2025 októberében egy rövid olaszországi nyaralást tettem La Speziába és a környező falvakba. Az első nap délelőttjén és kora délutánján Monterossóból sétáltam el Vernazzába, közel a tengerparthoz. Még aznap délután folytattam az utamat a látótávolságra lévő Cornigliába, ahonnan már vonattal tértem vissza La Speziába.
Vonatra várakozva La Speziába, La Speziából Vernazzába a "Cinque Terre" nevű járatok közlekednek, melyekhez a japán Hitachi "Rock" becenevű emeletes motorvonatokat használják
A következő nap reggelén ismét vonatra szálltam, hogy visszatérhessek Cornigliába, majd onnan gyalogosan Manarolába, végül Riomaggiorébe közel a tengerparthoz, a teraszos szőlőhegyek között kanyarogva.
Corniglia felé haladva a vonat tele volt turistákkal, még így az utószezon végén is állva kellett utaznom a tömött emeletes vonaton. Az olasz vasútnál az elmúlt években beszerzett motorvonatok egyenként hivatalos becenevet kaptak: az emeletes villamos Hitachi vonatok a "Rock", az egyszintes emeletes távolsági Alstom vonatok a "Pop", míg a szintén egyszintes Alstom regionális motorvonatok a "Jazz" névre hallgatnak.
Riomaggiore állomás a reggeli órákban, csak ezért az egy fotó kedvéért hajoltam ki az ajtón
Megérkezés után Corniglia állomáson még készítettem néhány fotót a kellemes napfényben. A leszálló utasok többségét gyorsan elnyelték az aluljárók, egyedül egy kisgyerekes fiatal pár maradt a peronon, akiket nem tudtam kihagyni a fényképezéskor... Talán majd legközelebb!
Megérkezés Cornigliába, az időjárás tökéletesnek ígérkezik
A La Spezia-Genova vasútvonal egykoron egy vágánnyal épült ki, ám a forgalom növekedése szükségessé tette a bővítését. Mivel már az egyvágányú vonalat is csak nagy nehézségek és sok alagút árán sikerült a tengerpart és a hegyoldal közé beszorítani, a kétvágányú vonalnak már egyáltalán nem maradt hely.
A peronon állva elláthatunk a szomszédos Manarolába is (a kép jobb oldalánál a sziklaszirten). A táv nem túl nagy, az út könnyűnek ígérkezett
Így tehát egy új nyomvonal mellett döntöttek az építők, némileg távolabb a parttól. Ehhez azonban még több alagút kellett, így még kevesebb néznivaló maradt az utasoknak. Ez a tendencia sajnos Olaszország-szerte megfigyelhető, a nyomvonal-korrekciók, kapacitásbővítések és a sebesség emelése mindig csak újabb és újabb alagutakkal valósítható meg. Így volt ez a szicíliai utazásom során is, ahol ottjártamkor is kilométeres új alagutak épültek a forgalom számára.
Az itteni régi, egyvágányú nyomvonalat viszont túraútvonallá alakították át, és míg a vonatból csak az alagutak sötét falát láthatjuk, gyalogosan végigsétálva lenyűgöző panorámában lehet részünk! Vagy mégsem?
A túraútvonal kezdete a peronok végénél, közel az alagútportálhoz kezdődött. Táblákkal nem kényeztették el az idevetődőket, így némileg a megérzéseimre hallgatva kezdtem a túrát. A peronok végén egy mély akna és szűk lépcsők vártak, még az is megfordult a fejemben, hogy ez csak valami üzemi útvonal lehet, pedig nem! Tényleg ez a kiépített és látogatható út kezdete!
A Manarola felé vezető túraútvonal kezdete a peronok végén
Lejutva a lépcsőn egy patakmederhez érkeztem, mely hegyes és sziklás meredek mederben ömlött a tengerbe, felette pedig a kétvágányos vasútvonal kőpillérei magasodtak. A hely meglehetősen hátborzongató volt a rengeteg terméskőből épült pillérekkel és nyers betonfalakkal.
Át a sínek alatt, felettünk a vasút, alattunk egy patak
Kijutva a napra, miközben elszáguldott a fejem felett egy Genovába tartó ETR 500-as motorvonat is
A pillérek és boltívek alatt átjutva végre elértem az egykori vasúti nyomvonalat, ahol semmi nyoma nem maradt az egykori vágányoknak. Míg egyik oldalt a megerősített és körbebetonozott hegyoldal állt, a másik oldalon a mélységben a tenger morajlott.
A régi vasút egykori nyomvonalán, a magas kőfalak a földcsuszamlástól védenek
Az út könnyűnek és rövidnek ígérkezett, szinte karnyújtásnyira Manarola
Az évek, évtizedek alatt a töltést a növényzet lassan visszahódította, hatalmas fák, áthatolhatatlan bokros részek váltogatták egymást, az emberi civilizációból mindössze a keskeny kitaposott ösvény és néhány romos épület maradt meg.
sajnos azonban néhány száz méter után egy figyelmeztető táblába és egy kerítésbe ütköztem, az út folytatását néhány évvel korábban lezárták. Bár itt még könnyedén tovább tudtam volna menni, figyelembe véve, hogy a korábbi olasz túraútvonalak bejárása is kész életveszély volt, milyen lehet akkor az, amit még ők is lezárnak? Így inkább visszafordultam, minthogy váratlanul belebukfencezzek a 10 méterrel alattam húzódó éles sziklákra és a háborgó tengerbe.
Nem maradt hát más hátra, mint visszafordulni és egy alternatív útvonalat keresni. A visszaúton még szembetalálkoztam egy csapat franciával, akiket figyelmeztettem, hiábavaló a tovább gyaloglás, az út le van zárva. Nem hallgattak rám és ők továbbhaladtak...
Visszatérés az állomásra a kudarc után
Az állomáson megtudtam, hogy létezik alternatív útvonal, ám az a hegytetőn található Cornigliából indul, a templom mellől. Felkapaszkodtam hát a cikkcakkos és meredek lépcsőn több emeletnyi magasságba és elindultam a templom irányába.
Az állomástól Corniglia felé kapaszkodva a meredek lépcsőkön, a lezárt túraútvonal, mely az egykori vasút nyomvonalán halad, halvány csíkként húzódik a hegyoldalban, mellette az új vasútvonal kétvágányú alagútportálja látható
Pedig milyen izgalmas lett volna ezen az ösvényen végigmenni... :(
Az alternatív, ám jóval hosszabb út kezdete
Az alternatív út kezdete gyorsan meg is lett, mely azonban jóval hosszabb és a hegygerincen halad. Még jó sok emelkedő várt rám!
A kiépített út hamarosan ösvénnyé keskenyedett
A sok-sok lépcső egyre feljebb vezetett
Időközben utolértek a franciák is, ők is belátták, hogy az eredeti útvonal zárva van. Én sok fotómegállást iktattam be, így ők szépen lassan le is hagytak. Közben más túrázók is megjelentek, így már biztos voltam benne, hogy jó irányba haladok. Az időjárás közben párássá vált, a simára csiszolódott kövek csúszóssá váltak, csak óvatosan lehetett továbbhaladni. Egy egyedülálló sportos nő is megelőzött, ki fürgén és rutinosan szedte a lábait felfelé a lépcsőkön.
Évszázados köveken lépegettünk továbbra is egyre feljebb és feljebb
Visszatekintve Cornigliára! Mennyivel könnyebb lett volna végig a part mentén haladni az egykori vasútvonal nyomvonalán...
Feljebb jutva az ösvény is egyre keskenyebb lett, elhagyatott egykori szőlőtőkék között haladtunk tovább. Hihetetlen, hogy egykoron az emberek ide naponta felkapaszkodtak, csak hogy kertjeiket művelhessék! Mára azonban a kertek többsége elhagyatott, a kultúrnövényeket kiszorították az itteni fajok. Az teraszok kőfalai azonban továbbra is stabilan állnak, dacolva az idővel. Talán ilyesmi élmény lehet Dél-Amerikában a dzsungelben is sétálni az egykori inka civilizáció útjain, meg-megpillantva egy-egy gazzal benőtt építményt.
Ebből a magasságból már jobban láthatóak a teraszok, melyen a szőlőt művelték
A nagy sietségnek azonban ára van, a korábban látott sportos hölgy nem jutott messzire, az úttól messze, több méteres mélységbe zuhant. Mire én odaértem, már a többi túrázó elsősegélyben részesítette, és telefonon segítséget hívtak. Egy percre én is megálltam, de már több teendő nem maradt... Remélem pici sérüléssel megúszta és saját lábon lejutott valamelyik faluba... ezek a helyek autóval teljességgel megközelíthetetlenek, legfeljebb az itt kiépített egysínű vasúttal tudják elszállítani.
A teraszok kőfalát mindenféle kötőanyag nélkül építették többszáz évvel ezelőtt és még mindig kitartanak
Az út legmagasabb pontja, hamarosan lejteni fog az út egészen a már látható Manaroláig
Kijutva a sűrű erdőből végre megpillantottuk Manarolát is. Ezen a részen a növényzet is sokkal barátságosabbá és gondozottabbá vált, itt már takaros szőlősorok borították a hegyoldalt. A szüretről már lemaradtam, a levelek elsárgulva hullottak a földre.
A sziklateraszok és a szőlőültetvények, a víz közelében pedig utam célja: Manarola
Az ösvény néha egészen elképesztően minimalista volt
Eljutva az útvonal legmagasabb pontjára, Corniglia és Manarola felé is tökéletes volt a kilátás. Szinte hihetetlen, hogy ilyen minimalista körülmények között ilyen magasra küzdöttem fel magamat a többi túrázóval. De a páratlan látvány minden szenvedést megért!
Visszatekintve Cornigliára és a vonatállomásra. Lent éppen egy Cinque Terre járat indul Genova felé
Ereszkedés Manarolába
A tengerpart Manarola és Corniglia között, ezen a meredek hegyoldalon verekedtem át magam az elmúlt órákban
Megérkezés Manarolába
Manarola is tagja a "Cinque Terre" világörökségnek, mely öt falut foglal magába a tengerparton. Ezek a falvak a vasút megépülése előtt csak gyalogosan és hajóval voltak megközelíthetőek, autóval mind a mai napig nem lehet ezekbe a falvakba behajtani. Manarola is megőrizte történelmi városképét, a szűk utcákat, melyeket lépcsők kötnek össze, a színesre festett házakat, a zöld zsalugátereket, a színes, de mégis egységes megjelenést. Szinte megérzi az ember az utcákon sétálva a legendás Dolce Vitát, avagy az olasz életérzést, mely nem a rohanásról és a kapkodásról szól, hanem a nyugodt és csendes életről. Az utcákon teraszok és ajándékboltok, a kikötőben halászcsónakok, a háztetőkön sirályok... Egyvalami azonban nincs: autó! De az nem is hiányzott itt nekem.
Néhány kép az állomáson, a "Rock" motorvonatok félóránként járnak mindkét irányba, de ezen kívül Intercity-k és tehervonatok is közlekednek erre, így nem kell sokat várni egy-egy vonatos fotóra
Vonatkereszt két "Rock" motorvonattal
Itt szólnék még néhány szót a biztonságról is. Olaszország biztonságos hely, a túraútvonalak ki vannak táblázva, elérhetőek térképek és szóróanyagok, az útvonalak mentén segélyhívó számok állnak rendelkezésre. A túraútvonalak mentén színek és számok segítik, hogy ha bajba kerülnénk, pontosan meg tudjuk adni a helyzetünket. Viszont ezek az útvonalak a lakott területektől kissé messzebb esnek, autóval nem megközelíthetőek, csak gyalogosan.
Gondoskodjunk az út során elegendő ivóvízről, mert menet közben nem lesz lehetőségünk ezt pótolni. Fontos a megfelelő cipő, mely csúszásmentes és kellően vastag talpú. Papucs, szandál, magas sarú városi lábbeli erősen ellenjavalt, sőt tilos. Az keskeny ösvények gyakran vezetnek mély szakadékok mellett, korlát vagy más fogódzkodó nélkül.
Még megfelelő ruházatban is érhet minket egy váratlan, apró baleset, mely itt komoly nehézséget fog jelenteni a segíteni szándékozóknak.
Indulás előtt figyeljük az időjárást és a helyi jelzéseket, rossz idő esetén ugyanis a túraútvonalakat a biztonság érdekében lezárják. Jó idő esetében azonban sok más túrázóval is találkozhatunk, így ha odafigyelünk, nagy baj nem érhet minket.
Manarola vasútállomása
Ez a 3. út az előző kettővel összehasonlítva a leghosszabb és a legnehezebb volt, itt kellett a legnagyobb emelkedőt legyőzni, miközben a légvonalbeli távolság csupán néhány km volt. Jó hír azonban, hogy ez az egyetlen útvonal a Cinque Terre partszakaszon, amely nem fizetős.
Búcsú az állomástól és indulás tovább Riomaggiore felé
Manarolában szintén ellátogattam az állomásra néhány izgalmas vonatos fotóért, felkerestem az ajándékboltokat, végigjárta ma labirintusszerű utcákat, megebédeltem a tengerparton egy teraszon, majd erőt gyűjtöttem a következő szakaszhoz, a Manarola-Riomaggiore úthoz. De ez már egy következő történet lesz!
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon is!
Utolsó kommentek