényelmes ebéd után tovább Milánóba, majd onnan egy Intercityvel La Speziába.
Milánóban egy igazi vasúti ritkaság is várt: egy ETR 250 sorozatú motorvonat!
A négykocsis ETR 250 sorozatú motorvonat Milánó főpályaudvarán
A tavalyi úthoz képest, Bologna helyett Genován át, nem volt rövidebb időben, de a pár perces átszállások helyett egy órás kényelmes átszállások voltak, kevesebb stresszel és egy kis állomási fotózással kiegészítve.
2. nap - Bonassola felé
A második nap reggelén indult is az első célpont felkeresése, a Levanto-Bonassola közötti egykori vasútvonal felfedezése. Az időjárás kellemes napos volt, a lehető legjobb a hosszú sétához.
Levanto felől, tovább Bonassola felé
3. nap - Portovenere
A 3. napra egy könnyedebb programot szerveztem magamnak: busszal ellátogattam Portovenerébe, egy kisebb olasz kikötővárosba. A hőmérséklet minden egyes nappal melegebb lett, a tavasz már inkább a nyárba fordult át, a bátrabb látogatók már a tengerben is megmártóztak.
Portovenere kikötője április közepén
A Szent Péter templom az erődből fotózva
4. nap - A titkos öböl
Az esti internetezés közben találtam rá a Guvano Beach nevű öbölre, mely vagy hajóval vagy gyalogosan, egy igen nehéz és meredek ösvényen közelíthető meg. A beszámolók szerint az ösvény igencsak technikás és fizikailag is megerőltető, de az apró öböl megéri a fáradságot!
Én is vállalkoztam az útra. Abban az egy órában valóságos Indiana Jones-nek éreztem magam, ahogy a túraútvonaltól mintegy 100 méterre légvonalban található öbölig 400 métert ereszkedtem lefelé a hegyoldalon.
A titkos öböl a túraútvonalról nézve. Le lehet oda egyáltalán élve jutni?
Lent az öbölben, egy felhagyott vasúti alagút mellett. Itt a képek alapján egy kőfalnak kellene állnia lépcsővel, de annak nyoma sem volt, ugyanis néhány nappal korábban komoly földcsuszamlás volt itt!
Az egész öbölben teljesen egyedül voltam, az ide vezető utat megtapasztalva ezen egyáltalán nem is csodálkoztam.
Délután még egy tengerparti séta és egy hosszabb hajókirándulás is belefért a napba Manarolából Porto Venerén át La Speziába.
5. nap - A tengerészeti múzeumban
Az előző napi kaland után valami biztonságosabb programot szerettem volna, ezért La Spezia és a városban található tengerészeti múzeum lett a program.
Tengerészeti múzeum La Speziában
La Spezia az olasz haditengerészet fontos kikötője is, így a múzeum sok haditechnikai eszközt is bemutat: torpedókat, ágyúkat, tengeralattjárókat, búvárruhákat, de a kereskedelmi hajózás is képviselve van itt.
Az utolsó délutánt a napos tengerparton töltöttem Manarolában, majd este Firenzébe utaztam, hogy elérjem a bécsi Nightjet vonatomat.
A bécsi Nightjetre várva Firenzében az 5. nap késő estéjén
6. nap - a hazaút
A 6. nap reggelén már Ausztriában ébredtem, miután az éjjel magunk mögött hagytuk a Koralm-alagutat. Az éjszakai vonaton felszolgált reggelit már a Semmeringbahn vonalán tekeregve szolgálták fel, majd utána következett Bécsújhely, végül a Bécsi főpályaudvar. Néhány perc várakozás után pedig már a budapesti Railjet gördült be az állomásra. A Dunát keresztezve már az Alföld következett, majd két átszállás után már csak 100 km választott el a végállomástól, Kecskeméttől!
Megérkezés Kecskemétre majdnem 20 órányi vonatozás után a délutáni órákban
A következő bejegyzésekben ezekről az Olaszországban eltöltött napokról szeretnék majd egy kicsit részletesebben is beszámolni.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon is!
Utolsó kommentek