Lassan 15 éve már, hogy a Chanel No 5 parfüm reklámfilmje elkészült. A filmecskében egy egész történet megjelenik, az „Un train de nuit” (Éjszakai vonat) reklámban egy fiatal nő szalad egy pályaudvar felé, hogy elérjen egy Isztambulba tartó éjszakai vonatot, amelyen aztán összetalálkozik egy fiatal férfival.
A franciaországi Gare de Limoges-Bénédictins pályaudvar
Többször is megpróbáltam a pályaudvar eredetijének a nyomára bukkanni, végül többszöri próbálkozásom után sikerült csak. Az igazi nehézséget az okozta, hogy a készítők átvágták a nézőket és engem is: a reklámfilmet ugyanis több különböző helyen forgatták, ráadásul az Isztambulba tartó vonat is egy fiktív járat volt. De a legutolsó próbálkozásom során végre sikerült ráakadnom a megoldásra!
Az állomás
A reklámfilm első képkockáin szereplő állomás Gare de Limoges-Bénédictins, Franciaországban, Limoges településen, Haute-Vienne megyében, a Nouvelle-Aquitaine régióban.
A Limousin régió fő közlekedési csomópontjaként, évi 1,6 millió utassal, egy nyolcágú vasúti csomópont közepén található, négy vasútvonal kereszteződésében, amely Châteauroux és Orléans érintésével Párizsba, Brive és Montauban érintésével Toulouse-ba, Le Dorat, Angoulême és Périgueux érintésével Poitiers-be vezet. Regionális buszpályaudvar is egyben.
Mint egy képeslap!
Az állomást 1856-ban nyitotta meg a Párizs–Orléans vasúttársaság, amikor az Orléansból Argenton-sur-Creuse-on túlra vezető vonal déli meghosszabbítását üzembe helyezték. Az első állomás több mint hetven évig működött, majd 1929-ben felváltotta a mai épület. Az új épület terveit hosszas mérlegelés és tanácskozás után választották ki. A regionalista építészet eklektikus remekműve és a város szimbóluma, amelynek esztétikája egyaránt merít a késő szecesszióból, az art deco-ból és a neoklasszicizmusból, és mint ilyen, 1975. január 15. óta műemléki védelem alatt áll.
A Limoges-Bénédictins pályaudvar ma a Francia Nemzeti Vasúttársaság (SNCF) pályaudvara, amelyet az Intercités és a TER Nouvelle-Aquitaine hálózatok vonatai szolgálnak ki.
Története
A franciaországi vasútvonalak kiépítéséről szóló, 1842. június 11-én elfogadott törvény, amely elindította a nemzeti vasúthálózat nagy építkezését, figyelmen kívül hagyta Franciaország középső részét, és a Limoges régiót sem említette, a legközelebbi tervezett vonal Párizsból Bourges-ba vezetett volna.
Az 1850-es években, többek között a postai rendszer modernizálásának ösztönzésére, a Második Császárság nemzeti hatóságai Limoges vasúti összeköttetésének létrehozását szorgalmazták, ezzel folytatva az 1842-ben küldött városi delegáció kérését, amely már akkor is a vasútvonal városon keresztüli áthaladását követelte. Az ötletet támogatta a porcelángyártó David Haviland, aki éppen akkor telepítette gyárát Limoges-ba, valamint a vasút fejlesztésében elkötelezett, Limousinhoz kapcsolódó jelentős személyiségek, mint például a polytechnicumi mérnökök: Paulin Talabot, aki Limoges-ban született és a Párizs–Lyon–Földközi-tenger vasúttársaság alapítója volt, és Pierre-Edmond Teisserenc de Bort, aki a Harmadik Köztársaság idején a megyét képviselő parlamenti képviselő lett.
Azonban csak a helyi képviselők beavatkozásának köszönhetően került be a tervbe a „középső rész felé” vezető vasút említése. A Massif Central domborzatában történő vasútépítéssel kapcsolatos ellenérzések miatt Limoges önkormányzata kénytelen volt támogatni egy tudományos kutatást, amely bebizonyította, hogy a vasútvonal meghosszabbítása lehetséges, és közvetlenül Louis-Napoléon Bonaparte-hoz kellett fordulnia. A feladatot a 1838-ban alapított Compagnie du chemin de fer de Paris à Orléans (CF du PO) vállalatra bízták, amely a francia vasúti hálózat hat magánvállalatának egyike volt, és amelyek 1938-as egyesülésével és államosításával létrejött az SNCF. Ez a vállalat akkor 1200 km-es hálózattal rendelkezett.
A CF du PO az 1850-es években nyitotta meg az első vasútvonalát a városban. Az első, fából épült állomás 1856. június 16-án nyílt meg, majd ezt követte az első kőből épült állomás 1860-ban.
1918. november 21-én Limoges városi tanácsa és a CF du PO megállapodást írt alá egy új állomás építéséről. Az építési munkálatok 1924 és 1929 között tartottak. Az állomást 1929. július 2-án avatták fel.
Légifotó az állomásról
A németek passzív védelmi óvóhelyként használták a pálya alatt található földalatti utat is, amely korábban az Ambazac utat kötötte össze a Locarno sugárúttal, és ma már részben befalazva van. A „Wehrmacht Reserved” (nur für Wehrmacht) tábla még mindig látható.
Egy darabka sötét történelem az állomás alatt
1944. június 23-24-én éjjel a ellenállás információi alapján a szövetségesek lebombázták a limoges-i Puy-Imbert rendező pályaudvart, így több mint egy hétig megakadályozták a vonatok közlekedését. Másnap a németek igénybe vették a rendelkezésre álló munkaerőt, hogy megtisztítsák és felszámolják a romokat.
Az állomást 1975. január 15-én műemlékké nyilvánították, és a Nagyterem helyreállítási munkálatai 1979-ben fejeződtek be.
1998. február 5-én, körülbelül 13:20-kor tűz ütött ki az állomás kupolája alatt. A város lakosságát mélyen megrázta és elszomorította a történtek, és a kupolát eredeti formájában építették újjá.
A reklámfilm
2008. május 20-án a Limoges állomást használták a Chanel No 5 parfüm reklámfilmjének, az „Un train de nuit” forgatásához, amelyet Jean-Pierre Jeunet rendezett és a főszerepet Audrey Tautou színésznő kapta. A film többi részét Nizza és Isztambul állomásain forgatták, az Orient-Express témájára építve. A 2009-ben sugárzott klipben végül az állomás a klip legelején jelenik meg, mikor Audrey Tautou az előtéren átfut, és néhány galambot felriaszt, hogy az utolsó pillanatban érje el a vonatát.
A Chanel No 5 reklámfilm a Youtubeon
Ez a filmecske azt meséli el, hogy a limoges-i állomás lehetne egy Isztambulba tartó közvetlen vonat indulási helye is akár... A vonaton aztán a főhősnő futólag megismerkedik egy férfivel, akivel Isztambulban is váratlanul összefut. Végül a visszaindulásuk napján újra találkoznak az Isztambuli pályaudvaron. A véletlen megismerkedésükben fontos szerep jut a hölgy ellenállhatatlan parfümjének is.
Építészet
A Limoges-Bénédictins állomást Roger Gonthier építész tervezte. Az állomás különlegessége, hogy nem a vasútvonalak mellé, hanem azok fölé épült. Az állomás épületét egy 90 x 78 méteres tetőzet tartja a vágányok felett, amely alatt a vasútvonalak futnak.
Az épület fő tartói betonból, a falak mészkőből épültek. Az utasok előcsarnokát fedő kupola fémvázas, amely rézzel borított.
Az állomás délnyugati sarkánál egy 67 méter magas, tizenhárom emeletes óratorony áll. A torony tetején egy öt méter magas váz található, amelyen a kupola nyugszik. Alatta négy, egyenként 4 méter széles óra látható, karakteres megjelenést adva az állomásnak.
Az óratorony közelebbről
Az állomás rézburkolata az évek során oxidálódott, csinos rézpatinát adva az épület rézborításának. Sokan Franciaország legszebb állomásának tartják.
Az első emeleteken irodák találhatók. A felső emeletekről lenyűgöző kilátás nyílik Limoges városára, az agglomerációra és a Vienne-völgyre. A város legfontosabb műemlékei többsége látható az állomásról: a városháza, a Saint-Michel és a Saint-Pierre templomok, a Gay-Lussac középiskola, Coutures városa, a Cathédrale Saint-Étienne de Limoges, a Bastide, a technopole vagy a Bastide kastélya.
A kupola alatt egy modern állomás található
Bár az épület műemlék, megőrizve az 1930-as évek építészeti stílusát, valójában egy modern állomás: a váróterme és a pénztárak a 21. század építészetét tükrözik, szép és rendezett jegypénztárakkal, utastájékoztató monitorokkal és jegyautomatákkal. Az állomást modern vonatok is kiszolgálják, többek között a francia nemzeti büszkeség, a TGV is!
Egy TGV hagyja el az állomást
Éjszakai pompában
A jellegzetes formájú állomás több más francia filmben is feltűnik, többek között az Aki szeret engem, vonatra száll (1998) és a Néhány nap velem (1988) című filmekben szerepel.
Az állomás elhelyezkedése a Google térképén
Forrás
* a francia Wikipédia Gare de Limoges-Bénédictins című cikke
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon is!
Utolsó kommentek